Glenn Greenwald nem tudhatta akkor, kicsoda Edward Snowden (alias Cincinnatus), de ezzel nagyjából a világ minden más újságírója is így volt. Ám abban éppen neki elvitathatatlan a szerepe, hogy az egyesült államokbeli informatikusnak jó ideje sehol sem kell bemutatkoznia.
Titkosan és tömegesen
Nagyot fordult a világ azzal, hogy 2013. július 9-én a The Guardian megjelentette az első cikket az NSA (National Security Agency) kémkedési tevékenységéről, amelyet tudósítások sokasága követett. A világsajtó nem egyszerűen átvette ezeket a híradásokat, hanem hónapokig semmi nem váltott ki megközelítőleg sem akkor érdeklődést, mint az NSA végezte titkos és tömeges megfigyelések ügye. Az angol újságírónak idén jelent meg kötete minden idők legnagyobb kiszivárogtatási ügyéről, amelyet azon melegében magyarul is olvashatunk A Snowden-ügy címmel.
Utólag szinte alig hihető, hogy a történetet Greenwaldnak és kollégájának, Laura Poitrasnak Hongkongban több napon keresztül elmesélő Snowden attól félt, hogy nem fogja felkelteni az érdeklődést a nagy leleplezésnek szánt „vádirata”. Nem lett igaza, és ezzel fordulóponthoz érkezett a titkos megfigyelések kérdése jelenünk politika- és társadalomtörténetében.
A miértre kicsit hosszabb válasz szükséges. Az NSA-ügy kapcsán nem az keltett meglepetést, hogy az amerikai titkosszolgálat kémkedik, mert a világ valamennyi titkosszolgálata ezt teszi. Azt a halmozott jelzős szerkezetet kell a legkomolyabban venni, amely a „titkos és tömeges megfigyelések” fogalma mögött található. Snowden ugyanis nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a gigantikus méretű felduzzasztott NSA, amely összesen kilencvenezer belső és külső alkalmazottat foglalkoztat (!) naponta húszmilliárd elektronikus cselekményt (telefon és internet) fog el, tárol adatbázisában, és ha kell, elemezi azokat. Talán nem járok messze az igazságtól, ha úgy számolok: ez alig kevesebb, mint amennyi ilyen típusú "beszélgetés" lezajlik egy nap a bolygónkon. Az Egyesült Államok titkosszolgálata korábbi hálózati elemezője az általa elmondott történet egyik súlypontját éppen odahelyezi, hogy az NSA végezte titkos megfigyelésekben a legmegdöbbentőbb azok mérete és kiterjedtsége. Greenwald szerint semmi nem adja vissza jobban az NSA célkitűzésének lényegét, mint vezetőjének, Keith B. Alexandernek a személyes mottója: „Mindent összegyűjteni”. Nem kell nagy merészség annak kijelentéséhez, hogy ez a szándék aligha egyeztethető össze a terrorizmus elleni harccal.
NSA azt csinált, amit akar
A Snowden-ügy hátterének jobb megértéséhez fel kell idéznünk a New-York-i ikertornyok elleni 2001. szeptember 11-ei merényletet, amely rövid időre apokaliptikus helyzetet idézett elő az Egyesült Államokban. Bush elnök a törvényhozással egyetértésben elfogadta a Patriot Act (Hazafias Törvény) elnevezésű jogszabályt, amely minden korábbinál szabadabb kezet adott a honi titkosszolgálatok kezébe a titkos megfigyelések területén. Mindennek egyenes következménye lett, hogy olyan gigantikus méretű szakszolgálattal erősítették meg az Egyesült Államok titkosszolgálatát, amely fölött lényegében senki nem gyakorolt ellenőrzési jogköröket. Némi leegyszerűsítéssel: az NSA azt csinált, amit akart.
Ebben még az ottani bíróságok sem tarthatták vissza, mert a megfigyelések elrendelésére vonatkozó törvényt olyan gumi jogszabály lett, amely alapján szinte nem lehetett megtagadni a titkosszolgálat beadványait. Legalább ilyen vészjósló, hogy a nem az Egyesült Államokban területén végzett megfigyelések esetén semmilyen engedélyt nem kellett beszerezni. (E tevékenység csúcspontja alighanem Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának lehallgatása volt. Udvariatlanságban és ízléstelenségben nehéz versenyre kelni az NSA-val.)
Az angol újságírót a kiszivárogtatóval való kapcsolatfelvétel napjaiban a leginkább az foglalkoztatta: mi motiválta Snowdent, hogy kipakolja a kémkedési ügy részleteit. Egyfelől elővigyázatosságra vall a kérdés, mert Greenwald még mindig nem tudhatta, kivel áll szemben. Másrészt – ha az első kérdésre választ kapott –, szerette volna megérteni, mi visz rá egy huszonkilenc éves fiatalembert arra, hogy olyan horderejű döntést hozzon, amely nem egyszerűen alapjaiban változtatja meg az életét. Esetében még ennél is többről volt - és van - szó. Tettéért életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat, amikor még előtte áll az élet.
