felmentés;Varga;Vida;

2014-11-10 10:16:00

Varga nem menti fel Vidát, aki a követségen követelt bizonyítékokat

Nem menti fel tisztségéből a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály - a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn. Közben a Hírt TV kameráinak kíséretében Vida Ildikó felkereste az amerikai nagykövetséget, hogy adják elő neki azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján az Egyesült Államok kitiltotta őt korrupció miatt. A NAV elnöke azonban nem tudott meg semmit.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - akihez mint tudjuk, nem jutott el Vida információja, hogy érintett a kitiltási ügyben - ma reggel azt mondta:  a NAV-elnököt valaki anélkül vádolta meg, hogy bármivel bizonyítaná a vádakat. Ebben a helyzetben akkor járna el a legrosszabbul, ha felmentené a NAV vezetőjét; "nem fogom ezt megtenni" - szögezte le. 

Szerinte a kitiltás csupán ürügy, nem erről szól az ügy, "politikai szál van". Ezért Varga a felelősséget ismét az amerikai hatóságokra hárítaná, mint mondta: továbbra is azt várják, hogy tájékoztatást kapjanak a kitiltás indokairól. Hozzátette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész már kezdeményezte az amerikaiaknál a bizonyítékaik átadását, ám ez a máig nem történt meg. "Mondja meg valaki, hogy mi a baj a NAV elnökével" - fogalmazott a politikus közszolgálati rádióban. Nevezzék meg azt az ügyet, ami alapján a NAV elnökét kitiltották, ha megnevezik azonnal vizsgálatot indítanak - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Vida Ildikó főnöke. 

Közben szintén mai fejlemény, hogy Vida Ildikó az amerikai nagykövetségen gondolta megismerni a korrupciós vádat megalapozó bizonyítékokat. A NAV-elnök előzetes értesítés nélkül, jogi képviselője, Futó Barnabás kísértében ment délelőtt az Egyesült Államok diplomáciai kirendeltségére, de - mondhatni borítékolható volt - semmit nem tudott meg.  André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője egyébként éppen távozott volna a nagykövetségről a NAV elnökének érkezésekor, de végül visszafordult, és irodájában fogadta Vida Ildikót. 

Vida és jogi képviselője a Hír TV-nek elmondta, semmilyen iratanyagot nem kaptak, az amerikaiak "nem voltak hajlandóak tényekkel, bizonyítékokkal alátámasztani" a kitiltás alapjául szolgáló vádakat. Futó Barnabás úgy vélte, nevetséges a fordított bizonyítási eljárás, amely szerint a NAV elnökének kellene bebizonyítania, hogy semmilyen korrupciós ügyben nem vett részt.

A NAV elnöke az őt kísérő Hír TV riporterének megerősítette, hogy az amerikai beutazási tilalom másokat is érint az adóhatóságnál, de neveket ezúttal sem mondott. Azt azonban kifejtette: számára megdöbbentő, "hogy egy jogállamban ilyesmi lehetséges, valakire ujjal mutatnak, kvázi kabátlopási ügyről van szó. És nem a bizonyítékokat követeljük, ami alapján bármilyen eljárás indítható lenne, hanem az érintett személyeket mocskoljuk. Én és a munkatársaim is, de az egész adóhivatal bármikor bármilyen szakmai vizsgálat elé áll" .

"Akcióját" Rogán Antal az Országgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője ma a parlamentben már mint az ártatlanság bizonyítékát tálalta, illetve a labdát, pontosabban a felelősséget az ügy tisztázására ismét teljes egészében áttolta az amerikaiak térfelére. 

"A Bermuda-háromszög rejtélye"

Molnár Zsolt szerint azt sem tudni pontosan, hogy a kormányból ki, mikor és milyen körülmények között értesült a kitiltásról, a nevekről. Az MSZP-s elnök úgy fogalmazott: "a Bermuda-háromszög rejtélyéhez hasonlít", hogy ki mikor és hogyan szerzett információkat az ügyben, például a NAV elnökének érintettségéről.

