Az önkormányzati választásokon kontrollálhatatlan és öntörvényű politikusok küzdelmének lehettünk a tanúi. A kormányzati oldal régóta tapasztalt ellenőrizhetetlenségéről panaszkodtak az ellenzék vezető politikusai is, felhánytorgatva, egyébként joggal, hogy a demokratikus ellensúlyok gyengítésével, sőt, megszüntetésével egy elszabadult hatalommal kell szembenézniük.
Ámde minden jel szerint ez az öntörvényűség az ellenzéki oldalt sem hagyta érintetlenül. Hiszen saját ellensúlyaikat, azaz potenciális szövetségeseiket sem képesek tolerálni. A józan kompromisszum-készség nemcsak a kormánykoalícióból, hanem belőlük is hiányzik.
Mert mi mással lehetne magyarázni azt a szembeötlő tényt, hogy az ellenzék minden vezető politikusa kreált magának egy külön pártot, mert a kontrollt, a nagyobb közösséghez való tartozás fegyelmét nem tudták elviselni? Ilyen körülmények között szinte lehetetlen feltételezni azt a sikerhez elengedhetetlen együttműködést, amelyet szóban ugyan hirdetnek, de azzal az alig titkolt szándékkal, hogy a többi résztvevőnek be kell adnia a derekát, azaz hozzájuk kell idomulnia. Mert ők, saját jelentőségük tudatában, senkihez sem akarnak idomulni
A hazai demokrácia nagy kérdései, és a legalapvetőbb - a megmaradásé - a mindenféle kontrollt elutasító vezérek játékszere lett. Ezért mennek el egyre kevesebben szavazni. Észlelték, hogy nem róluk, nem az országról, nem a demokrácia mibenlétéről van itt szó, hanem pártok, pártocskák életbemaradásának esélyeiről. Vagyis a szavazatok elvesznek. Nemcsak az otthon maradottak szavazatai, hanem a leadott szavazatok is. Ez az áldatlan állapot viszont aligha rejti magában a széles körű társadalmi mozgósítás lehetőségét.
Persze a vesztes oldal korifeusai a választásokat követően is kinyilvánítják a saját, szűk önmagukhoz, és az őket ajnározó tisztségviselőik csoportjához mért eredményeik pozitív hatását. Mert mindenki büszke önmagára. Nevezetesen arra, hogy létezik. És ez a lét határozza meg a tudatát. S ha már létezik, jelen is akar lenni. S ha már ott van, akkor bátran lehet továbbra is öntörvényű. Hiszen a választók akaratából van ott. Hogy ez az akarat nem olyan erős, mert keveseké? Sebaj, majd legközelebb. S habár a demokrácia mifelénk eléggé sérülékeny, azt azért lehet tudni, hogy nem ez volt az utolsó választás Magyarországon. És mivel választás belátható ideig még lesz, ezért ők is itt maradnak - velünk. Belátható ideig.
De hát egyszer bele kell nézni a tükörbe! Bele is néznek a maguk alkotta tükörbe és a látványt nem tudják némi narcisztikus felhang nélkül tudomásunkra hozni. Mert ha ők vannak, akkor még nincs veszve minden.
Csakhogy ezt ma már egyre kevesebben hiszik el. Még vannak liberálisok Magyarországon! - hangzik fel az önimádó dicshimnusz. De a választási adatokból kiderül, hogy ez bizony elenyésző. Vannak elkötelezett hívei a demokráciának! - mondják másutt, csakhogy a demokrácia iránti elkötelezettség nem feltétlenül fejeződik ki a kormánypárttal az ellenőrizhetetlenségben és öntörvényűségben osztozó ellenzéki pártokra adott szavazatokban. Egy új, alig két éve működő pártnál ez is szép eredmény! - kommentálják a fővárosi helyzetet. Ez a legjobb! Mert egy negyedszázada ismert és sokat próbált politikus mondja. Akinek - ha jól számolom -, ez a harmadik pártja, az első Fidesz-kormányban betöltött szerepét nem számítva.
Az eredménytelenséget már-már a győzelem ígéretére változtatni akaró, büszke nyilatkozatok ellenére a társadalom egyre kiábrándultabb. Mert a politika megmutatta igazi arcát. Azt, hogy tud kormányon is és ellenzékben is a demokráciától függetlenedve létezni. És ez addig így is marad, amíg lesznek olyanok, akik egyik vagy másik oldal szereplőinek - a saját, jól felfogott érdekük ellenére - még mindig képesek hinni és leadják rájuk a szavazatukat.
Bizonyára ismerünk olyan állampolgárokat, akikben van felelősségérzet és mindig elmennek szavazni. A bizonytalanság azonban már az ő következetes magatartásukban is megmutatkozik. A korábbi lendület és szilárd elkötelezettség már csökkenő tendenciát mutat. Legyen szó kormányról vagy ellenzékről, mentegetőzve mondják, hogy a kisebbik rossz érdekében cselekszenek.
A kisebbik rossz választása csalóka vigasz. Nemcsak azért, mert a kisebbik rossz is rossz, hanem főleg azért, mert az effajta méricskélés is megtévesztő eredményre vezethet. És majd' mindig vitatható, hogy mihez képest kisebb. Minden leadott szavazat a jelenlegi állapot hamis legitimációját hordozza. Igazol valamit, aminek az igazságtartalma legalább is vitatott. Hatalomhoz segít valakit, aki még önmagán sem tud uralkodni. Vagyis a leadott voks nem a szabad döntés megnyilvánulása, hanem belesétálás a politikusok által készített csapdába.
Nem merészkednék odáig, hogy úgy általában, majd az évek múltán ismét napirendre kerülő szavazásról bárkit is lebeszéljek. De mai szemmel már nemcsak szavazni, hanem szavazásra bíztatni is nagy felelősség. Mert azt meg tudom mondani, hogy kire nem kell szavazni, de hogy kire kell, azt már kevésbé. S ha más nem, akkor ez félreérthetetlenül jelzi hazai demokráciánk sanyarú állapotát.
