Például Tótkomlós

A dél-békési kisváros lakóinak száma 1998-ban meghaladta a nyolcezret, ma azonban nem éri a hatezret sem. A változás drámai, így kérdés, mi lehet ennek a folyamatnak a vége? Elnéptelenedik Tótkomlós?

Nem tudom a választ, de bizakodásra kevés az ok. A drámai lélekszám-csökkenés korántsem egyedül Tótkomlós gondja. Sem Dél-Békésben, sem Békés megyében, sem a keleti országrészben. Lakói számának csökkenésével kénytelen szembenézni Tótkomlósnál lényegesen jobb helyzetben lévő keleti városok sokasága. A lakosságszám-csökkenés hátterében egyértelműen az elvándorlás áll. A példánál maradva: Tótkomlós, Dél-Békés, Békés halálozási mutatói nem rosszabbak az országos átlagnál.

Az itteni újszülöttek száma alig különbözik más megyék hasonló mutatóitól. A probléma másutt kereshető. A továbbtanuló fiatalok nem térnek vissza szülőhelyükre. Odahaza nincsenek munkahelyek, nincsenek képzettségüknek megfelelő álláslehetőségek. Az elmúlt években felgyorsult az elvándorlás a keleti megyékből. A belső és a külső migráció egyaránt sújtja az olyan peremvidéki létre szorult városokat, amilyen Tótkomlós.

A fővárosnak és a nyugat-dunántúli álláslehetőségeknek még soha nem volt olyan szívóhatása, mint ezekben az években. Az országon belüli népességmozgás miatt lassan „felborul” Magyarország. Ha ehhez hozzátesszük, hogy tömegessé vált a külföldi munkavállalás jelensége is, akkor derül ki, hogy az összkép még annál is vigasztalanabb, mint eddig gondoltuk volna.

Nem kizárólag fiatalok, hanem tisztes családapák keresnek és találnak munkát Ausztriában, Németországban, Angliában és Írországban. Nem a kalandvágy hajtja őket, hanem az itthoni reménytelenség. Idehaza nincs munka - így szó szerint. Közmunkások nem akarnak lenni. Annak, aki végigsétál a városon szinte szellemváros képét mutatja Tótkomlós, ahol ma közel hatszáz ingatlan áll üresen, háromszázat árulnak. A város lakóingatlanainak száma nagyjából háromezer, ehhez kell hozzámérni a hatszáz üresen állót. Arra nem érdemes sok szót vesztegetni, milyen eredménnyel árulják tulajdonosaik az ingatlanaikat. A modern röghöz kötés alapképlete így áll össze.

A legfeszítőbb gond éppen a helybeli állások hiánya. Néhány helyi üzemben a képzetlen munkaerőt keresik, és ez nem perspektíva. Az egészségtelen foglalkoztatási szerkezetet pontosan mutatja az a tény, hogy a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat és az állam. Ez is rávilágít, mennyire hiányoznak a más típusú munkahelyek.

A helyzet helyi szinten megoldhatatlan. A munkahelyteremtés nem önkormányzati feladat, ehhez legfeljebb a körülményeket tudná megteremteni. De egy olyan országban, ahova az elmúlt években elvétve jöttek külföldi befektetők, amelyikben a beruházások szintje történelmi mélypontra süllyedt, ott egy önkormányzat tehetetlen. Hiába jók az itteni termőföldek, a mezőgazdaság gépesítettsége miatt kevés ember foglalkoztat az agrárium.

A kör ezzel bezárult. Azok a fiatalok, akik az ország más vidékein jártak főiskolára, egyetemre, nem jönnek haza, az itt élők pedig egyre nagyobb számban mennek külföldre dolgozni. Ezt a folyamatot a boldogulásokat külhonban megtalálók tovább gyorsítják, mert példájuk ösztönzőleg hat olyanokra, akik eddig a maradás mellett döntöttek.

Így állnak a dolgaink mostanság például Tótkomlóson.

