Az első asszony nem szokta kísérgetni férje urát, az első embert. Mondhatni, külön utakon járnak. Mert míg az egyik halaszthatatlan feladatként például egy mangalica disznótelep átadásán tartja nagy ívű beszédét, addig a másik, a világ ismert "nagyasszonyaihoz" hasonlóan, de jóval szerényebben, jótékonykodik. Adventkor őt is fotózzák, ő is tart beszédet, jobbára a cselekvő szeretetet és az önzetlen szolidaritást emlegeti, mint olyan értéket, amely a 19 esztendeje működő adománygyűjtő akció kezdete óta semmit sem változott. Mint mondja, az ökumenikus segélyszervezet azokra a rászoruló embertársakra hívja fel a figyelmet, akiken az év 365 napján próbál segíteni, "hogy a hétköznapokban minél több családnak valódi kitörési pontokat kínálhasson a szegénységből". Mármint az egyház! Tény, hogy így Adventkor jószolgálati nagyköveteként odaáll a mikrofon elé és hihető őszinteséggel aggódik néhány mondat erejéig a szegénységbe süllyedt családokért, gyermekekért.
Mindebből akár az is kiderülhetne, hogy az ötgyerekes Lévai Anikó áldott jó ember. Hogy hatalmas szíve van. Hogy másfél focipálya méretű bioveteményes kertjének, illetve annak a Felcsúton növekedő húsz gyümölcsfának a termését legszívesebben odaadná a borsodi és a szabolcsi putrik vitaminban is szűkölködő apróságainak. De nem teszi. Kérdés: miért nem?
Aligha lehet csodálkozni azon, amire sokan hajlanak: amilyen a mosdó, olyan a törülköző. Magyarán: férje megnyilatkozásaiból következtetnek személyiségére. Van olyan vélemény, amely egyenesen álságosnak, hamisnak tartja a first lady jótékonykodását, mondván "más tollaival ékeskedik", amit egyenesen szégyenletesnek titulálnak. Megkérdőjelezik még azt is, hogy joga van-e viselni a "jószolgálati nagykövet" címet. Mindez azt jelzi: a szolidaritás és az együttérzés fájától messzire esett, a szegényeket lenéző, a helyzetüket a megalázó közmunkával orvosolni akaró, nem éppen közkedvelt miniszterelnök feleségeként nincs könnyű helyzetben. Ha "hivatalból" jótékonykodik, azért. Ha a világban megszokott gyakorlatra hivatkozva "kibulizta" magának zordon férje ellentmondást nem tűrő tilalma, netán engedékenyen beleegyező hozzájárulása után, hogy az uralkodói allűrökön áttörve felmutasson egy olajágat, belátom, akkor sincs könnyű helyzetben.
No, persze, nincs szó arról, hogy sajnálnám a földbirtokos Orbánnét. Már csak azért sem, mivel elszólta magát. Rátolta a szolidaritás, a szegények megsegítésének évente 365 napon át tartó gondját az egyházakra. Mintha bizony "Orbán népének" boldogulásáért maga a családfő egyáltalán nem felelne. Mintha az ország mélyszegénységbe süllyedt millióihoz, az éhező gyerekek százezreihez férjének semmi köze nem lenne.
Tudom, egyesek talán unják a szegénység minduntalan emlegetését, tudom, hogy milyen a hideg téli lakás, az éhező gyerek keserves sírása, a hivatal, amely egyre gyakrabban elítél, kilakoltat, megaláz...
Szóval sem Orbánnét, sem a jótékonykodó first ladyt nem sajnálom.
