ENSZ;Világgazdaság;növekedés;

2014-12-10 19:56:00

A világgazdaság gyorsuló növekedésére számít az ENSZ

Gyorsul a világgazdaság növekedése, jövőre 3,1, 2016-ra 3,3 százalékos globális bővüléssel számol az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), amely szerdán ismertette éves jelentésének főbb megállapításait.

A nemzetközi szervezet arra számít, hogy idén összesen 2,6 százalékkal gyarapodik a bruttó hazai termék (GDP) világszinten.
A világgazdaság helyzete és kilátásai 2015 című előrejelzés szerint a növekedés egyenlőtlen lesz az egyes régiók között. A globális átlagot meghaladóan fognak bővülni a legkevésbé fejlett gazdaságok, és Kelet-Ázsia megtartja vezető helyét mint a leggyorsabban fejlődő régió a lakossági fogyasztás folyamatos erősödése miatt.

Az eurózóna problémái, többek között a magas munkanélküliség továbbra is visszafogja a nyugat-európai országok gazdaságát. Kína növekedése az eddiginél visszafogottabb ütemben folytatódik, Oroszországban nem várható elmozdulás a mostani gazdasági növekedési holtpontról az ukrajnai válság miatt.

Az Egyesült Államok gazdasága az ENSZ jelentése szerint 2,8 százalékkal bővül jövőre, majd 3,1 százalékkal 2016-ban. Az Európai Unióban jövőre 1,7 százalékos, 2016-ra pedig 2 százalékos növekedést prognosztizálnak a kutatók.

A kínai gazdaság jövőre 7 százalékkal nő az ENSZ szerint, egy évvel később ennél lassabb ütemű, 6,8 százalékos bővülést várnak. India gazdasági növekedése várhatóan gyorsul, 2015-ben 5,9 százalékos, 2016-ban 6,3 százalékos növekedéssel számol a jelentés.

Latin-Amerikában a nagy állami befektetési projektek előreláthatólag fellendítik a gazdaságot, Brazíliában jövőre 1,5, majd egy évvel később 2,4 százalékos bővülést jelez előre az ENSZ, míg Mexikóban ugyanebben a két időszakban 3,4 és 3,8 százalékosat.

A legjobban az afrikai országok gazdaságai erősödnek a következő két évben, a jelentés kiemelte Nigériát, ahol 6,1 és 5,9 százalékos növekedést várnak 2015-2016 során.

Az Iszlám Állam közel-keleti térnyerése visszafogta a világgazdaság növekedését, azonban csak korlátozott hatással volt rá, mivel a globális olajpiac stabil maradt. Az olajkitermelés növekedése - elsősorban az Egyesült Államokban - ellensúlyozta azt a félelmet, hogy a helyi konfliktusok miatt csökken az olajkínálat világszinten.

A jelentés szerint az olaj hordónkénti világpiaci ára 2015-ben 92 dollár, 2016-ban 96 dollár lesz.