Lengyel filmé a Lux-díj

A lengyel Pawel Pawlikowski Ida című filmjének ítélték oda idén az Európai Parlament a Lux-díjat. A díjjal az Európai Parlament olyan alkotásokra igyekszik felhívni a figyelmet, amelyek az európai értékekhez illeszkedő témákat dolgoznak fel és különösen foglalkoztatják a közvéleményt.

Az Európai Parlament 2007-ben hozta létre a Lux-díjat az év legjobb európai filmje számára. Filmes szakemberek minden évben három filmet választanak ki, amelyekből aztán az európai parlamenti képviselők szavazatai alapján kerül ki a győztes.

A képviselők dolgát megkönnyítendő az EP brüsszeli épületében ilyenkor alkalmi mozit rendeznek be, és mindegyik filmet hét különböző alkalommal vetítik le. A három filmet egyébként az EU minden tagállamában bemutatják, és uniós költséggel huszonnégy nyelven feliratot is készítenek hozzá.

Idén egy lengyel, egy szlovén és egy francia film közül választhattak a képviselők. A lengyelek igazi remekművel jelentkeztek. Az évtizedek óta Angliában élő Pawel Pawlikowski hazájába visszatérve készítette el Ida című filmjét, amely máris az év nagy filmes sikerének számít. A fekete-fehérben forgatott film 1962-ben játszódik, és egy apácanövendék néhány napján keresztül a lengyel történelem sötét és tragikus fejezetét idézi fel.

Az árva lánynak örök fogadalma előtt kell szembesülnie azzal, hogy zsidó származású, szüleit és testvérét ráadásul nem a nácik, hanem afféle „jó lengyelek” ölték meg, egyetlen életben maradt rokona pedig a sztálinista kirakatperek sztárügyészéből lett mellőzött vidéki bírónővé. Kemény és történelmileg hiteles sztori, néhány felejthetetlen karakter, és a hatvanas évek elejének döbbenetesen hiteles képi megidézése.

Az utcakép, a régi Warszawa autó, a zárda málló homlokzata, a vidéki szálloda korabeli, ívesen „modern” lépcsőháza: mindez vizuális telitalálat. Különösen figyelemreméltó az a visszafogottság, amellyel a többszörösen is kényes témát egyoldalú politikai elfogultság nélkül közelíti meg. A korszakkal foglalkozó mai magyar filmekkel szemben hiányzik belőle mind az antikommunista propaganda, mind a nacionalista lózung. Kemény film, kemény igazságokról. Méltó a nagy nemzetközi sikerre.

A két másik film az Idához képest átlagosnak mondható, de nem érdektelen alkotás. Az Osztályellenség című szlovén produkció (az elsőfilmes Rok Bicek rendezése) jellegzetes gimnáziumi történet. Egy középiskolás lány öngyilkos lesz, osztálytársai pedig az iskolába frissen áthelyezett némettanárt vádolják a lány tettéért.

A film jellegzetes „beszélő mozi”, sok hosszadalmas dialógust hallhatunk benne, ezek jó részét ráadásul németül, mert a történet jó része németórán játszódik. A sok beszéd mégsem árt a filmnek, a diákok elképzelte erkölcsi tökéletesség és a felnőttek praktikus gondolkodása közti különbség néhány izgalmas drámai helyzetben tetőzik.

A Leánybanda című francia film (Celine Sciamma alkotása) egy párizsi külvárosban, banlieue-ben játszódik. Szereplői gyakorlatilag mind fekete-afrikai bevándorlók gyermekei, fehéreket csak egy-két percre láthatunk a filmben. ű

Négy fekete lány bandát alakít, fiú módra verekszenek, kisebb rablásokkal szereznek pénzt maguknak, de önállóságukat nem sokáig tűrik el agresszív bátyjaik. A történet a párizsi külvárosok fiataljai között sikerre számíthat, de nem biztos, hogy a bevándorlókkal szembeni előítéleteket mérsékli az ilyesmire hajlamos franciákban.