Sajnálom Falus Ferencet, aki általa ismeretlen, nem neki való terepre tévedt, s aki nem kapott elég időt, támogatást és segítséget jelölőitől, hogy a vállalt feladatnak megfeleljen. Sajnálom a demokratikus pártokat, mert – bár a Fidesz ismét nehezítette az akadálypályát –, megint csak nem voltak képesek kellően összehangolni tevékenységüket, s valószínűleg lehetőségeik alatt fognak szerepelni az önkormányzati választásokon.
Sajnálom azokat a jelölteket, akik pártjuk megbízásából reménytelenül futnak neki a választásnak, és ezzel meg is osztják a demokratikus ellenzéket, s akik, sajnos jelölőikkel együtt, nem értették meg, hogy ma nem az önfelmutatás, hanem az önkényuralom visszaszorítása a fő feladat. Sajnálom az új budapesti főpolgármestert, legyen az a korábbi, vagy akár az ellenzék jelöltje, mert hatásköre, lehetőségei az előző ciklushoz képest is csökkenni fognak.
Sajnálom a budapestieket, hiszen gyakorlatilag semmi beleszólásuk nem lesz abba, mi történik majd a városukban, amelyet a fideszes önkény szétszedhet, átépíthet, bármit megtehet vele. Sajnálom azokat a magyarokat, akik még ma sem látják be, hová vezet minket a kedves vezető, akik bedőltek a populizmusnak, a nacionalizmusnak, a szociális, gazdasági és etnikai demagógiának. De legjobban hazánkat, Magyarországot sajnálom, mert bár sokan, sokféle módon próbálkoztunk megállítani Orbánbasit és bandáját, országdúlásukat nem sikerült megfékezni. Sőt, az érdemtelenül megkapott újabb négy évvel mindannyiunkat ma még elképzelhetetlen mélységbe fognak rántani.