2014.11.27 07:03

Brüsszel megtámadásának hete

Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a kormány üléséről tartott tájékoztatóján), hogy a brüsszeli tervekről szóló plakátkampány minden elemében tartható, pontos és igaz állításokat tartalmaz.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem. Sem az nem igaz, hogy migránsvízummal könnyítenék a bevándorlást, sem az, hogy be akarják vezetni a kötelező betelepítési kvótát, sem az, hogy gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait, sem az, hogy bankkártyákkal segítik a bevándorlást. A plakáthazugság viszont tény. Kérdés, hogy erősebb tény-e az igazságnál.
Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (szokásos interjújában, a Kossuth rádióban a legújabb, Brüsszel elleni kormányzati propaganda-hadjárattal kapcsolatban), hogy az európai határvédelmi szervezet, a Frontex csak tízezer emberrel akarja megvédeni Európa határait, miközben egyedül a magyar határon 8 ezer emberre van szükség.
Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Unió nem akarja egyik tagországtól sem átvállalni a határok védelmét, nem is kérte rá senki (sőt a magyar kormány tiltakozott is a nem létező szándék ellen), és csak azért állítana föl egy ekkora védelmi erőt, hogy szükség esetén segíthessen. Ha hagyják. De Orbán nem hagyja.
Azt állította továbbá a miniszterelnök (ugyanott), hogy nem helyes, ha úgy beszélnek a családtámogatási program fogadtatásáról, mintha az megosztó volna, mert a valóságban van egy hatalmas tömeg, amely hagyományos módon éli az életét, és a legfontosabb számára a gyerek, a család.
Ezzel szemben a tény az, hogy egy ugyanolyan hatalmas tömeg van, amely nem hagyományos házasságban él, hiszen az újonnan született gyerekek majdnem fele házasságon kívüli kapcsolatból születik. Ezek a szülők pedig ki vannak zárva a családtámogatási intézkedések köréből. Ha ez nem megosztó, akkor mi? 
Azt állította Bocskor Andrea fideszes európai képviselő (az Európai Parlament egyik bizottságának vitájában), hogy alaptalanok a kormánybefolyásról szóló vádak, mert elemzések szerint a magyar média 69 százalékban kormánykritikus, és csak 31 százalékban kormánybarát.
Ezzel szemben a tény az, hogy ez az „elemzés” a (kormánypárti) Nézőpont Intézethez tartozó Médianézőtől származik, és abban csak azt nem vették figyelembe, hogy az egész vidéki sajtó kormányhoz közeli, a teljes rádiópiac (egy adó kivételével) szintén, a tévék közül mindössze kettő nem kormánybarát, úgyhogy legföljebb az internetes piacon van nagyjából egyensúly. De még a Médianéző is csak 67 százalékos ellenzéki fölényről delirált, a brüsszeli Fidesz azonban már 69-nél tart. És még hol van a vége?
Azt állította Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (sajtótájékoztatóján), hogy ma 20-30 százalékkal több orvos dolgozik az országban, mint 10 éve.
Ezzel szemben a tény az, hogy 2009-ben 35196 orvosról adott számot a Központi Statisztikai Hivatal, a legutóbbi, 2017-es adat pedig 39132 volt. Vagyis a növekedés nem 10, hanem csak 4 ezer. Matematikai kormánybiztos kerestetik.
2019.02.23 08:00
Frissítve: 2019.02.23 08:18

