Tegnap reggelre a drasztikus áremelés ellen tiltakozó taxisok megbénították az ország közlekedését, így követelve, hogy a kormány függessze fel az üzemanyag-áremelést. Délelőtt a taxisok és a magánfuvarozók képviselői: Horváth Pál és Barcsai Jenő tárgyaltak Horváth Balázs belügy-, Siklós Csaba közlekedési és Bod Péter Ákos ipari miniszterrel. Csatlakozott hozzájuk Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke. A megbeszélés nem hozott eredményt, a kormány nem volt hajlandó engedni a követeléseknek, a taxisok nem szüntették meg az országos blokádot. Közben nyilvánvalóvá vált, hogy a demonstráció részvevőit támogatja a lakosság. Göncz Árpád köztársasági elnök nyilatkozatban tett javaslatot a kormánynak, hogy függessze fel a benzináremeléssel kapcsolatos intézkedését.
Lehet, hogy a koalíció szavazógépezete még működni fog. Lehet, hogy megmenti a kormányt egy várható bizalmatlansági indítvány esetén. De ez a kormány akkor is megbukott. Megbukott, mert megoldhatatlan helyzetbe hozta önmagát: saját átgondolatlan politikájának fogságába esett. Hogy pont a taxisok elkeseredett fellépése nyomán bénult meg az ország, az tulajdonképpen másodlagos. Hogy ők is makacsul ismételgetik követeléseiket, miként a miniszterek hajtogatják a magukét, az csak azt jelzi, hogy a jelenlegi felállásban nincs kiút. Nem is lehet. Hiszen ha a kormány engedne, veszedelmes precedenst teremt: csak kellő eréllyel kell fellépni, s vissza fog vonni minden gazdasági megszorító intézkedést. Ha pedig a tiltakozók adják fel követelésüket, akkor mi végre volt az egész, akkor továbbra is védtelenek maradnak.
Persze, valahol a félút táján még lehetne találkozniuk. Mert azt még elviselné a társadalom, hogy a drágábban vett kőolajból drágább lesz a benzin is, és ezt a felhasználónak kell megfizetnie. De hogy a kormány ezen a jogcímen még sarcoljon is, arra nincs elfogadható magyarázat. Ehhez hiába kér megértést tőlem, tőled, mitőlünk. Nem kapja meg, mert ez már méltánytalan. Miként méltánytalan a társadalomtól egyre-másra áldozatokat követelni, anélkül, hogy láthatnánk egy világos programot, egy koncepciót, amely az áldozatoknak értelmet ad.
Ezzel mindeddig adós maradt a kormány. Az öncélú áldozatokból, a még rosszabb felé vivő lépésekből pedig már ennek az országnak négy évtizeden át elege volt.
A negyven év után első legitim kormányától mást várt ez a nép. Világos és tiszta beszédet. Őszinte szavakat a gazdaság tragikus állapotáról. Valós kórképet, de olyat, amelyben a gyógyítás terápiája is — minden keserű pirulájával, vagy ha kell, műtétével együtt — benne van. Ehelyett se valós kórképet nem kapott, se hiteles terápiát. Legfeljebb magyarázkodást.
A demokráciák íratlan szabálya, hogy ha egy kormány megbénította önmagát, akkor lemond. Átadja a helyét. Mert nem egy kormány, hanem az ország sorsa a tét.
Népszava 1990. október 27.
