költségvetés;Miniszterelnökség;

2014-10-30 16:25:00

Többszörösére nő a Miniszterelnökség büdzséje

Miután az új kormányzati szerkezetben a korábbinál jóval több terület tartozik a Miniszterelnökséghez, a büdzséje is jelentősen emelkedik: a csütörtökön benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslatban mintegy 227 milliárd forintot szánnak a Miniszterelnökségnek és a hozzá tartozó több mint egy tucat szervezetnek.

A 2013-ban elfogadott idei költségvetésben 34 milliárd forintot kapott a Lázár János vezette Miniszterelnökség és az irányítása alá tartozó szervezetek.

Jövőre a Miniszterelnökségnek mint minisztériumnak a költségvetése 17,6 milliárd forint lesz, a fennmaradó több mint 200 milliárd forintot pedig a hozzá tartozó szervezetek kapják. Ezek között van az Információs Hivatal, a Nemzetstratégiai Kutató Intézet, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, a Nemzeti Örökség Intézete, a Veritas Történetkutató Intézet, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.

A Miniszterelnökség törvényi fejezetében a legnagyobb tételt a megyei és a járási kormányhivatalok költségvetése jelenti, amely csaknem 120 milliárd forint.

Kormányfői protokollra jövőre is félmilliárd forintot szánnak, a kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok és konzultációk kiadásai viszont csökkennek: előbbi 1,7 milliárdról mintegy 1,1 milliárd forintra, utóbbi pedig 1,6 milliárd forintról 600 millióra.

Az is a Miniszterelnökség költségvetésében szerepel, hogy 2015-ben a paksi atomerőmű-beruházásra a tervek szerint 28,2 milliárd forintot biztosítanak. További nagyobb projektekre, így a Ludovika Campusra, a holokauszt-emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatására és a szigetszentmiklósi járási hivatal kialakítására pedig egyaránt 4-4 milliárd forintot.

Szintén ebből a fejezetből derül ki, hogy a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjára a következő évben 51,7 milliárd forint jut.

A 75 millió forinttal több költségvetési forráshoz jutó Országgyűlés Hivatala jövőre is mintegy 21 milliárd forintból gazdálkodhat, az Országgyűlési Őrség büdzséje pedig 2,5 milliárd forint marad.

A Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetése - benne az állami kitüntetésekre és az államfői protokollkiadásokra szánt előirányzattal - mintegy 190 millió forinttal emelkedik, 2 milliárd 310 millióra.