Lengyel filmé a Lux-díj

A lengyel Pawel Pawlikowski Ida című filmjének ítélték oda idén az Európai Parlament a Lux-díjat. A díjjal az Európai Parlament olyan alkotásokra igyekszik felhívni a figyelmet, amelyek az európai értékekhez illeszkedő témákat dolgoznak fel és különösen foglalkoztatják a közvéleményt.

Az Európai Parlament 2007-ben hozta létre a Lux-díjat az év legjobb európai filmje számára. Filmes szakemberek minden évben három filmet választanak ki, amelyekből aztán az európai parlamenti képviselők szavazatai alapján kerül ki a győztes.

A képviselők dolgát megkönnyítendő az EP brüsszeli épületében ilyenkor alkalmi mozit rendeznek be, és mindegyik filmet hét különböző alkalommal vetítik le. A három filmet egyébként az EU minden tagállamában bemutatják, és uniós költséggel huszonnégy nyelven feliratot is készítenek hozzá.

Idén egy lengyel, egy szlovén és egy francia film közül választhattak a képviselők. A lengyelek igazi remekművel jelentkeztek. Az évtizedek óta Angliában élő Pawel Pawlikowski hazájába visszatérve készítette el Ida című filmjét, amely máris az év nagy filmes sikerének számít. A fekete-fehérben forgatott film 1962-ben játszódik, és egy apácanövendék néhány napján keresztül a lengyel történelem sötét és tragikus fejezetét idézi fel.

Az árva lánynak örök fogadalma előtt kell szembesülnie azzal, hogy zsidó származású, szüleit és testvérét ráadásul nem a nácik, hanem afféle „jó lengyelek” ölték meg, egyetlen életben maradt rokona pedig a sztálinista kirakatperek sztárügyészéből lett mellőzött vidéki bírónővé. Kemény és történelmileg hiteles sztori, néhány felejthetetlen karakter, és a hatvanas évek elejének döbbenetesen hiteles képi megidézése.

Az utcakép, a régi Warszawa autó, a zárda málló homlokzata, a vidéki szálloda korabeli, ívesen „modern” lépcsőháza: mindez vizuális telitalálat. Különösen figyelemreméltó az a visszafogottság, amellyel a többszörösen is kényes témát egyoldalú politikai elfogultság nélkül közelíti meg. A korszakkal foglalkozó mai magyar filmekkel szemben hiányzik belőle mind az antikommunista propaganda, mind a nacionalista lózung. Kemény film, kemény igazságokról. Méltó a nagy nemzetközi sikerre.

A két másik film az Idához képest átlagosnak mondható, de nem érdektelen alkotás. Az Osztályellenség című szlovén produkció (az elsőfilmes Rok Bicek rendezése) jellegzetes gimnáziumi történet. Egy középiskolás lány öngyilkos lesz, osztálytársai pedig az iskolába frissen áthelyezett némettanárt vádolják a lány tettéért.

A film jellegzetes „beszélő mozi”, sok hosszadalmas dialógust hallhatunk benne, ezek jó részét ráadásul németül, mert a történet jó része németórán játszódik. A sok beszéd mégsem árt a filmnek, a diákok elképzelte erkölcsi tökéletesség és a felnőttek praktikus gondolkodása közti különbség néhány izgalmas drámai helyzetben tetőzik.

A Leánybanda című francia film (Celine Sciamma alkotása) egy párizsi külvárosban, banlieue-ben játszódik. Szereplői gyakorlatilag mind fekete-afrikai bevándorlók gyermekei, fehéreket csak egy-két percre láthatunk a filmben. ű

Négy fekete lány bandát alakít, fiú módra verekszenek, kisebb rablásokkal szereznek pénzt maguknak, de önállóságukat nem sokáig tűrik el agresszív bátyjaik. A történet a párizsi külvárosok fiataljai között sikerre számíthat, de nem biztos, hogy a bevándorlókkal szembeni előítéleteket mérsékli az ilyesmire hajlamos franciákban.

Frissítve: 2014.12.17. 21:14

Pálfi György elismert filmterve

A Les Arcs European Film Festival koprodukciós fórumán Pálfi György, Nagy V. Gergő és Ruttkay Zsófia A hang (The Voice) című filmterve elnyerte az Arte legjobb filmtervnek járó díját. Pálfiék filmtervét 26 projekt közül találták a legjobbnak.

A tervet Pusztai Ferenc, a film producere mutatta be a fórumon, és személyesen vette át a 6000 euróval járó elismerést. A hang néhány hónapon belül a harmadik nemzetközi elismerését kapta. A film története egy harmincas magyar újságíróról szól, aki sosem találkozott a hetvenes években Amerikába disszidált és eltűnt apjával, de saját családalapítása küszöbén elhatározza, hogy elutazik az Egyesült Államokba, és megkeresi őt.

Az apa tudósként egy olyan kutatócsoportban dolgozott, amelyik az űrből érkezett hangokat vizsgálta, bizonyítékot keresve arra, hogy van-e intelligens élet a Földön kívül. A film azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy egyedül vagyunk-e a világban, és ezt a világűr szintjén és személyes szinten is vizsgálja. Egy belső utazás egy külső utazásba csomagolva.