Pajzs a résen: a főügyész

Elég baj egy ország számára, ha „rés van a pajzson”. Ha hézagos a gazdasági, jogi, katonai védelmi rendszer, ha lukas a szociális háló, ha könnyen ki lehet hullani az oktatási és egészségügyi ellátásból. Mi ilyen apróságokkal nem izgatjuk magunkat. Ártana az emésztésnek. Rés-ügyben a kormánynak is fontosabb dolga van: nem arra koncentrál, hogy ne legyen rés a pajzson, hanem arra, hogy legyen pajzs a résen. Nehogy a sok lukon át a rendszer mélyére lásson az egyszeri állampolgár. Feltárulna előtte a gépezet lényege, hajtómotorja: a pénz és a hatalom ugyanazon kezekbe való központosítása. Ha kell, lopással, ha kell, törvényes erőszakkal, erőszakos törvénnyel. Ha valahol rés támad a függőségek és cinkosságok szövevényében, ott megbízható őrszemélyzetnek kell védőpajzsot képeznie a disznóságok körül, elhessegetve a kíváncsiskodókat.
Nálunk a legerősebb pajzs a főügyész. Ő a Legfőbb Ügyész, így csak a Legfőbb Hadúrnak tartozik engedelmességgel. Úgy, hogy még a gondolatát is kitalálja. Nem is kell külön odaszólnia, annak nyoma maradna. A kisebb Legfőbb tudja, hogy sorsa a nagyobb Legfőbbhöz van kötve. Azóta, hogy a kilencvenes évek elején belépett a Fideszbe, és a párt etikai bizottságának vezetőjeként vigyázott arra, hogy noha a párton belül is morgolódnak a székház-üzlet miatt, ebből ne legyen belső vihar. Mondják, kedves, szelíd, békés ember volt, a mosolya ma is egy bocsánatkérő kisfiúé. Majd bolond lett volna vizsgálódni, balhét keverni. Azóta is pontosan tudja, mit nem kell vizsgálni, és mit igen, akkor is, ha a végén nem sikerül semmit rábizonyítani a kilövendő célszemélyre. Nem baj, addigra már megcsócsálta, szétrágta, kiköpte a kormánysajtó, ha a bíróság évek múlva el is ereszti, hát többnyire csak tarisznyába kapargathatja össze egykori önmagát, megtört csontjait, gerincét, tönkretett életét. Az a pár tucat helyreigazítás általában nem kelti új politikai életre.
Minden politikai célú meghurcolás és minden politikai célú cinkos szemhunyás csak növeli a főügyész kiszolgáltatottságát főnökének. Ha ejtenék, ugyan hová mehetne? A szakmabéliek látták, mit művel. Nemrég egy bíró miatta mondott le: „Gazdasági ügyekben ítélkezem, és a Polt Péter-féle ügyészség politikai alapon főként ezen a területen szelektál, hogy miből lesz büntetőeljárás, és miből nem... Nagyon nehéz úgy bíráskodni, hogy a vele szemben ülő vádlott tudja: nem élvez politikai védettséget, ezért emeltek vádat ellene, miközben azzal is tisztában van, hogy mások hasonló ügyekben soha nem kerülnek oda.”
A legfőbb ügyész tehát tudja, ki a feljebbvalója, és az nem Iustitia. A legmagasabb helyről hallotta, hogy nőügyekkel komoly ember nem foglalkozik, Iustitia pedig, akárhogy nézzük, fehérszemély. Lóbálhatja szegény az idétlen mérlegét, nem a fűszeresnél vagyunk, ez itt komoly politika, férfiak dolga. És nehogy a pártatlanságra hivatkozva bekössék itt bárki szemét, hát akkor hogy követhetné a nagyfőnök szeme villanását! Polt a héten nagy peckesen megtagadta, hogy az uniós bizottság hívásának eleget tegyen, de kíváncsi vagyok, merne-e csak egyszer nem ugrani rögtön Orbán invitációjára.
Ez a hét különben is eseménydús volt, a főügyésznek akkora disznóságokat kellett védőpajzsként fedeznie, amelyek majd kiverték a szemünket. Egy ország láthatott bele hirtelen a rendszer és szolgái gátlástalan működésmódjába, ha végignézte a videófelvételeket az MTVA-ban történtekről. Na nem, ekkora rés már veszélyes, nem jó, ha a maga pucérságában lehet szemügyre venni a hatalmi erőszak valódi természetét. Jött Polt, a Pajzs. Ügyészsége úgy döntött, nincs itt semmi látnivaló, ne tessék videókon szörnyülködni! A képviselőket jogosan teperték le és dobták ki, hiszen – Jesszusom! - politizálni akartak. (Ami egyébként munkaköri kötelességük, erre tartjuk őket.) Hát most nekem hiszel vagy a szemednek? - kérdezte a főügyész az ő népétől.
Már azt hitte, ügyesen megoldotta az Elios-ügyet is, mint annyi mást, azzal, hogy bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást. És erre tessék, saját kormánya támadta hátba! Nem volt szép tőlük, de képesek voltak váratlan beismerő vallomást tenni. Először felajánlották: az OLAF által meghatározott támogatás-megvonás negyedét, három és fél milliárd forintot (persze a mi pénzünkből) beáldozzák, csak ne kapirgáljanak tovább. Maguk is úgy saccolhatták, minimum ennyit elsíboltak. Amikor az OLAF visszautasította a sajátos „vádalkut”, inkább az egész összegről lemondtak, csak ne kutakodjanak a miniszterelnöki vő körül. Nincs olyan ügyésze a világnak, aki erre ne kapta volna fel a fejét, és nem kezdi újra a vizsgálatot. Kivéve a miénket. 
Az Átlátszó pár éve kikérte az adatokat. A Polt előtti négy évhez képest 2010-től a Polt által fémjelzett négy évben háromszoros arányban utasították el a korrupciós bejelentéseket, mint előtte. A nyögvenyelősen mégis megindított nyomozásokat kétszer akkora arányban szüntették meg. Okos nép vagyunk: értettünk a szóból. Az ilyen tárgyú feljelentések száma is felére-harmadára csökkent. Minek? Láttuk: ott a pajzs a résen. Az igazság nem talál utat magának.
2019.02.23 08:00
Frissítve: 2019.02.23 08:20