Az újságíró többször nekifutott ennek a kérdésnek, és azzal Snowden is tisztában volt, hogy ilyen horderejű döntést meg kell magyaráznia a közvéleménynek. A válaszkísérletek közben a hálózati elemző sok fontos dolgot fogalmazott meg. Beszélt arról, hogy az internet sok ember számára az önmegvalósítás eszköze, amely e mellett egy generáció számára jelentette a szabadságot, amelyet az NSA nyírbál meg erőteljesen. Az önvallomásszerű kitárulkozásban olyan érvek is elhangoztak, hogy a digitális korban is érvényes a magánélethez való jog elidegeníthetetlensége és szentsége. Ezek szintén veszni látszanak. Majd valami egészen egyszerű és magától értetődő érv tört ki belőle: „Egy ember valós értékét nem az mutatja meg, hogy mit mond, miben hisz, hanem az, hogy mit tesz meggyőződése védelmében. Ha nem a meggyőződésed szerint cselekszel, valószínűleg a meggyőződésed nem is valós.” (Olyan mondatokban gondolom ezeket, amelyek érvényessége messze túlmutat a Snowden kontra NSA-ütközeten.)
A hatalom és társadalom
Az internet olyan megfigyelési képességékkel ruházta fel az elmúlt években a titkosszolgálatokat, amilyentől a sárga irigység töltené el a megelőző korok diktátorait és kémfőnökeit. (Igaz, a digitalizáció a leleplezők helyzetét is megkönnyíti, mert mindössze négy pendrivera volt szüksége Snowdennek, hogy magával vigye egykori cége titkait. Ha ezt papíron akarta volna megtenni, négy kamion sem lett volna elég.)
Greenwald gondolatmenetének egyik vezérfonala, hogy tökéletesen aszimmetrikus helyzet állt elő a hatalom és a társadalom között, mert az állam egyre többet (mindent) tud rólunk, mi pedig egyre kevesebbet (szinte semmit) róla. Kiábrándító, hogy az internetes cégek kivétel nélkül együttműködnek az NSA-vel, szervereikről közvetlenül biztosítják a hozzáférést a cégnek az előfizetőkhöz. E mellett a szervezet „megcsapolja” a legjelentősebb optikai kábeleket, és ha ez sem elég, akkor kémprogramokat telepít a számítógépekre.
Sajnos realitás, hogy az internethez nem csatlakozó gépek megfigyelése is lehetséges. Az ehhez szükséges technológia adott. „A magánélet elleni állami támadásban számos internetes cég partnernek bizonyul” – erősít rá korábbi állításaira Greenwald, hozzátéve, hogy a Google (Eric Schmidt) és a Facebook (Mark Zuckerberg) vezére is lekicsinylően nyilatkozott a privát adatok védelméről. Utóbbi egészen odáig merészkedett, hogy „a digitális korban az adatvédelem többé nem társadalmi norma”. Epésen jegyezte meg ennek kapcsán a szerző, hogy Zuckerberg megvette a házával szomszédos négy villát, mert az ő privát szférája szent és sérthetetlen.
A média kezes bárány
A magyar olvasó számára tartogat még meglepetést A Snowden-ügy című könyv, amelyet Pulitzer-díjjal ismertek el. Miközben a sajtószabadság hazájaként tekintünk az Egyesült Államokra, és azt gondoljuk, hogy a média függetlensége a világon sehol nem teljesebb, Greenwald erőteljesen árnyalja ezt a képet. A legnagyobb presztízsű napilapokról (New York Times, Washington Post) döntően úgy számol be, mint a kémkedési ügyekben a mindenkori amerikai kormány szekértolóiról, amelyeket a nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva (Greenwald állítása szerint ezek aligha valósak) szinte mindig lehetséges lebeszélni a témát érintő kényes cikkek közlésétől.
A hatalom rendszerektől és földrészektől függetlenül ugyanúgy működik: azokat az újságírókat kedvelik, akik nem jelentnek veszélyt a politikusokra. A kötet szerzője nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a valódi oknyomozó újságíró „sok mainstream sajtómunkás valódi szerepét is leleplezi, ami nem egyéb, mint a hatalom üzeneteinek felerősítése.”
Az NSA kémkedése kapcsán nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozni nem feltétlenül helyénvaló. Az első hallásra hihetetlen kijelentést Greenwald nehezen cáfolható ténnyel támasztotta alá: a cég külön kérésre sem tudott egyetlen olyan esetet említeni, amelyben a maga végezte tömeges megfigyelésekből nyert információk alapján akadályoztak meg terrorcselekményt.
Nem akármilyen mérleg ez a nemzetbiztonságról folyó vitában!
