NAV;CÖF;Horváth András;áfacsalási botrány;kitiltási botrány;André Goodfriend;

2014-11-27 06:02:00

Horváth András: "Engem támaszt alá"

Nem véletlenül hozhatta éppen tegnap nyilvánosságra az úgynevezett hétvégi jelentését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta lapunknak Horváth András. Az áfacsalási botrányt kirobbantó volt adóellenőr szerint ugyan az 1200 oldalas, sokáig titkolt belső jelentés "időzítésével" az adóhatóságnak célja lehetett, ám a dokumentummal ismét sikerült blamálnia magát, hiszen az mindenben őt támasztja alá.

Felhívta a figyelmet: ma dönt a parlament az ellenzéki képviselők kezdeményezéséről, azaz ma kiderül, hogy a Fidesz-KDNP hozzájárul-e az áfacsalási ügyet átvilágító parlamenti vizsgálóbizottság megalakításához. "Ezzel a szélhámossággal a NAV vezetői ismét csak a figyelmet szerették volna elterelni, hiszen így a kormánypártok a belső jelentésre hivatkozva utasíthatják el a független vizsgálóbizottság szükségességét". Ám a NAV már ezt is kényszerlépésként hozta meg, hiszen ha bármilyen érdemi vizsgálatot végeztek volna, akkor annak eredményét nem próbálták volna titkolni addig, amíg két bírósági ítélet nem kötelezi őket a kiadásra (rövidesen lejár az a 15 nap, amelyet erre kaptak - a szerk.).

Ezért Horváthnak egyáltalán nem okozott meglepetést a jelentés minősége, sőt szerinte éppen a röhejes dokumentáció igazolja a leginkább annak szükségességét, amit szorgalmaz: független vizsgálatot az áfacsalási ügyekben, s a NAV átvilágítását. Ennél jobb bizonyíték ugyanis nem kell arra, hogy a NAV szervezete miként működik, s hogy ha Vida Ildikó elnök vezet egy belső vizsgálatot, annak milyen "érdemi" eredményei lehetnek - fogalmazott, hozzátéve: ezt az anyagot éppen azok rendelték és csinálták, akiket felelősség terhel az áfacsalási ügyek eltussolásában és a korrupt rendszer fenntartásában.

Ráadásul Horváth szerint a dokumentáció igazolta: az adóhivatal csak egy alibi vizsgálatot folytatott le, általános paraméterek alapján futtattak le lekérdezéseket a rendszerben. Így a vizsgálati anyagnak semmi köze nincs ahhoz, amikről ő tavaly novemberi tájékoztatóján beszélt, amit a zöld dossziéban összegyűjtött, s amit átadott az ügyészségnek. A zöld dosszié tele van olyan cégekkel, amelyekkel szemben a NAV akkor sem folytatott vizsgálatot, mikor lehetett tudni, hogy fiktív számlázási hálózatban vesznek részt. Ezek között vannak gabonakereskedelmi, élelmiszer-ipari cégek is. A NAV kétnapos vizsgálata során azonban sem ezeket a cégeket, sem azokat nem találták meg, amelyek a feljelentésben szerepeltek, Horváth szerint azért, mert ezt nem is vizsgálták.

Arra is felhívta a figyelmet: noha a NAV vele szemben tett feljelentést jogosulatlan adatszerzés gyanújával, ehhez képest a vizsgálat idején ő még a hatóság munkatársa volt, így bármely felettese megkereshette volna. Ám ez nem történt meg, sőt, még csak el se kérték tőle az általa összegyűjtött bizonyítékokat, meg se kérdezték, hogy mik a vádak. Egykori főnökei Horváth szerint pontosan tudják, mi áll a zöld dossziéban, s hogy mely cégek az érintettek, pont ezért nem kérték el a dokumentációt, kizárólag cáfolni próbálták állításait. Ám az 1200 oldalas iratanyagban semmi nem támasztja alá a vele kapcsolatban megfogalmazott következtetéseket, így akár perelhetne is - jegyezte meg. Horváthot ugyanis annak idején feljelentette a NAV, mert a hivatal szerint jogosulatlanul szerzett információkat. Tavaly decemberben a rendőrség házkutatást tartott nála, elvitték a zöld dossziét is, ám azóta érdemi fejlemény nem történt.

