Dallas;Texas;Ebola;karantén;

2014-10-04 07:38:00

Száz ember karanténban Dallasban

Félelmetes sebességgel terjed Nyugat-Afrikában az Ebola: a Save the Children emberi jogi szervezet közleménye szerint csupán Sierra Leonéban óránként legalább öt ember kapja el a fertőzést. "Ha semmit nem teszünk a járvány megállítására, hamarosan óránként tíz fertőzött lesz" - figyelmeztetett Justin Forsyth, a szervezet vezetője egy londoni nemzetközi konferencián. Sierra Leonéban már több mint 3300-an haltak meg. Kelet-Afrikából összesen már 7178 megerősített Ebola-fertőzést jelentettek.

Nagy az idegesség a texasi Dallasban, ahová egy Libériából érkezett férfi hurcolta be az Ebolát. Thomas Eric Duncan szeptember 19-én utazott be az Egyesült Államokba, de csak egy héttel később jelentkeztek rajta a tünetek. A kórházban hiába mondta a nővérnek, hogy Afrikából jött, csupán egy lázcsillapítót kapott és hazaküldték. Két nap múlva már mentővel kellett beszállítani, válságos állapotban kezelik a dallasi presbiteriánus kórházban. Időközben azonban legalább nyolcvan-száz emberrel kerülhetett kapcsolatba, köztük ismerősei gyerekeivel. Ezeket az embereket megfigyelik, otthon kell tartózkodniuk legalább október 19-ig, hogy ha megfertőződtek, ne vigyék tovább a vírust.

A dallasi járványügyi hivatal vezetője, Zachary Thompson igyekezett nyugtatni a kedélyeket, hogy nincs ok a pánikra. Több iskolába ennek ellenére nem hajlandók a szülők elengedni a gyerekeiket, mivel oda jártak azok, akik a libériai férfival találkoztak, s megfertőződhettek. Dallas-Fort Worth térségében nagylétszámú libériai közösség él, gyakran tartanak nagy összejöveteleket, egyelőre ezektől eltanácsolják a környéken élőket. Rick Perry, Texas állam kormányzója és az állam egészségügyi főilletékese, David Lakey elismerték, augusztus óta tartottak tőle, hogy megérkezik Texasba az Ebola.
Libéria időközben bejelentette, beperelhetik Duncant, mivel valószínűleg hazudott a repülőtéren, ahol több kérdőívet is ki kellett töltenie indulás előtt, s nem árulta el, hogy szomszédjában volt egy 19 éves terhes nő, akit segített bevinni a kórházba. A nő Ebola-fertőzött volt, a kórház nem vette fel, s hazatérése után két órával meghalt.

Elkapta a fertőzést az NBC tévétársaság egyik operatőre is, aki Libériában forgatott. A 33 éves szabadúszó újságírót kezelésre hazaszállítják az Egyesült Államokba. Korábban két amerikai segélymunkást vittek haza kezelésre, ők idejében megkapták a kísérleti vakcinát és felépültek.

Eközben az ENSZ ebolaügyi főfelelőse a vírus mutációjától retteg. Minél tovább terjed emberről emberre a vírus, annál nagyobb esély van egy olyan mutáció kialakulására, ami után az amúgy csak közvetlen érintkezés útján terjedő vírus már cseppfertőzéssel is terjedhetne - mutatott rá Anthony Banbury, az ENSZ ebolaügyi főfelelőse. Ez esetben pedig már-már megállíthatatlan, de legalábbis a most is nehezen megfékezhetőnek tűnőnél sokkal gyorsabban és sokkal szélesebb körben terjedő járvány alakulhatna ki. „Minél tovább terjed az emberek között Nyugat-Afrika olvasztótégelyében, annál nagyobb esély van a mutációra” – mondta. Banbury szerint már csak négy hetünk maradt arra, hogy megfékezzük a járványt, mielőtt „teljesen kontrollálhatatlanná válna". Úgy véli, immár megvan a politikai akarat a járvány megfékezésére, de gyorsan és keményen kell fellépni, ha meg akarják akadályozni a globális katasztrófát.

Tartunk tőle, de megvédjük magunkat az Ebola-járványtól
- Világszerte az emberek 77 százaléka tart attól, hogy lakóhelyét elérheti az Ebola-járvány
- A többség (57%) biztonságban is érzi magát, hiszen úgy vélik, hogy az illetékes hatóságok megfelelő intézkedéseket tesznek a vírus terjedésével szemben
- A magyarok közül 63 százaléknyian aggódnak amiatt, hogy felbukkan hazánkban is
- A magyar lakosság kétharmada szerint az itteni hatóságok kellő erőfeszítéseket tesznek az Ebola-járvány elhárítása érdekében
- Leginkább az indiaiak aggódnak amiatt (92%), Argentínában és Franciaországban (90 %) félnek a fertőzéstől
- A svédek veszélyérzete a legkisebb (52%)
- A britek, a németek (65-65%), a lengyelek (66%) félelme 
- Az állami egészségügy hatékony megelőzési intézkedéseiben főképpen a szaúd-arábiai, orosz és a kínai polgárok bíznak (71-73 %). Az Ebola-járvánnyal szembeni sikeres hatósági erőfeszítésekre a leginkább aggódó indiaiak is számítanak (70%)
- Egészségügyi szervezeteik hatékonyságában legkevésbé a dél-koreaiak, az olaszok, valamint a törökök bíznak (34%)
A felmérést az Ipsos készítette augusztus végén, 24 országot felölelve, online módszerrel, 18 ezer ember megkérdezésével.