Vissza a Balkánra

Stefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa közzétette a szokásos évi jelentést a tagjelölt és a jelöltségre pályázó országok helyzetéről. A mellékletekkel együtt több száz oldalas anyag "előrehaladást" tapasztal az érintett országok többségében a közigazgatás és a demokratikus intézmények uniós harmonizációja terén. Ezek az éves jelentések rendszerint tapasztalnak valamilyen előrehaladást, de az esetleges bővítésről, új tagállam felvételéről végső soron mindig politikai megfontolások döntöttek. Különösen feltűnő volt ez akkor, amikor Bulgáriát és Romániát hét évvel előbb vették fel, mint a minden tekintetben fejlettebb Horvátországot. Egy időben az Egyesült Államok és a britek részéről óriási nyomás volt Törökország felvételének meggyorsítására is, egyértelműen geostratégiai okokból, ellentmondva minden olyan szakvéleménynek, amely az ország felkészültségét elemezte..

Az idei éves jelentés esetében ezt jó előre lehetett tudni. Jean-Claude Juncker már kora tavasszal, elnökjelölti kampányában meghirdette, hogy a következő öt éves ciklus alatt semmilyen bővítést sem tervez. Amikor pedig megválasztott elnökként összeállította "kormányát", azaz a biztosi portfólió leosztását, világossá vált, hogy az új Európai Bizottságnak nem is lesz bővítési biztosa. Az új magyar külügyi és uniós vezetés dilettantizmusát bizonyítja, hogy Navracsics Tibort eredetileg bővítési biztosnak javasolták: olyan posztra, amelynek a megszüntetése (vagy teljes súlytalansága) hosszú hónapok óta előre látható volt. Mindenesetre több évtizede a Juncker-bizottság lesz az első, amely fél évtizedes működése alatt eleve elhatározottan lemond a közösség további bővítéséről. Ennek oka mindenféle bővítési szakvéleményen és helyszíni vizsgálódáson túl egyértelműen politikai. A gazdag nyugati tagállamok közvéleménye, bulvársajtója és a nekik megfelelni kívánó, rövidlátó politikusok kiábrándultak a korábbi keleti bővítésekből, az egykori Vasfüggöny leomlásának gyakorlati következményeiből. Belőlünk, kelet-európaiakból, hogy egyszerűen fogalmazzunk.

A brit euroszkeptikusok, akiket Orbán Viktor annyira közel érez magához, nem az EU bürokráciájából ábrándultak ki, nem is a Londonban élő franciákból vagy hollandokból, hanem a egyre nyíltabban lenézett, kelet-európai bevándorlókból, munkavállalókból. (Persze Orbán Viktort is lenézik, de ez őt láthatóan nem zavarja.) E hisztéria lényegében minden alapot nélkülöz, ráadásul a brit társadalom valós etnikai feszültségei sem a nyugati és keleti európaiak között húzódnak. De a gátlástalanul hazudozó, demagóg jobboldalnak ott is mindent megér a hatalom megszerzése. Annak kimondásához azonban nem kell semmilyen demagógia, hogy Románia és Bulgária felvétele valóban elsietett volt, amit most a nyugati tagállamok azzal próbálnak kompenzálni, hogy átlátszó ürügyekkel halasztják el beléptetésüket a Schengen-zónába. Hazánk 2004-ben felkészülten csatlakozott az unióhoz, de az elmúlt évek antidemokratikus fejleményei miatt a dán miniszterelnök asszony egyszer ki is mondta, hogy ha Magyarország most jelentkezne az EU-ba, akkor nem vennék fel.

Mivel az unióból gyakorlatilag lehetetlen kizárni egy tagállamot, az eddigi bővítés miatti csalódottságot a nyugati tagállamok különbözőképp kívánják kezelni. A britek nyíltan és egyértelműen az EU-n belüli szabad mozgás korlátozását követelik, és természetesen nem a belgákét vagy svédekét, hanem a lenézett, magunkfajta kelet-európaiakét. A Juncker-csapat szerint az eurózóna önmagában is alkalmas a "kétsebességes Európa" megvalósítására, a legfejletlenebb keleti tagállamok "kiszűrésére", és ráadásul a britek bizonyos fokú önállóságát is biztosítja. A további bővítések leállításában viszont konszenzus van a valódi döntéshozók között. Ez annál is könnyebb, mert a bővítési projektben szereplő nyolc ország közül egy nyíltan, egy pedig burkoltan kiszállt a versenyből, és csak hat kisebb, nyugat-balkáni ország maradt bent a körben.

Izland a pénzügyi válság hatására kezdett el játszani az uniós csatlakozás gondolatával, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a lakosság többsége ezt nem akarja, és így hamar vissza is vonták a jelöltségüket. Törökország szavakban még belépne az EU-ba, de gazdaságának dinamizmusa és külpolitikájának iszlám fordulata miatt ez a sok évtizedes európai "jegyesség" egyre inkább csak egyféle történelmi emlék. Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Makedónia, Montenegró és Szerbia maradtak azok, akiket most sok évre ismét kikosaraztak az európai integrációból. Ez az örök Balkán, amelyről annyi háború indult ki, ahol annyiszor összegabalyodtak egymással a nyugati és keleti nagyhatalmak szándékai, de végül egyikük sem győzött, az itt élő kis népek tradíciói túléltek minden hódító szándékot. Nekünk, magyaroknak nyilván Szerbia kimaradása az igazán rossz hír, a szomszédság, a korrekt kapcsolatok és a vajdasági magyarság miatt is. Üdvös lenne, ha a magyar politikában a jövőben pártkülönbség nélküli, közös cél lenne legalább a kétoldalú magyar-szerb kapcsolatok bővítése.

A csatlakozási folyamat hivatalos befagyasztásának természetesen van egy ki nem mondott dimenziója is. Így lehet támogatni Ukrajnát anélkül, hogy uniós tagfelvételéről nyilatkozni kelljen.