MSZP;kormány;Kolontár;Devecser;vörösiszap-katasztrófa;

2014-10-04 14:37:00

Négy évvel a vörösiszap-katasztrófa után

Az érintettek Devecserben, Kolontáron, illetve Somlóvásárhelyen láthatták, hogy egy ország mozdult meg a segítségükre, de sem ők, sem a segíteni akarók a mai napig nem kaptak pontos elszámolást arról, hogy mire is fordították a nekik szánt pénzt, a több mint 2 milliárd forintot - hívja fel a figyelmet az MSZP.

Kormányszóvivő: példaértékű összefogással Kolontár és Devecser talpra tudott állni

Ha Magyarország összefog, mindenre képes - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő szombat hajnali videóüzenetében, utalva arra, hogy a négy éve történt vörösiszap-katasztrófa után az érintett települések a példaértékű összefogásnak köszönhetően újra talpra tudtak állni és fejlődni tudnak.

A kormány hivatalos internetes oldalán közzétett videóban a kormányszóvivő felidézte, hogy 2010. október 4-én történt Magyarország eddigi legnagyobb, ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája. A vörösiszap-katasztrófa tíz ember életét követelte, több mint 350 otthont semmisített meg és közel ezer károsultat hagyott maga után.
"A kormány első perctől a mai napig ott áll az áldozatok családja és a károsultak mellett" - fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy az otthon nélkül maradt családoknak új házakat épített, vásárolt a kormány. Pénzügyi támogatással segítették őket, hogy ingóságaikat pótolni tudják, és új életet tudjanak kezdeni. Postát, rendőrőrsöt, iskolát, sportpályákat építettek, "begyógyították a természet, az élővilág sebeit", és minden segítséget megadtak ahhoz is, hogy a települések gazdaságilag is meg tudjanak erősödni.

Kurucz Éva kormányszóvivői nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a kormány segítsége mellett az elmúlt négy évben több százezer szakember és civil végzett emberfeletti munkát a helyreállításban, az újjáépítésen, a közösségek újraszervezésén, a társadalmi, a szociális, az egészségügyi programokban, a beruházásokban, a fejlesztések elindításában.
"A példaértékű összefogásnak köszönhetően, ha a lelki sebek nem is tudtak begyógyulni, de új otthonok épültek, a települések talpra tudtak állni és fejlődni tudnak" - mondta, hozzátéve, Kolontár és Devecser örökké emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy ha Magyarország összefog, mindenre képes.

MSZP: Négy évvel ezelőtt bekövetkezett Magyarország legnagyobb, kilenc ember életét követelő katasztrófája.

Négy év hosszú idő. Ez alatt talán enyhült a túlélők fájdalma, viszont még mindig sok a tisztázatlan kérdés. Az érintettek Devecserben, Kolontáron, illetve Somlóvásárhelyen láthatták, hogy egy ország mozdult meg a segítségükre, de sem ők, sem a segíteni akarók a mai napig nem kaptak pontos elszámolást arról, hogy mire is fordították a nekik szánt pénzt, a több mint 2 milliárd forintot.

Az illetékesek ugyanis úgy döntöttek, hogy a részleges kártalanítást a költségvetésből hajtják végre, az adományokat pedig gazdaságfejlesztésre fordítják. Tény, hogy épültek új házak, bár azok hibáiért senki nem áll helyt. Kaptak a károsultak bútort, de ebből leginkább a katalógust összeállítók profitáltak, hiszen a pénzből lényegesen többet lehetett volna vásárolni, ha mindenki szabadon választhat.

Lezárultak az első perek, és a bíróság szerint a Mal Zrt. a felelős a katasztrófáért. Ennek ellenére a megítélt kártérítés kifizetése bizonytalan, hiszen a céget felszámolják. Mivel a vállalat csődjét nagy részben a dilettáns hatósági döntések okozták, amiknek a felelősei már sehol nincsenek, jogosan követelhetik az érintettek, hogy az állam utalja ki a megítélt összeget.

A kormány nem annyira szegény, hogy ne tudjon ígérni. Négy év után igazán elvárható, hogy betartsák, amit ígértek, és a sokat szenvedett emberek végre megnyugtató helyzetbe kerüljenek!

Most új lehetőség adódik, hiszen a terület fejlesztése elsősorban a megyei önkormányzaton múlik majd. Amennyiben Veszprém megye polgárai új szereplőknek adnak bizalmat, akkor megnyílik az út a katasztrófával érintett terület valódi fejlesztésére.

Gőgös Zoltán,
az MSZP elnökhelyettese, Veszprém megyei elnök