tűz;palota;Kodály körönd;

2014-11-08 06:10:00

Még tető nélkül a palota

Közeledik a tél, de még mindig tető nélkül áll a júliusban kiégett Andrássy úti palota. Az ideiglenes tető felhúzása talán hamarosan megkezdődik, azt viszont nem tudni mennyibe kerül majd a teljes helyreállítás, s ki fogja fizetni.

Továbbra is ideiglenes tetőszerkezet nélkül áll a a július 15-én leégett Andrássy úti palota. Októberben a Miniszterelnökség alá tartozó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ jelentette be, hogy vállalja egy, az épületet a további romlástól megóvó, ideiglenes acél védőszerkezet megépítését, melynek költségeit teljes egészében a szervezet állja. Az ígéretek szerint az építés - miután a veszélyelhárítást és a kármentesítést végző vállalkozó levonul - novemberben kezdődik. Kerestük a Forster Központot azzal kapcsolatban, hogy ez melyik nap várható. Nem tudtuk meg, szűkszavúan csak annyit válaszoltak, hogy "a tervek szerint a közeljövőben", sajtótájékoztatón ismertetik majd az építkezés megindulását.

Ellenben a ház közös képviselője, Székely Imola lapunknak úgy nyilatkozott, a KÉSZ Kft.-nek - ők takarítják el a romokat és a veszélyes törmeléket - november 15-ig kell befejezni a munkát, a Forster Kft. pedig november 18-án kezdheti meg az ideiglenes tető építését. A cégnek december 31-ig kell végeznie.

Korábbi információk szerint az átmeneti tetőszerkezet mintegy 100 millió forintba kerül majd. A VI. kerületi önkormányzat a pusztítás után összesen 280 millió forintot költött a házra és lakóira: 250 milliót az életveszély elhárítására, további 30 milliót pedig az otthon nélkül maradt lakók elhelyezésére. Azt még nem tudni pontosan, mennyibe fog kerülni a végleges helyreállítás, becslések szerint azonban a költségek 2-4 milliárd forint közötti összegre tehetőek.

Ugyanakkor nem tudni biztosan, hogy ki fogja állni a teljes felújítás költségeit - hogy a biztosító fizet-e, és ha igen, mennyit, csak az általa elrendelt vizsgálat lezárása után derülhet ki. Oláhné Lengyel Judit, az MKB Biztosító biztosítástechnikai igazgatója a Figyelő Online-nak elmondta, "a társasház a kártérítéshez akkor juthat hozzá, ha a kártérítés jogalapját igazolja, ami eddig még nem történt meg", a társasház biztosítási szerződésének részleteiről pedig nem adhat tájékoztatást, mert az "biztosítási titkot képez".

Még ha a kártérítés összege és annak várható kifizetésének időpontja továbbra is bizonytalan, az állítható, hogy az UNESCO által a a világörökség részének tekintett épület helyreállítása, értékének megőrzése - a Világörökség Egyezmény értelmében - elsősorban a magyar állam kötelessége lenne.