Fenti mondattal Berlin háromszor megválasztott főpolgármestere: Klaus Wowereit jellemezte városát. Mert látta bajait, de érezte vonzását is.
Sokan vagyunk így a hellyel, ahol élünk. Amely általában szegény, de szexi, szeretnivaló. Szépnek látjuk és mérgelődünk is miatta. Ahogy megint csak a berlini főpolgármester fogalmazott: ott az ember se nem jól, se nem rosszul, hanem "berlinül" érzi magát. Nos, én "budapestül" érzem magam, vagyis az egyik sarkon bosszankodom, a másikon meg elandalodom a látványon.
Mert egy várost vagy falut nem lehet úgy általában szeretni vagy utálni. Minden a részleteken múlik. Nagy kár, hogy akik nagyon fent vannak, ezekkel nem sokat törődnek. Évadnyitó parlamenti beszédében a miniszterelnök közölte is a földhözragadt állampolgárokkal, a kormány szemhatára jóval az övék fölött húzódik: "Vállalkozásunk jelentősége történelmi, a tett, amire készülünk, példátlan." Én ugyan ettől kicsit megrettentem, de a beszéd csak hömpölygött tovább: "Döntésünk horizontja magasan az államhatáraink felett húzódik." Nem volna szép, ha a kormányt a horizont emelgetésében a magunk pitiáner szempontjaival megzavarnánk. El is hangzott az intő szózat: "Kérem Önöket, ne inogjanak meg a történelmi lehetőség és felelősség súlya alatt."
Szó se róla, a mi miniszterelnökünk patetikusabban fogalmaz, mint Klaus Wowereit, aki államférfiúhoz méltatlan módon úgy beszél, mint egy normális ember. Isten tudja, nekem ez jobban tetszik a bombasztikus szólamoknál. Utóbbiakkal az a baj, hogyha a politikusok "döntéseinek horizontja" olyan magasan fölöttünk húzódik, nem hogy a város, a falu, hanem egyenesen az "államhatárok fölött", akkor nem csoda, ha olyan apróságok, mint a mi mindennapi életünk, nem zavarhatják meg "történelmi jelentőségű vállalkozásukat".
Hogy is hajthatnák végre az ígért példátlan tetteket, ha arra figyelnének, hogy hányan buknak orra a permanens avatás állapotában leledző Várbazár előtti útburkolaton. Vagy, hogy mit szólnak a lakosok ahhoz, hogy a rosszul megépített csatornák miatt pocsolyáról pocsolyára gázolhatnak. Legyenek büszkék, hogy ezzel is hozzájárulhattak egy tényleg "példátlan tetthez", amelynek során a csatornázásra kiírt pályázatok nyertese: Mészáros Lőrinc egyszerű gázszerelőből ripsz-ropsz a száz leggazdagabb magyar közé emelkedett. Hála többek között ezeknek a többmilliárdos megbízásoknak.
Személyes példájával bizonyította, hogy barátja, a miniszterelnök nem beszél a levegőbe. Hiszen ki is vonhatná kétségbe, hogy Mészáros Lőrinc esetében is szóról szóra a parlamenti beszéd mondatai igazolódtak be: "Bár pénzről van szó, valójában az igazságosság eszméje, a méltányosság követelménye és a tisztesség elve áll itt a középpontban." Erre akár mérget is vehetünk. Csak ezt például a kátyúkban bukdácsoló XVIII. kerületiek képtelenek átlátni. Úgy látszik, ők mégiscsak meginogtak a történelmi lehetőség és felelősség súlya alatt. Na meg az úthibáktól.
Csakhogy vasárnap ők és a hozzájuk hasonlók mennek országszerte szavazni. Már ha mennek. A "menni vagy nem menni" nem éppen hamleti dilemmája megosztja az országot. A legfrissebb felmérések szerint fele menni készül, fele meg nem menni. Értem mind a kettőt. Aki menne, azt "szegény, de szexi" városa, faluja vonzereje mozdítja: szereti és tenni akar érte. Aki meg nem menne, annak a két jelző közül a "szegény" szegi kedvét, és nem is látja ezt változtathatónak. Úgy érzi, nem sok múlik rajta, még annyi se, mint a parlamenti választásoknál. Azt hiszi, nincs mit tenni, egy önkormányzat, egy település úgyse nagyon ugrálhat a központi kormányzattal szemben. Az dönt el mindent, a maga túlságosan "magas" horizontjával.
Kormányt váltani tényleg nem lehet vasárnap. De okosabban szervezett és szabadabb életet teremteni igen. Az országos politika olyan, amilyen, de helyben összekapaszkodhatunk és megvédhetjük magunkat. Hiszen itt látjuk és tapasztaljuk, amit fentről nem is akarnak: az út buktatóit és kátyúit. Senki ne mondja, hogy nem ért a politikához. Ez több, mint politika: ez itt az életünk. Aki nem tudja elnézni, hogy a gyerek padszomszédja hétfő reggel szédeleg az éhségtől az iskolában, az elvárhatja az önkormányzattól: legalább a gyereknyomort ne tűrje a településen. Akit felbosszant, hogy a kicsiket az óvodából is kivezényelik tapsolni - ahogy egy újságíró jellemezte - a Horthyt dicsőítő miniszter "revizionista haknikörútjához", az helyezze bizalmát olyanokba, akik ilyesmit sosem rendelnének el.
Hogy ne kelljen aztán otthon külön történelem órát tartani arról, mi köze annak a bizonyos Horthy bácsinak a családi fényképalbumban feketével keretezett fotókhoz. Akinek fölment a vérnyomása egyes polgármesterek, politikusok csodapalotáitól, és a szülei sem voltak olyan "szorgalmasak", hogy megdobták volna száz milliócskával, az megint csak nézze meg gondosan, kire szavaz. Aki unja, hogy pedagógusként, hivatalnokként, közmunkásként, önkormányzati segítségre váró nyugdíjasként óvatosan körül kell néznie, mielőtt közügyekről mond véleményt, válasszon olyanokat, akiktől nem félne.
Az ön városa, faluja is biztosan "szexi". Randevúzzon vele vasárnap!