A szocialista politikus erről a nemzetbiztonsági bizottság hétfői zárt ülése után beszélt, ahol továbbra sincs egyetértés arról, hogy kiknek kellene megjelenniük az Egyesült Államok által magyar állampolgárokkal szemben elrendelt beutazási tilalom ügyében. 

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke továbbra is úgy gondolja, hogy a bizottságnak André Goodfriendet meg kell hallgatnia, mert nála vannak azok az "általa tényeknek, dokumentálható adatoknak mondott bizonyítékok, amivel alá tudja támasztani a beutazási tilalom elrendelését.

Szél Bernadett csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy kezdeményezésével ellentétben nem miniszterek, csak államtitkárok jelentek meg az ülésen. Az LMP-s politikus szerint a hétfői ülésen a kormánytól nem kaptak értékelhető választ kérdéseikre. Mint mondta: továbbra sem lát tisztán abban, hogy ki és mikor szerzett tudomást a kitiltási ügyről.

Németh Szilárd viszont azt mondta: nincs ellentmondás az ügyben, csak különböző értelmezések vannak. 

A történetet alighanem minden olvasónk jól ismeri már, így csak egy rövid összefoglaló az előzményekről

Miután az egyik kormányközeli lap megírta, hogy az USA korrupciós ügyek miatt beutazási tilalmi szankcióval sújtott magyar kormányzati tisztségviselőket,  André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a hírt megerősítve, neveket nem közölve, azt mondta: Az Egyesült Államok szívesen együttműködik Magyarországgal a korrupció visszaszorításában.  

A sajtó természetesen találgatni kezdett, nevek keringtek a közösségi portálon is, az egyik név pedig makacsul tartotta magát, jelesül, hogy Vida Ildikó, a NAV vezetője szerepel a kitiltottak listáján. A  Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke november 5-én - miután menekülésnek tűnő, rejtélyes szabadságáról hazatért -  a Magyar Nemzetnek adott interjújában beismerte, hogy azok közé tartozik, akiknek megtiltották, hogy az Amerikai Egyesült Államokba beutazzanak. Vida Ildikó arról is beszélt az interjúban, hogy a kormány illetékesének jelezte a kitiltás tényét, vagyis a kormány tudott az egész ügyről, érintettségét azonban "bármilyen korrupciós ügyben" tagadta. 

Vida beismerése előtt kormányzati oldalon sajtótörténeti "maszatolások" jelentek meg, csak néhány: 

Október 20. Lázár János kancelláriaminiszter a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén:
A kormány semmiről sem tud. Fogalma sincs, miről lehet szó, miután az Egyesült államok nem adott információkat.

Október 21. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatója:

Vida Ildikó nincs azok között, akiknek beutazását az Egyesült Államok korlátozta. Minden, az adóhivatal elnökének munkavégzésével kapcsolatos információ el kell, hogy jusson hozzá, ilyen információt pedig nem kapott.

Október 22. Vida Ildikó a bécsi repülőtéren az RTL Klub kérdéseire:
„Nem tudok senkiről, nem kérdeztem a kollégáimat és ezután sem fogom kérdezni.” „Továbbra is eldöntöttük, hogy nem nyilatkozunk az ügyben, mert nem akarunk ilyen politikai csatározások része lenni.”

Október 23. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozata a USA Today című lapnak:
„Nem tudjuk, hogy hányan vannak, kik és miért [tiltották ki őket]”.
975 ezer közszolgát kéne megkérdezni a kitiltásról, mert az amerikaiak nem árulják el a neveket.

Október 30. Varga Mihály sajtóértekezlete:
Még mindig nem tudok semmit a kitiltottakról.
„Nem vagyok abban a helyzetben, hogy megkérdezzem bárkitől, hogy kitiltották-e Amerikából."
Vida szabadsága ügyében „lehet, hogy magánéleti dologról van szó”.

A kitiltási érintettség beismerése után L. Simon László államtikár "dobta a legnagyobbat", jelentős muníciót szolgáltatva a netes "mémgyártóknak". Szerinte ugyanis nincs feltétlenül ellentmondás, netán hazugság abban, hogy Varga Mihály nem tudott Vida érintettségéről - noha a NAV-elnök azt állítja, hogy küldött értesítést - hiszen  Vida levele "akár el is kallódhatott valahol a postán".