A NAV tegnap nyilvánosságra hozott jelentésének legfontosabb állítása, hogy a kétnapos vizsgálat egyértelműen megállapította: alaptalanul állította Horváth András, hogy a hivatal nem lép fel az adócsalókkal szemben. Szerintük visszaélés gyanúja nem merült fel, Horváth téves következtetéseket vont le, sőt, vezetői utasítás hiányában nem is végezhetett volna semmilyen gyűjtést, vagyis jogosultságaival visszaélve adatokat kérdezett le a nyilvántartási rendszerből. Azt is írták, Horváth revizori jelentése csupán feltételezéseket tartalmaz, melyek nem nyertek bizonyítást. Némi logikai bukfenccel azt is állítják: Horváth a NAV bűnügyi szervéhez eljuttatott, újdonságokat nem tartalmazó információinak tárgyában - tőle függetlenül - már korábban büntető eljárások indultak. Továbbá a Horváth nevén lévő ügyek áttekintése során hivatali visszaélésre utaló körülmény nem merült fel.

Mint ismert: Horváth tavaly novemberben jelentette be, hogy a NAV szándékosan nem vizsgál olyan cégeket, amelyekről nagy biztonsággal tudni lehet, hogy milliárdos nagyságrendben csalnak áfát. A NAV még aznap közölte, megvizsgálják Horváth állításait. Az ellenőrzés november 8-tól 10-éig tartott (péntek, szombat és vasárnap), minden gyanú és vád alól tisztázták magukat, és feljelentették Horváthot. A vizsgálati anyagot nem hozták nyilvánosságra, emiatt pert indított Schiffer András, melyet meg is nyert, így végül a NAV most kiadta a jelentést, a lényegi információkat persze kitakarva. Például Horváth nevét is következetesen kitakarják benne, ahogy egyébként minden más érintett adóhatósági dolgozóét, így nem derülhet ki: kik, milyen vezetői tisztségben hoztak döntéseket.

Horváth lapunknak azt is elmondta: a jelentés bebizonyította, a NAV egyetlen célja az volt a belső vizsgálattal, hogy takargassa a visszaéléseket. "A korrupt rendszer változatlan, minden ugyanúgy folyik, tudomásunk van új ügyekről is" - fogalmazott, hozzátéve: a napokban megalakult civil Korrupciós Szövetségnek egyre többen jelzik az általuk tapasztalt törvénysértéseket, így a NAV-ot érintően is újabb, nagyon súlyos korrupciós ügyek fognak nyilvánosságra kerülni, ami azt is jelenti, hogy a kormánynak egyre kínosabbá fog válni a NAV, valamint annak vezetői.

Nem "kapta" el Goodfriendet a CÖF
Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a CÖKA feljelentését, amelyet a békemenet szervezői az amerikai ügyvivő, pontosabban ismeretlen tettes ellen tettek.
Az ügyészség szerint André M. Goodfriend nem követhetett el bűncselekményt azzal, hogy nem tett feljelentést az amerikai kitiltási ügy mögött húzódó korrupciógyanúk ügyében. Eközben Goodfriend - talán épp a konkrét bűncselekmények felgöngyölítése érdekében - látogatást tett tegnap a Századvég Alapítványnál.
Az ügyvivőt Lánczi András elnök és Orbán Balázs kutatási igazgató társaságában fogadta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az alapítvány elnökhelyettese, akivel aztán Goodfriend "kötetlen, konstruktív munkamegbeszélést folytatott" - írta a Századvég.
A volt századvéges Giró-Szász Andrásról kiderült, nemcsak 840 milliós vagyona és épülő szállodája, illetve 30 milliós yachtja van, de a hvg.hu szerint a hajót a BFYC Kft. gyártja, ami annak a Viszkei Andrásnak az érdekeltsége, aki több milliárd forintnyi kormányzati kommunikációs pályázatot nyert el a Bell and Partners nevű cégével. Giró-Szász vagyona a miniszterelnökségi államtitkár vagyonnyilatkozatából derült ki.