korrupciógyanú;NAV;kitiltási botrány;

2014-10-27 13:51:00

Hova tűntek a NAV-vezetők?

Hiába próbálták felkeresni a 444.hu riporterei a kitiltási botrány kapcsán korrupciógyanúba keveredett adóhatósági vezetőket. Az újságírók reggel fél 8-ra ismét a NAV-székházhoz mentek, bízva abban, hogy újabb vezetőket sikerül megkérdezniük a korrupciós ügyről, de több mint másfél órás várakozás után fel kellett adniuk. 

Arról, hogy Vida Ildikó elhagyta az országot, először az RTL híradója számolt be még október 22-én. Mint lapunk is megírta, a stáb egy bécsi repülőtéren találta meg az adóhatóság elnökét, a mikrofonvégre kapott Vida ingerülten utasította el az érdeklődést, és nem volt hajlandó elárulni, hogy hova utazik. Később spekulációk jelentek meg arról, hogy a NAV egyik alelnöke is a repülőtéren lehetett, de a 168 óra egyik újságírója ezt cáfolta, mondván a felvételen nem  Csillag Dezsőné látható.

Varga Mihály egy sajtótájékoztatón a Vida érintettsége kapcsán  - az amerikai vízum-, illetve a korrupciós ügyben  - feltett újságírói kérdést azzal hárította el, hogy  korábban olyan megállapodást kötöttek, amely szerint minden, "a munkavégzését befolyásoló döntésről" tájékoztatást kap, és a NAV-elnök nem jelezte neki, hogy gond lenne, illetve, hogy a kitiltottak között szerepelne. Varga elismételte a kormány álláspontját az ügyben: ha az amerikaiaknak valakivel Magyarországon problémájuk van, akkor az információt a rendelkezésünkre kell bocsátaniuk.

Korábban Horváth András volt adóellenőr a Népszavának elmondta: két amerikai multicéggel kapcsolatban is korrupciós kísérlet történt, a két vállalat egy magyar gabonakereskedelmi cég vásárlója volt, utóbbi magyar cég pedig Horváth szerint milliárdos áfa-csalásokban vett részt. A volt NAV-ellenőrt egyik forrása úgy tájékoztatta, bizonyos személyek kenőpénzt próbáltak kérni a két amerikai vállalattól. Ezek egyike nagykereskedelmi cég, a másik gyártással is foglalkozik - tette hozzá.

"Nem lehet nem észrevenni a kommunikációs fordulatot: amióta Vida Ildikó elhagyta Magyarországot, azóta újra támadásba lendült a Fidesz. Egymást követik a kritikus, az Egyesült Államokat bíráló kijelentések, megjegyzések; Lázár, Gulyás Gergely, Kövér - ő az EU ellen - és végül maga a miniszterelnök hagyta maga mögött a néhány nappal ezelőtt baráti hangot." - a jelenséget Németh Péter főszerkesztő glosszázta meg . 

"Ezzel a két mondattal persze azt is állítom, hogy ok-okozati összefüggés van a NAV elnökének váratlan külföldi útja és a hangnem megváltozása között, pedig ilyet nem állíthatok, hiszen tudásom sincs róla. Mégis: Magyarországon élve, ismerve a Fidesz hatalomgyakorlását, óhatatlan, hogy az ilyen események egy történetté álljanak össze és legalábbis kérdései legyenek az embernek. Mindenekelőtt az például: hogyan fordulhat elő, hogy a hírbe keveredett legfőbb adóvezető se szó, se beszéd elhagyja az országot." - írja lapunk főszerkesztője okt 25-én. 

Az ellenzéki pártok is felhívták a figyelmet arra, hogy morálisan is milyen nehezen gyógyítható társadalmi károkat okoz, hogy az adóhatóság elnöke nem tisztázza magát az ügyben. 

A 444.hu a NAV-székháznál ma próbálkozó újságírói felfigyeltek arra, hogy a Széchenyi utcai homlokzat előtti, a bejárathoz közeli  NAV-os parkolók, ahol a vezetők szoktak megállni, még 9 óra 10-kor is üresek voltak.

Szóval: Hova tűntek a NAV-vezetők?