Lechner Ödön volt az első magyar építész, aki külföld szemében is láthatóvá vált – mondta Sisa József művészettörténész a Lechner - Az alkotó géniusz című, az Iparművészeti Múzeumban látható kiállítás tudományos főtanácsadója, a tárlat sajtóbemutatóján.
Bármilyen nagy formátumú építészek voltak is elődjei, és alkotásaik bármilyen fontosak a hazai művészetben, a nemzetközi építészet-történet számára mégsem hordoznak olyan eredeti megoldásokat, amikre felfigyeltek volna a határon túl.
Az Iparművészeti Múzeum épületét is megalkotó művész a magyar építészet egyik legeredetibb alkotója – olvasható a tárlathoz készült katalógusban.
Sokan tekintik őt a nemzeti stílus megteremtőjének, a szecesszió mesterének, a modern építészet egyik apafigurájának, vagy épp a magyar Gaudinak. Sisa szerint Lechner munkássága a historizmusból fokozatosan, szerves fejlődéssel haladt annak meghaladása felé, az európai építészet számos irányzatát és törekvését fonva egybe, hogy lépésről lépésre kibomló, mindig megújuló életmű jöjjön létre.
A tárlat ezt a folyamatot tekinti végig, időrendben, a fő műveket gyújtópontba helyezve. Nem könnyű az építészeti kiállítások dolga, hiszen a csekély fénnyel megvilágított eredeti tervrajzok, vagy a épületfotók mellett kevés eszköz áll rendelkezésre.
A kiállítás alig nyit a modern médiumok és megoldások felé, de azért – például az épület kerámiák bemutatásával, az alkotó egyik „otthona” a képzőművész asztaltársaságáról híres Japán kávéház megigézésével – fogyaszthatóbbá tette a száraznak tűnő témát.
A tárlatból kiderül, hogy Lechner Bajországból bevándorolt felmenői erős szálakkal kötődtek új hazájukhoz, és kezdettől fogva Pest polgári értelmiségi köreihez tartoztak.
Szinte mindegyiküknek köze volt az építészethez, urbanisztikához is. A Lechner család ma élő tagjai között is számos építész, művész található.
Lechner Pesten, majd Berlinben tanult. Épp jó időben, a Kiegyezés után, Budapest virágkorának kezdetén tért vissza.
Berlini évfolyamtársával, Pártos Gyulával nyitott irodát, terveiket közösen jegyzeték, de a szellemi megvalósítás mindig Lechneré. Viszont a határidőkkel, az adminisztratív teendőkkel hadilábon álló művész mellé kell a következetes Pártos.
1874 nyarán szörnyű tragédia éri Lechnert, meghal fiatal felsége. Nincs maradása Pesten, Párizsba utazik. Itt Clément Parent-nál talált munkát. Nála dolgozva harminc kastély építésén vagy restaurálásán vett részt.
A francia építészet megismerése rendkívüli hatást gyakorolt rá; a gótika és reneszánsz egyéni keveréke magával ragadta őt, formagazdagsága, merészsége példaként szolgált neki.
A francia tapasztalatok közvetlen hatása látható Lechner nagyvonalú kompozíciós megoldásainak első alkotásán, a Balettintézetként ismert Andrássy úti Magyar Államvasutak Nyugdíjintézetének bérházán. A budapesti Thonet-háznál a francia gótikus és reneszánsz elemeket dús, növényi ornamentikájú kerámiacsempékkel vegyíti.
Ezzel el is jutottunk első főművéig, a Kőbányai templomig. Eredetileg Barcza Elekre bízták a tervezést, aki szokványos neogótikus épületet tervezett.
A részletrajzok elkészítésére 1891-ben Lechner Ödön kapott megbízást. Ő az egész épületre saját koncepciót dolgozott ki. Igaz, a kupolák, félkupolák halmazából álló épület tervét nem fogadták el, de végül megbízták, hogy tervezze át Barcza épületét.
Bár Lechner az épület arányain is változtatott, de leginkább a kőfaragványok helyett alkalmazott kerámiadíszítéssel alkotott teljesen új épületet.
Kár, hogy a megrendelő nem tudta megvárni azt a két évet, amire a művész a berendezést is elkészítette volna, így másnak adta a megbízást.
1890-ben hirdettek pályázatot az Iparművészeti Múzeum megtervezésére. Lechner a historizáló tervek között egészen egyéni, a „nemzeti stílus” megteremtését zászlajára tűző terve nyert.
Az épület külső és belső architektúrája, mintegy jelezve a nemzeti stílus megteremtésének Lechner szerint lehetséges alternatíváit, jelentősen eltér egymástól.
A kupola különleges formája francia előképpel mutat rokonságot, de van orientális jellege is. A nyitott előcsarnok különféle indiai és perzsa formák összegzése, az épület belsejében a többszöröződő látványtengely ívezetei az indiai mogul építészetet idézik.
Lechner ugyanis abból indult ki, hogy a magyarság a keleti népekkel rokon, ami nyomán az önálló magyar stílus megteremthető – olvasható a terem magyarázó szövegében.
A „keleti nyitás” azonban korántsem volt a hivatalos kultúrpolitika ínyére. Ferenc József, aki személyesen adta át a Millenniumra elkészült épületet, tojásrántottának nevezte a bejárat sárga kerámia korlátját.
De nevezték fazekas-palotának, a sok Zsolnay kerámia miatt, s a színpompás házra a cigány-palota gúnynevet is ráragasztották.
Lechner következő fő műve a Földtani Intézet, melynek homlokzatán korábbi épületeihez képest kevesebb szerep jutott az épületkerámiának. A középrészben helyezkedik el a lépcsőház, az épület legnagyobb és legösszetettebb tere.
A Postatakarékpénztár egyszerre összegzi Lechner addigi munkásságát és túl is lép rajta. A Lechner számára oly kedves ornamentika az épület felső részére koncentrálódik.
A homlokzat felső sávjában különféle virágmotívumok sorjáznak. A tetőtorony csúcsán található bikafejekben felismerhető a nagyszentmiklósi kincs csészéinek főmotívuma.
A homlokzat azonban szinte dísztelen, és egy funkcionális, egyszerű, letisztultabb stílus felé, a modernizmus irányába nyit utat. Igaz, ennek kibontakoztatására már nem jut ideje. 1914-ben, épp száz évvel ezelőtt, 69 évesen elhunyt.
