Mozartot kell szolgálni

Először rendez hazánkban operát Jiři Menzel, cseh film- és színházi rendező. A Magyar Állami Operaházban szerdán debütáló Cosi fan Tutte rendezéssel kapcsolatban beszélgettünk a mesterrel a fanyalgó kritikusokról, a cseh mentalitásról és az örökbarát Szabó Istvánról.

- Ön rajong Mozartért, Wagnert viszont nem szereti. Miért jobb az osztrák mint a német zeneszerző?

- Mert Mozart humoros, szellemes, nem olyan beképzelt mint Wagner. Woody Allennek van egy aranyköpése ezzel kapcsolatban: "Nem tudok ennyi Wagnert hallgatni. Olyankor késztetést érzek arra, hogy lerohanjam Lengyelországot".

- Miben más operát rendezni mint filmet?

- Az operában nincs sok idő a rendezésre, itt minden a zenéről szól. Csak annyi a dolgom, hogy megmondjam, a színpadon ki jön be jobbról és ki jön be balról.

- Miben lesz az Ön Cos? fan Tutte rendezése különleges?

- Ha valaki különlegeset vár tőlem, akkor csalódnia kell. Én klasszikus stílusban viszem színre az operát. Nem is szeretnék semmi különlegeset, például, ha az énekesnők egy akváriumban énekelnének. Láttam már olyan operát, amelyikben a szereplők egy mosdóban, máshol egy őserdőben énekeltek végig. Nem szeretem azokat az opera előadásokat, amelyekben látható a rendezői munka. Főleg akkor nem, ha Mozartról van szó. Nekem, a rendezőnek és az énekeseknek is Mozartot kell szolgálni. Ő sokkal többet ér, mint mi.

- A rendező húzódjon a háttérbe?

- A rendező láthatatlan kell, hogy legyen. A rendező szolgál. Az a fontos, hogy az operaénekesek a darabot a leghűségesebben tolmácsolják. Miután a néző látta az előadást, és távozik az Operából, fontos, hogy ne érezze azt, hogy feleslegesen töltötte az idejét.

- Tehát klasszikus értelemben viszi színre az operát.

- Mi az, hogy klasszikus? Én mindenképpen azt szeretném, hogy a külsőségek ne vonják el a néző figyelmét. Az énekeseket öltöztethetném akár szkafanderbe is, a lányokon lehetne hegesztőszemüveg. Ettől persze egyes nézőknek érdekesebb lenne az előadás, de nekem nem. És akkor kitalálhatnék még más zagyvaságokat is, és a rendezői elképzelésbe pedig belemagyarázhatnék mindent. A marhaságot nagyon könnyű megmagyarázni. Elég, ha elolvasol pár kritikát.

- Más opera-rendezéseiben is ezt az elvet követte?

- Igen, mindegyikben. Csavargatták is az orrukat a kritikusok. De nem tudnak igazából mibe belekötni, ezért az egész előadást megkritizálják. A professzionális dolgokat kéne megítélniük, ahhoz viszont nem tudnak hozzászólni, mert ahhoz már nem értenek. Csak dumálnak, zagyválnak össze-vissza. Ők ebből élnek.

- A filmjei viszont magukon viselik az Ön szerzői kézjegyét. Ha a Szigorúan ellenőrzött vonatokat megállítanánk bármelyik képkockánál, mégiscsak érződne, hogy ez egy Menzel-film.

- Az lehet, megállíthatod és érezheted is, de ez már az én természetemből fakad. Én nem igyekezhetek valami mást képviselni, mint ami én vagyok. Nyilván, bármelyik rendezőnek nézed a filmjeit, elmondhatod, hogy ez a film olyan mint ő. A saját érzelmeit viszi bele.

- Van most új filmterve?

- Nincs.

- De a filmes életmű folytatódni fog, nem?

- Azt én nem tudom. Mindig várom, hogy kapjak egy jó forgatókönyvet. Szívesen állok szolgálatára egy jó forgatókönyvírónak. Nem érzem magam annyira öntelt embernek, hogy megengedjem magamnak, hogy sok pénzért bármilyen filmet forgassak.

- Mint ismeretes, Bohumil Hrabalnak több művét megfilmesítette. Van manapság olyan cseh író, akinek érdemes lenne a műveit filmre vinni?

- Van még egy, igen, csak meghalt. Karel Čapek. Vagy Jan Neruda. De ők olyan dolgokról írtak, amik ma már nem is érdekesek.

- Miért nem érdekesek?

- Például Čapek a kispolgárokról írt mosollyal. De az akkori kispolgárság a mai életmódunkhoz képest smafu. Nem ismerek olyan mai írót, aki a cseh mentalitásról vagy egyáltalán a magatartásunkról úgy írna, hogy az nekem tetsszen.

- Mert milyen a tipikus cseh magatartás?

- Természetesen nem akarok általánosítani, de a többségük igazán szolgahad, a felelősséget nem vállalják fel… Sajnos.

- A magyarokról pedig az hírlik, hogy pesszimisták, a filmjeink nagy része is depresszív. A cseheknél se jó a helyzet, de legalább tudnak magukon nevetni.

- Ez így igaz, de vannak lehangoló cseh filmek is. Ha viszont valaki, mint én, vidámabb hangulatú filmet forgat, akkor azt fölzabálják a kritikusok! Ezt el kell fogadni. Ők sajnos úgy gondolkodnak, ahogy én nem: ami tetszik a nézőknek, az nekik biztos, hogy nem.

- Sokat jár Budapestre dolgozni. Gondolom, időt szakít a barátokra is. Kikkel szokott a legtöbbet találkozni?

- Nagyon gyakran találkozom Szabó Istvánnal, imádom Töröcsik Marikát, és az énekeseimet is. És azokat a színészeket is, akikkel a három színházban - a Katonában, az Új Színházban és a József Attilában - dolgoztam. Én nagyon barátságos természetű embernek gondolom magam, nagyon szeretek barátkozni.

- Amikor találkozik Szabó Istvánnal és Töröcsik Marival, mikről szoktak beszélgetni?

- Istvánnal az egészségi állapotunkról. És most már Marikával is az egészségünkről. De mindig felelevenítjük a közös emlékeinket. Sajnálom, hogy a kapcsolatunk Marikával mindig ártatlan volt. Nem történt köztünk semmi, de ezzel együtt szeretem őt.

- És ők is meglátogatják Önt Prágában?

- Sajnos Marika már rég nem járt nálam, de István igen. A születésnapunkat mindig együtt ünnepeljük márciusban. Majdnem ugyanazon a napon születtünk mindketten. Ő az én szeretett ikertestvérem. A nálam jobb megjelenésű ikertestvérem.