Gyanús fejlesztés
Ez az ajánlat aligha érhette váratlanul Ankarát. Törökország ugyanis már a nyolcvanas években segítséget nyújtott Pakisztánnak az iszlám ország nukleáris fegyverprogramjának fejlesztéséhez. Akkoriban több ehhez szükséges anyagot Ankara szerzett be, illetve Törökországon keresztül szállították Pakisztánba. A két ország mind a mai napig kicseréli a nukleáris kutatásaival kapcsolatos információit.
Mindezeknél azonban feltehetően többről lehet szó. Abdul Kadir Hán nemcsak centrifugákkal látta el kuncsaftjait, hanem teljes és részletes dokumentációt is a rendelkezésükre bocsátott arra, hogyan állíthatnak elő atombombát. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 2003-ban Líbiában talált rá a dokumentumcsomagra, amelyet egy férfiszabó nejlozacskójába rejtett.
Amennyiben Irán, Észak-Korea és Líbia mellett Ankara is fizetett ezekért az információkért, az ország számára nem jelenthet különösebb gondot az atombomba előállítása. Szakértők úgy vélik, közvetett bizonyítékot szolgáltathat a török nukleáris programra az ország rakétaprogramjának folyamatos fejlesztése is.
Törökország a nyolcvanas években kezdett rövid hatótávolságú, legfeljebb 150 kilométer hatósugarú rakéták előállításába. 2011 decemberében aztán nagy feltűnést keltett Recep Tayyip Erdogan akkori miniszterelnök. Felszólította ugyanis hazája hadiiparának illetékeseit, haladéktalanul kezdjenek hosszú hatótávolságú rakéta előállításába.
Két hónappal később közepes hatótávolságú rakéta fejlesztését indították el, s már 2012-ben olyan lövedékkel kísérleteztek, amely akár 1500 kilométeres távolságba is képes eljutni. Egy 2500 kilométer hatótávolságú rakéta várhatóan a jövő évre készülhet el.
Mivel a közepes hatótávolságú rakétákat nem lehet kellő pontossággal célba juttatni, ezért szakértők szerint elsősorban nukleáris töltet célba juttatásánál lehet értelme, ami szintén arra utalhat, hogy Törökország nem éppen békés célú nukleáris programon dolgozik.
Elejtett mondatok
A török politikai élet szereplői eddig semmilyen információt sem árultak el a török nukleáris programról, még annak létezését sem ismerik el. Legfeljebb csak elejtett mondatokból lehet bizonyos óvatos következtetésekre jutni. 2011 augusztusában Törökország akkori Egyesült Államokba akkreditált nagykövete, Namik Tan (2010 februárjától 2014 májusáig látta volt a külképviselet vezetője) azt közölte, "nem engedhetjük meg, hogy Irán nukleáris fegyverekkel rendelkezzen".
Két évvel később e nyilatkozatot egy sokat sejtető mondattal egészítette ki a Foreign Affairs külpolitikai magazinban Abdullah Gül augusztusban leköszönt államfő: "Törökország nem engedi meg, hogy egy szomszédos ország olyan fegyverre tegyen szert, amilyennel mi nem rendelkezünk".
A török közvéleményt nem zavarná, ha a kormányzat atomfegyver kifejlesztésén dolgozna, sőt. Egy 2012-es, 1500-as minta nyomán készített felmérés szerint a megkérdezettek 54 százaléka úgy vélte, ha Iránnak sikerül előállítania atomfegyvert, akkor Törökországnak is hasonlóképpen kell cselekednie.
A német hírszerzésnek nyilván több információja van a török atomprogramról. Ugyanakkor ha Ankara valóban atomfegyver előállításán dolgozik, azt a berlini politika nem hagyja szó nélkül, s akkor sem tartaná olyan természetesnek a nukleáris programot, ha ezzel "csak" Irán törekvéseire akarnak választ adni.
Németország ugyanis abból indul ki, amennyiben egy szövetséges ország nukleáris nagyhatalommá kíván válni, az rendkívüli esetként kezelendő, s a német politikának reagálnia kell a fejleményekre - írja a Die Weltben megjelent cikkében Hans Rühle, aki 1982-1988 között az NSZK védelmi minisztériuma tervezési stábjának tagja volt.