Például Tótkomlós

A dél-békési kisváros lakóinak száma 1998-ban meghaladta a nyolcezret, ma azonban nem éri a hatezret sem. A változás drámai, így kérdés, mi lehet ennek a folyamatnak a vége? Elnéptelenedik Tótkomlós?

Nem tudom a választ, de bizakodásra kevés az ok. A drámai lélekszám-csökkenés korántsem egyedül Tótkomlós gondja. Sem Dél-Békésben, sem Békés megyében, sem a keleti országrészben. Lakói számának csökkenésével kénytelen szembenézni Tótkomlósnál lényegesen jobb helyzetben lévő keleti városok sokasága. A lakosságszám-csökkenés hátterében egyértelműen az elvándorlás áll. A példánál maradva: Tótkomlós, Dél-Békés, Békés halálozási mutatói nem rosszabbak az országos átlagnál.

Az itteni újszülöttek száma alig különbözik más megyék hasonló mutatóitól. A probléma másutt kereshető. A továbbtanuló fiatalok nem térnek vissza szülőhelyükre. Odahaza nincsenek munkahelyek, nincsenek képzettségüknek megfelelő álláslehetőségek. Az elmúlt években felgyorsult az elvándorlás a keleti megyékből. A belső és a külső migráció egyaránt sújtja az olyan peremvidéki létre szorult városokat, amilyen Tótkomlós.

A fővárosnak és a nyugat-dunántúli álláslehetőségeknek még soha nem volt olyan szívóhatása, mint ezekben az években. Az országon belüli népességmozgás miatt lassan „felborul” Magyarország. Ha ehhez hozzátesszük, hogy tömegessé vált a külföldi munkavállalás jelensége is, akkor derül ki, hogy az összkép még annál is vigasztalanabb, mint eddig gondoltuk volna.

Nem kizárólag fiatalok, hanem tisztes családapák keresnek és találnak munkát Ausztriában, Németországban, Angliában és Írországban. Nem a kalandvágy hajtja őket, hanem az itthoni reménytelenség. Idehaza nincs munka - így szó szerint. Közmunkások nem akarnak lenni. Annak, aki végigsétál a városon szinte szellemváros képét mutatja Tótkomlós, ahol ma közel hatszáz ingatlan áll üresen, háromszázat árulnak. A város lakóingatlanainak száma nagyjából háromezer, ehhez kell hozzámérni a hatszáz üresen állót. Arra nem érdemes sok szót vesztegetni, milyen eredménnyel árulják tulajdonosaik az ingatlanaikat. A modern röghöz kötés alapképlete így áll össze.

A legfeszítőbb gond éppen a helybeli állások hiánya. Néhány helyi üzemben a képzetlen munkaerőt keresik, és ez nem perspektíva. Az egészségtelen foglalkoztatási szerkezetet pontosan mutatja az a tény, hogy a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat és az állam. Ez is rávilágít, mennyire hiányoznak a más típusú munkahelyek.

A helyzet helyi szinten megoldhatatlan. A munkahelyteremtés nem önkormányzati feladat, ehhez legfeljebb a körülményeket tudná megteremteni. De egy olyan országban, ahova az elmúlt években elvétve jöttek külföldi befektetők, amelyikben a beruházások szintje történelmi mélypontra süllyedt, ott egy önkormányzat tehetetlen. Hiába jók az itteni termőföldek, a mezőgazdaság gépesítettsége miatt kevés ember foglalkoztat az agrárium.

A kör ezzel bezárult. Azok a fiatalok, akik az ország más vidékein jártak főiskolára, egyetemre, nem jönnek haza, az itt élők pedig egyre nagyobb számban mennek külföldre dolgozni. Ezt a folyamatot a boldogulásokat külhonban megtalálók tovább gyorsítják, mert példájuk ösztönzőleg hat olyanokra, akik eddig a maradás mellett döntöttek.

Így állnak a dolgaink mostanság például Tótkomlóson.

A Fidesz utolsó vacsorája?

„Bizony mondom néked, hogy ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem”. Ezt köztudomásúlag Jézus mondta az utolsó vacsora fénypontjaként Péternek. Hogy miért jutott most eszembe? Mondom.

