- Miért készít egy osztrák alkotó westernfilmet az Alpokban?
- Egy fiatalkori álom megvalósítása miatt. Westernfilmeken nőttem fel, és azóta, hogy rendező vagyok, mindig is akartam egy westernfilmet rendezni. A spagettiwestern, vagyis a western olasz módra, különösen érdekelt, mint műfaj. Éppen emiatt már régóta szerettem volna egy olyan filmet rendezni, ami western, mégis Ausztriában és nem a Vadnyugaton játszódik.
- Melyik klasszikusokat tekintette követendő példának?
- Nem akartam lemásolni egy sémát, viszont azt a vonalat próbáltam követni, amelyet a Clint Eastwood főszereplésével készült westernfilmek képviselnek. Természetesen az újabb alkotások közül is szem előtt tartottam néhányat, ilyen a Brad Pitt nevével fémjelzett Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című western is. Maga a westernfilm készítésének ötlete viszont jóval azelőtt felmerült, hogy olvastam a könyvet. Amikor a tiroli Alpokban egy horrorfilmet forgattam, eszembe jutott, hogy milyen érzés lehetett száz évvel ezelőtt ezen a területen élni és idegenként megismerni ennek a zárt, elszigetelt közösségnek a mindennapjait.
- Hogyan definiálná a jó western fogalmát?
- A jó western nem csak arról szól, hogy egy férfiakat, lovakat és fegyvereket vonultatunk fel, hanem arról, hogy más témákat is bele lehet sűríteni. A tipikus western sajátosságnak számító bosszú, amely az én filmemben is megjelenik, képes arra, hogy a felszín alatti világot is bemutassa.
- Az 1970-es években véget ért a westernfilmek tündöklése. Ma mennyire számít eladható műfajnak?
- Az 1950-es, 60-as években élte fénykorát a műfaj, ekkor még újdonságnak számított, de idővel már készültek olyan westernek is, amelyeket még jóindulattal sem tudunk értékesnek nevezni. Egyébként, ha alaposan megnézzük, a későbbi sikerfilmek közül nagyon sok táplálkozik western elemekből: ilyen például a Star Wars is, és a német nyelvterületen készült, úgynevezett hazafias alkotások - heimatfilm - is kapcsolatba hozható a műfajjal. Téves lenne azt mondani, hogy napjainkban nem készülnek westernek, csak jóval kevesebb rendező választja ezt az ágazatot. Tarantino Oscar-díjas filmje, a Django elszabadul például óriási siker volt a mozikban is.
- Forgatási helyszínnél a hegyek által körbezárt tiroli falu mellett más alternatívák is felmerültek?
- Nem, számomra biztos volt, hogy a gyönyörű Dél-Tirolban készítem el a filmet. Ez egy nagyon jó környezet, az Alpok szerelmeseinek maga a paradicsom! Természetesen, szempont volt az is, hogy a filmtámogatás itt a legjobb az országban. Sajnos, olyan világot élünk, hogy a rendezőket nem árasztják el pénzzel, figyelembe kell venni, hova megy a stáb forgatni. Abban a völgyben, ahol a film készült, egy olyan hely állt rendelkezésünkre, amely egy az egyben úgy nézett ki, mintha száz évvel ezelőtt megállt volna ott az idő. Három olyan udvarháznál forgathattunk, ahol csak a villanyvezetékeket kellett letakarni, különben teljesen autentikus volt.
- Mi indította be a fantáziáját a film alapanyagának számító könyv olvasásakor?
- Tudatosan kerestem egy olyan könyvet, amelyben ötvözve van a hagyományos vadnyugati történet európai szállal. Thomas Willmann Sötét völgy című 2010-ben megjelent regénye ilyen szerencsés egybeesést tartalmazott, mert a téma nemzetközi, viszont az sajátosság, hogy egy amerikai érkezik bosszút állni egy osztrák hegyi környezetbe. Szóval, mihelyt ráleltem a könyvre, nem kellett tovább fantáziálgatnom!
- Hogyan választotta ki a főszerepet alakító Sam Riley brit színészt?
- Az interneten akadtam rá! Ültem a számítógép előtt, angol vagy amerikai színészeket keresgéltem, mintha éppen bevásárolni készültem volna. Aztán ráakadtam és betettem a kosaramba. A viccet mellőzve, mihelyt megláttam, egyből felötlött, hogy képes lenne eljátszani a szerepet, és valóban jó választásnak bizonyult. Fontos volt, hogy meg tudja jeleníteni azt a kettőséget, amelyet a szerep követel, hiszen a főhős művész és hidegvérű bosszúálló egy személyben. Ez kicsit olyan, mint Alain Delon szerepe A szamuráj című régi filmben. Sam Riley-nek amúgy német a felesége és Berlinben él, szóval még a távolság sem okozott gondot. Az pedig egyáltalán nem zavart, hogy amerikai karaktert játszik britként, mert egyrészt németül kellett beszélnie, másrészt a 19. század közepén még nem létezett "valódi amerikai", mindenki bevándorló volt.
- Kritikai megjegyzések érték a film főszereplőjét, amiért túlságosan tipikus westernhős: acélos tekintetű, szűkszavú, szikár keménylegény.
- Tulajdonképpen a könyvet vettük alapul, ott pedig így szerepel a karakter. Klasszikus westernt szerettem volna forgatni, ez a válaszom. Egyébként Shakespeare királydrámái is egy kaptafára készültek, mégse mondja rá az ember, hogy sablonos. Nagyon fontos volt, hogy a regény adaptálásakor megtaláljam azt a filmnyelvet, amellyel megfelelően adhatom vissza az alapművet. Két változtatásom viszont volt: a könyvben nem fotográfus, hanem festő a férfi, és a regényben nincs egyes szám első személyben elbeszélő, a filmben viszont Luzit tettük meg narrátornak.
- Hamarosan Amerikában is bemutatják a filmet. Meg van elégedve a szinkronnal?
- Október közepén egy amerikai fesztiválra megy a film, de mozi forgalmazás helyett csak DVD-formátumban lesz elérhető. Az angol szinkron viszont szörnyű, amikor először szembesültem vele, őrjöngeni tudtam volna! Mindig probléma a nyelvi kérdés, egy ilyen kevés dialógust tartalmazó filmnél pedig különösen. Bántó módon rémesen leegyszerűsítették a szöveget!
- Éveken keresztül dolgozott Michael Haneke Oscar-díjas osztrák filmrendező vágójaként. Tetszett a film a Mesternek?
- Bízom benne. Eljött a bécsi díszbemutatóra és nem panaszkodott!
