Oroszország;Orbán Viktor;orosz gazdaság;rubel;

2014-12-18 06:21:00

Oroszország rogyadozik

Oroszország nehéz helyzetbe került. A hét elején súlyosabbra fordult válságából nehéz lesz kilábalnia. A kőolaj- és a földgáz árának zuhanása mellett az országot sújtó szankciók hatásának kimenetele ma még kiszámíthatatlan.

Egyre súlyosabb Oroszország gazdasági helyzete, aminek csak egyik oka az egyre olcsóbb kőolaj és földgáz. Az elmaradt szerkezetváltás, az uniós és az amerikai szankciók hatása mélyrepülésre kényszerítette a rubelt és "égeti" az orosz deviza tartalékokat is.

Az orosz rubel az év eleje óta a dollárhoz képest 50 százalékkal gyengült: egy dollár 32 helyett most 54-77 rubelt ér. Ezen már az orosz jegybanknak a napokban tett kétségbeesett lépése, az alapkamat 6,5 százalékos felemelése sem segített. Egy kisebb, átmenetinek bizonyult erősödés után a rubel újabb 19 százalékos zuhanást produkált, drámája hatott a régió feltörekvő országai, így Magyarország fizetőeszközeire is. Az euró a 310 forint alatti szintről mostanra 314 forint fölé erősödött, de a dollár is elhagyta a 240 forint körüli régiót és átlépte a 250 forintot. A magyar kivitel csekély része, mintegy 11-12 milliárd dollár irányul Oroszországba. A mezőgazdasági exportunknak pedig alig 3 százaléka.

Oroszországot egyszerre több oldalról érte nyomás. Az egyik a folyamatosan csökkenő olajárak. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója a Népszavának elmondta, a kőolaj hordónkénti ára már a 60-65 dolláros szinten mozog. Miközben a legtöbb arab olajtermelő országban hordónként nagyjából 8-10 dollár a kitermelési költség, de Oroszország több körzetében ez már eléri a 30 -35 dollárt is, ami hamarosan ráfizetésessé teheti itt a kitermelést. A szakember szerint a kőolaj ára akár 40-45 dollárra is eshet, s onnan kúszhat majd vissza felé, de hogy mikor és milyen ütemben és meddig, azt ma még senki sem tudja megmondani. Az orosz valutabevételek kétharmada, a GDP nagyjából fele származik a szénhidrogénekből.

Orbán Viktor miniszterelnök és más kormánytagok többször kifejtették, hatástalan ok az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók. A szakemberek ennek éppen az ellenkezőjét állítják. Sz.Bíró Zoltán történész, Oroszország szakértő éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy a "földön járó" olajárak mellett a szankciók okozzák a legnagyobb gondot Moszkvának. A szakértő a Népszavának kifejtette, rendkívül nagy deviza adóssága halmozódott föl. A 400 milliárd dollár alatti tartalékokkal 700 milliárd dolláros államadósság áll szemben. A 2014. szeptemberi harmadik szankciós kör elzárta a külföldi hitelpiacokat Oroszország elől, a nagy bankok nem juthatnak viszonylag olcsón és egyszerűen új hitelekhez. Nem csak a gazdasági szerkezet váltás maradt el, de az olajipari, technikai, technológia fejlesztés is. A Lukoil profitja a harmadik negyedévben 50 százalékkal maradt el a második negyedévitől. A szankciók megtiltották az olajipari együttműködést is, ezért sok nyugati, amerikai cég levonult a korszerű technikával, technológiával együtt az orosz olajmezőkről - tette hozzá Sz.Bíró.

Egyre több üzletben az árcédulákon euróból átszámítva adják meg a rubel összeget és egyre több bank rendel 5 számjegyű elektronikus kijelzőket, mert már nem elég a négy számjegyű. Putyin számára az igazi kockázat, hogy mikor fordul vele szembe, vagy szakad a mögötte álló elit - jegyezte meg Sz.Bíró Zoltán.

Orosz szankciók bővítése: Obama aláírja

Barack Obama a hét végéig aláírja a washingtoni kongresszus által múlt pénteken elfogadott törvényt, amely további Oroszország elleni gazdasági szankciókra ad lehetőséget. Felhatalmazza – de nem kötelezi – a washingtoni kormányzatot, hogy fegyvereket (halált okozó katonai eszközöket is) adjon el a kijevi kormánynak, egyebek mellett tankelhárító fegyverek, lőszerek, felderítő drónok kerültek a listára. Az új gazdasági szankciók az orosz védelmi és energiaszektort érintenék, szankciókkal sújtanák az orosz Roszoboronekszport fegyverszállításait Szíriának, illetve az ukrajnai szakadároknak. Az amerikai elnök felhatalmazást kapott a Gazprom elleni szankciókra is, ha kiderülne, hogy visszatartja a gázszállítást NATO-tagállamoknak, Ukrajnának, Grúziának vagy Moldovának. Vízummegtagadásokat, számlabefagyasztásokat is kilátásba helyeznek. Az EU állam- és kormányfői a ma kezdődő csúcson szintén további Oroszország elleni szankciók elfogadásáról döntenek. John Kerry amerikai külügyminiszter ugyanakkor londoni nyilatkozatában közölte, ha Putyin „jó irányban” változtatna politikáján, Washington és Brüsszel kész lenne a szankciók enyhítésére. - E.É.