Ahol görbül az idő

Csillagok között címmel három órás sci-fivel lép a vászonra a fiatal mozijáró nemzedék kultfilmese, Chrisopher Nolan. Főszereplői Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, de mellékszerepekben felbukkan Michael Caine és Matt Damon is.

Az Eredet című filmjével Christopher Nolan a húsz-harminc évesek kultfilmesévé lépett elő, s alighanem elsősorban a fiatal nemzedéket bűvöli el legújabb rendezése, a Csillagok között is.

Nem feltétlenül a mai tudományos űrismeretek szellemes felhasználása, inkább a sok meglepetést tartogató látványvilága miatt.

Nolan filmötletei az eredetiségükkel ütnek a legnagyobbat, most is elkápráztat, hogy egy ilyen műfajban, mint a sci-fi, milyen merész dolgokat enged meg magának.

Legalábbis abból a szempontból, hogy a műfaj eddigi darabjai mi mindent nem mertek eddig, amit ő most igen, filmre visz eddig érintetlen témákat

Az biztos, hogy Nolan az első filmrendező, aki merészen meggörbíti a teret és az időt, s mint egy behajtott papírlapon átszúrt ceruza, amely a lap mindkét felén jelen van, főhősét is beleviszi a hajlított tér-idő egyazon pillanatban, de kétféle időben és térben a szemünk előtt történő eseménybe.

Megnyugtatásul annyit, hogy ezt a vásznon látni érthetőbb, mint így leírva megközelíteni, s le a kalappal Nolan képzelete előtt, aki nem csak a rémisztő és titokzatos fekete lyukba viszi bele hősét a sci-fi filmek történetében először, hanem elképzeli és egy picit meg is mutatja az ötödik dimenziót is.

Azaz azt a helyzetet, amelyben az időn egészen mást kell értenünk, mint amit mai véges paraszti tudatunk felfogni képes.

Viszonylag sok szó esik még a filmben a féreg lyukról is, meg a gravitációs anomáliáról, s mondanunk sem kell, hogy rendkívüli dramaturgiai szerepet kap a film végén a világűr egy pontján túl a földihez képest lelassuló idő.

S miután Nolan – aki testvérével, Jonathannal együtt a forgatókönyvet is írta – tiszteletre méltó szenvedéllyel viseltetik a sci-fi műfaj tudományos jellege iránt, a három hosszú órán át tartó történetben mindenféle egyéb tudományos nyalánkságok is szerepelnek.

Közhelynek legfeljebb annyit érezhetünk, hogy Nolan is, mint annyi sci-fi már, a Föld haldoklását, valamint az emberiség megmentésének vakmerő szándékát és hajmeresztő kísérletét emeli története középpontjába.

A Föld itt úgy haldoklik, hogy valahol egy amerikai tanyán mindig mindent vastagon ellep a por, jönnek a porfelhők, nincs mit ennie az emberiségnek, ezért a földművelés rendkívüli tett.

Csakhogy Cooper nevű főhősünk (Matthew McConaughey) nem egyszerű kétkezi kukoricatermelő, hanem a NASA egykori űrrepülő pilótája, akit hamarosan be is szippant egy rém titkos kutatóközpont.

Cooper az emberiség elköltöztetésének, tehát egy arra alkalmas bolygó felkutatásának céljával elvállal egy ismeretlen kimenetelű és idejű űrutazást. Pedig egy sor titokzatos jelből a kislánya éppen azt olvassa ki, hogy otthon kellene maradnia.

Majd a film vége felé ide hajlik vissza a tér és az idő, Einstein nagyobb dicsőségére és a néző megkönnyebbülésére. Erről több nem árulható el, még akkor sem, ha Nolan ezt az igazán jópofa ötletet nem igazán tölti meg szellemileg izgalmas tartalommal.

Nolan már az Eredetben is azzal a párosítással lepett meg, hogy egy keményen a fantasztikus határát súroló tudománnyal kacérkodó sztorit úgy vezet elő, hogy nem a technikai kütyüzés csili-vili eszközeit tartja fontosnak, hanem az emberi motívumokat.

Ezúttal is az emberi viszonyokat igyekszik érdekessé tenni a Földön is, meg az űrutazás során is. Megfejelve azzal, hogy olykor a földi eseményeket és konfliktusokat az űreseményekkel és veszedelmekkel párhuzamosan viszi egyre nagyobbnak szánt drámai feszültségekbe.

A bibi az viszont, hogy intellektualizáló, elvont és bölcselkedő párbeszédekbe keveri hőseit „földön és égen” egyaránt.

S amikor nagyon kell izgulnunk, vagy nagyon a lelkünkre kell valamit vennünk, akkor Nolan (az ő intellektusához mérten teljesen meglepő módon) irtózatosan felerősíti azt a fajta elviselhetetlenül hatásvadász és érzelmes hollywoodi nagyzenekari csörömpölést, amitől a néző a végén halláskárosodottnak érezheti magát.

Az űrutazás látványos és fantáziadús. Nolen félelmetes idegen űrtájakkal lep meg – olyan hatalmas vízhullámmal, amilyet nem tudunk elképzelni sem, s amelyhez foghatóan lélegzetelállító legfeljebb csak a földi homokfal rémületes közeledése hasonló.

S bár az egyik ismeretlen bolygó jégmezejének látványához Matt Damon színre lépése is hozzájárul, ez a hosszan kitartott epizód teljesen felesleges és üres a film egésze szempontjából (Lehetett volna rövidíteni a nagyon hosszúnak ható játékidőn.)

Egyetlen indoka lehet e jelenetnek: Nolan itt mutatja be a filmtörténet első olyan verekedését, amelynek nagy mutatványa, hogy a szereplők, Damon és McConaughey mint egy vadnyugati jelenetben, de űrruhában és szkafanderben csépelik egymást.

A névsor igazán fényes, bár a sztori még Nolan elővezetésében is kevés színészi pluszt igényel a neves színészek jelenlétén kívül.

McConaughey-n és Damonon kívül a tőlük elvárható színvonalon volt jelen még Anne Hathaway, Michael Caine, Jassica Chastain, Ellen Burstyn is. A film végén bejön a szokvány hollywoodi dramaturgia, valami nagy átverésről és hazugságról is szó esik.

Aki érteni is akarja, hogy ki kit vert át és főként miért, az a végén nagyon figyeljen. Abban könnyű igazat adni Nolannek, amikor hősével kimondja, a szeretet a legfőbb dolog, mert az túlmegy az időn és a téren is.

(Csillagok között ***)