Egy történet szomorú vége

Publikálás dátuma
2014.10.28 06:50
Nem valószínű, hogy továbbra is az Aranymúzeum működik majd az épületben FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Fotó: /
Úgy tűnik vége Zelnik István 2011-ben nyílt saját magáról elnevezett Aranymúzeumának. A múzeum weblapja már nem elérhető, a múzeumot néhány hete – átalakításra hivatkozva – bezárták, a fizetések akadoznak, a tulajdonos hallgat.

Kétségbe esett levélben kereste meg lapunkat az Andrássy úti Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum egy dolgozója, azt panaszolva, hogy április óta nem kapnak fizetést. A levél szerint folyamatosan hitegetik őket, de most, hogy a múzeumot „átalakítás miatt” bezárják már elveszítették a türelmüket, és reményüket.

Vannak ezzel így mások is. Zelnik valamennyi haza cége – szám szerint nyolc – ellen eljárás folyik. A múzeumot létrehozó Magyar Indokína Társaság (MIT) Kft. többek között nem fizette ki a vitrineket gyártó Novastore Reklámtechnikai és Belsőépítészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. -t, aki – úgy tudjuk - több, mint 30 millió forintot követel, a végrehajtás tavaly novemberben kezdődött.

De sorban áll a múzeum épületére 850 millió forint értékben jelzálogjogot szerzett Raiffeisen Bank is. (A pénzintézettől felvett hitelből vásárolta meg Zelnik az épületet.) Tavaly munkaügyi és munkavédelmi jogsértés címén két alkalommal 200 ezer forintos bírságot róttak ki a cégre.

A Magyar Indokína Társaság tavaly 1,6 milliárd forint kötelezettséget halmozott fel, és 235 milliós veszteséggel zárta az évet. A társaság papíron csaknem másfél milliárdos jegyzett tőkéje tavalyra 465 millióra apadt.

Zelnik cége már régóta bajban van, tavaly januárban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara már rendezett végrehajtást. A múzeum kincseit verték dobra, a vevők egyenesen a vitrinből vihették haza az aranytárgyakat. Zelnik korábban sem szeretett/tudott fizetni: korábban is számos végrehajtás indult cége ellen.

Így egykori sajtósa, Csúri Ákos, aki a Zelnikről szóló könyv áráért perelt. De a kambodzsai expedíció tagjai, Martoni András, illetve az ásatást végző régészek is csak pereskedés után kapta csak meg járandóságukat. Az expedícióban részt vevő számos korábbi munkatársát sem fizette ki, de ők végül nem pereltek.

A Magyar Indokína Társaság ellen korábban a Pharma Press Nyomdaipari Kft., az Epamédia Hungary Zrt., Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat, és a Gio Médiafilm Reklámügynökség Kft.indított végrehajtási eljárást, összesen csaknem 35 millió forint értékben. De több gyűjtőről és kereskedőről is tud a sajtó, akiknek 10 milliós összegekkel tartozik Zelnik.

Az 500 ezer forintos jegyzett tőkéjű Múzeumi Befektetési és Fejlesztési Kft., mely vélhetően a múzeumot üzemelteti, tavaly csupán fél milliós árbevételt tudott felmutatni, ám 5,3 milliós veszteséget termelt.

Úgy hírlik az aranymúzeumnak helyt adó Andrássy úti ingatlan is eladó. Erről, és a cég tartozásairól, a múzeum bezárásáról szerettünk volna megkérdezni Zelnik Istvánt is, de nem adott választ írásban felett kérdéseinkre. Testvére csak annyit mondott, nagy durranásra készülnek, ezért tartják titokban, mi az átalakítás célja.

A múzeum recepciósát is megkérdeztük az átalakításról, ő azt mondta , még nem tudják, mi az átalakítás célja. (A múzeumban lévő teaház és shop még működik.) Valószínű nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, arról van szó, hogy a tulajdonos egyszerűen kiürítik a múzeumot az értékesítéshez. Úgy tudjuk a Novastore igényt tart az általa készített és ki nem fizetett vitrinekre.

Zelnik István legutoljára, nemsokkal az árverés előtt hallatott magáról, akkor, mikor bejelentette, milliárdokért megvásárolná a Seuso-kincset, és itthon bemutatná azt, csak a magyar állam mondjon le a tulajdonjogáról.

A Szőcs Géza vezette kulturális államtitkársággal egyetértésben kezdete meg állítólag a tárgyalásokat a birtokosokkal. Az időközben hivatalba lépett l. Simon László aztán kategorikusan elzárkózott az ügylettől. Mind tudjuk végül az állam megvásárolta a kincs felét.

Szőcs Gézával való jó viszonyának bizonyítéka, hogy az ő kérésére vásárolt meg a gyűjtő egy Magyarországon feltűnt Stradivarius hegedűt. Nem sokkal később kapta meg végül az engedélyt a minisztériumtól az Aranymúzeum.

A tárca apparátusa nem volt elragadtatva attól, hogy a homályos eredetű kollekciót bemutató intézményt, ha csak kiállító helyként is, de hivatalos közgyűjteményi rangra emeljék.

Zelnik 2011-ben nyitotta meg Aranymúzeumát az Andrássy úton. Már a kezdet kezdetén számos kérdést felvetett a gyűjtemény. Sem Zelnik, sem a gyűjtemény egy részét publikáló néhány kötet nem adott számot a kollekció, vagy legalább annak csúcsdarabjainak eredetéről.

Zelnik soha nem adott épkézláb választ arra, hogy miből és hogyan teremtette meg, az általa dollármilliárdos értékűre becsült gyűjteményt, s hogyan hozta haza az állítása szerint a térségben és Nyugat-Európában vásárolt kollekciót. Hiszen diplomata fizetése, és látható üzletei tevékenységéből erre nem telt neki.

A kérdés egyrészt azért fontos, mert a térségből egyrészt az utóbbi évtizedekben rengeteg, nagyon jó minőségű hamisítvány árasztotta el a világot.

Ha a – nem egyszer háborús övezetbe tartozó térségből származó - tárgyak eredetiek, akkor pedig azért fontos ismerni azok eredetét, hogy kizárható legyen, hogy ahhoz nem tapad bűncselekmény.

A műtárgyakat sokan vizsgálták, sok szakértő feltűnt Zelnik körül, de egy idő után tovább álltak, nyilvános jelentések, konferenciák nem szóltak a gyűjteményről.

A zamárdi erdész fia a moszkvai diplomataképzőben, az IMO-ban végzett. Már diákkorában szerelmese volt a délkelet-ázsiai kultúrának. 1973-ban, rögtön a diploma megszerzése után Vietnamba helyezik, karrierje meredeken ível felfelé. 1982-ben egy betegség következtében el kell hagynia a térséget, Belgiumba helyezik át.

Kovács László embereként tartják számon. A strasbourgi Európa Tanácsnál ő alapítja és 1992-ig vezeti a magyar missziót, majd az MDF-kormány idején távozni kényszerül a külügyből. Tanácsadó céget hoz létre Brüsszelben, uniós források elérésében segít kis- és középvállalkozásokat.

Aztán a kilencvenes évek végén tönkremegy, később Délkelet-Ázsiában pénzügyi, mezőgazdasági és ingatlanforgalmi területen működik, de itteni tevékenységéről, vagyoni helyzetéről semmi megbízhatót nem tudunk.

2014.10.28 06:50

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11