Kósa Lajos odanyilatkozott, hogy azért utazott kabinetfőnöknőstül, halászjánosostul Új Zélandra, mert „a Debreceni Városi Tévé és a Debreceni Mozgóképkultúráért Alapítvány (…)pályázati pénzt nyert arra, hogy filmet készítsen a szórványban élő diaszpóra magyarságról. (…) még a legelején beszéltük, hogy egyszer elkísérjük a forgatócsoportot.” Nos, ki cáfolta ezt elsőként? A tévé. Hogy ők nem utaztak! Ráadásul a cég „a sértő, valótlan tényt állítókkal vagy híresztelőkkel szemben jogi úton lép fel jó hírnevének megsértése miatt”. Ez a fenyegetés nyilván Kósának szól, ő hablatyolt ugyanis. Aki csak kevesebb, mint két hónapja nem polgármester. Nem tudom én szétszálazni a cívis politikai érdek-, pénz-, és erőviszonyokat, de lám, egy mameluk máris visszaharapott.

Jelzem: ha ez a fajta „debreceni gyors”, befut Pestre, ugyanezt művelik majd a csicskák Orbánnal, és körével - legyen ez előtanulság.

Amúgy a kakas rikoltott már egyszer, és megint köszörüli a torkát. És sok ám itt a Péterük…

Szerző
Veress Jenő

Tisztelet a jó adósoknak

A kormánynak szerencséje van. Akkor tudtak - több lépcsőben rezsit csökkenteni, amikor lejtmenetre kapcsoltak az energiahordozók árai, és az OPEC hétvégi döntésétől függően még a további világpiaci árzuhanás sem kizárt. Mázlija van a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER), hiszen a közepes futamidejű hitelkamatokat akkor rögzítik, a tegnap szentesített fair-bank törvény nyomán, megváltoztathatatlannak, amikor szinte bizonyosnak látszik: több esztendőre előre tekintve nyomott marad a kamatkörnyezet.

Mind ennek ellenére aligha van szerencséje a devizahitel-adósoknak, de még a pénzintézeteknek sem, mert a NER úgy forintosított, mint ahogyan az az akaratkultusz bajnokaitól kitelik: ráerőszakolja a forintosítást azokra az ügyfelekre is, akiknek ez nincs szándékában. A pénzintézetek pedig több okból is kárvallottjai a történetnek. Miután üzleti tisztességüket - a Kúria áldásos közreműködésével - sikerült nem létezőnek kikiáltani, most azzal kényszerülnek szembesülni, hogy a kamatpolitikájukkal teljesen felesleges bíbelődniük, hiszen a tisztességüket kétségbe vonó törvény durván beavatkozik a piaci folyamatokba. A kormányzat szakemberei meghatározták a banki kamatképzés képletét, abban a reményben, hogy egyre kevésbé érje meg a bankszférának a hitelezés, így a külföldi tulajdonosoknak előbb vagy utóbb azon is el kell majd gondolkodniuk, hogy elviselik-e a profithiányos magyarországi jelenlétüket, vagy túladnak magyarországi cégeiken.

Az évek óta hangoztatott devizahiteles megmentő hajcihőben a kedden elfogadott törvénnyel lezárult egy fejezet. Megragadjuk hát az alkalmat, arra hogy kalapot emeljünk azok előtt, akik ugyan az állomány 80 százalékát birtokolják, mégis megfeledkezett róluk a kommunikáció. Ők azok, akik dacolva az árfolyam- és kamatemelésekkel - gyakran jelentős áldozatvállalások árán - mindig tisztességesen, határidőre fizettek. Ők azok, akik megérdemelnék, hogy a jegybank árfolyamnyereségéből terheiket csökkentsék. Ők a példamutatók, akik az újabb és újabb megmentési handabandáknak nem dőltek be, csak összébb húzták a nadrágszíjat vagy pótlólagos jövedelemre tettek szert, hogy fizetni tudjanak. Tiszteletet érdemelnek!

Szerző
Bonta Miklós