Szerző
Frissítve: 2014.12.17. 21:20

A bosszú sötét komédiái

Publikálás dátuma
2014.12.18. 06:45
Mint egy tornádó, úgy tarol le mindent a menyasszony haragja a csaló férj ellen, végül még a torta is romokban hever FORRÁS: MOZ
Hat meghökkentő történetet fog össze az Eszeveszett mesék című argentin spanyol vígjáték. Damjan Szifron rendezte és írta, de Pedro Almodóvar is ott van testvérével, Augustinnal a népes produceri listán. Nem véletlenül.

A csupa szeretettel „őrült spanyolnak” becézett Pedro Almodóvar neve az Eszeveszett mesék című film stáblistáján produceri minőségében nem csupán mézesmadzagnak fityeg ott (mint Luc Bessonnál olykor csalódottan tapasztaltuk), hanem teljes joggal. Ez az argentin-spanyol film olyan vígjáték, amit Almodóvar a maga egészen rendhagyó történeteket elővezető életművével a háta mögött, teljes mellel felvállalhat.

Ott van bennük az ember sötét oldala. A film vígjátéknak ugyanis pontosan olyan, mint a címe mondja: eszeveszett. Ráadásul őrült, meghökkentő, s minderre jön némi morbid színezet. De úgy, hogy a vihorászó néző másra sem tud gondolni a történetek láttán, mint hogy biza ő is gondolt már hasonló eszeveszett megtorlásra egy-egy sérelméért.

Hat történetet sorjáz elő Damjan Szifron író-rendező, és ez témája szerint mind a bosszú éjsötét komédiája. A hat történet közül négy remek, egy nagyon jó, egy pedig még jó – azaz az átlag kiemelkedően remek szórakozást ígér. Mert bár egyik-másik a morbiditásig fekete humorral él, de a rendező olyan ügyesen lavíroz az édes bosszú sötét és vidám színei között, olyan remekül eltalált életszerű helyzeteket fest többnyire mesébe illően végződő epizódjainak, hogy morbid meséi különleges humorukkal teljesen feldobják a néző hangulatát.

Nehéz még csak jelezni is a sztorik témáját a poéngyilkosság veszélye nélkül. Épp az első sztorinál kell ügyelnünk erősen, nem is árulható el több, mint hogy egy magasba emelkedő repülőgépen, amely feltűnően sok üres hellyel indul útjára, csak egy kis társaság verődik össze. Csupa idegen. Illetve csak hiszik, hogy semmi nem köti őket egymáshoz. Szép fokozatosan kiderül, hogy van egy közös ismerősük, és ez nem csak a csillagok állása szerint hoz tragikus fordulatot.

Az utolsó pillanatban még kettővel nő a közös ismerősök köre – és ez a poén olyan meghökkentően robban, hogy az ember minden tragikus színezet ellenére hangosan felnevet. Egy másik történetben is a halál játszik az élőkkel. Vagy még inkább az élők játszanak a halállal, méghozzá egy kis kifőzdében, ahol a pincérnő ráismer a családját kegyetlenül tönkre tevő maffiózóra.

És miután kisegítője, egy idős asszony nem tartozik a megbocsátó lelkek közé, tálalás közben előkerül egy régen rejtegetett doboz, teli halálos méreggel. Ami működik is, de nem egészen úgy, ahogy kellene. A párbeszédek ellenállhatatlan humorú morbiditásán túl itt is az utolsó csavar adja meg a komikus felhangot, pedig a vég nem mondható épp happynek.

Két – mondjuk így - gondolatolvasó sztori a mindennapi életből veszi az alaptémát. Gondolatolvasó, mert az emberiség nagyobb hányada került már hasonló helyzetbe, és pontosan olyan bosszúról ábrándozott, mint a film hősei, csak éppen nem mert megtenni. Az egyik epizódban két autó, pontosabban két autós kellemetlenkedik egymással az egyébként teljesen kihalt úton. Tehát teljesen feleslegesen, csak úgy, szórakozásból.

Az országúti kalandot elmesélő kisfilm a fekete komédia műfajában remekmű: Szifron egyaránt szellemesen hozza az autós kellemetlenkedések formáját és feszültségét. Spielberg híres Párbaja juthat eszünkbe, mint országúti alap-thriller, de ez a kisfilm végül másfelé kanyarodik. Nem válik szét az áldozat és a bűnös, az őrületes bosszúvágy elmebeteg dühévé nő mindkettőjükben a köznapi kekeckedés.

A szörnyű végben pedig nincs ítélet, csak a végtelenül ostoba hiúság feletti meghökkenés. Ahogy Szifron felépíti a katasztrofális vég szakaszait, ahogy játszik a néző kíváncsiságával és a feszültséggel, az példás. És az is, hogy miként csempészi be a végzetes befejezésbe mégis azt a fajta komikumot, amitől nem fekszi meg a lelket mégsem a borzongás. Ráadásul van valami tanulsága is a dolognak. A veremásással kapcsolatban, igaz, itt mindketten vermet ásnak a másiknak.

Remekül sikerült eszeveszett komédia az a nagyvárosi történet is, amely sokunk köznapi tapasztalatát viszi ad abszurdum, azaz a legvégső határig. Egy bombaszakértő megpróbáltatásairól szól a szintén autóval kapcsolatos történet, amelyben az érintett férfiú hiába próbál igazának érvényt szerezni, a hivatali bürokrácia közönye le- és meggyőzhetetlen.

A kocsiját állandóan elviszik a közterületesek és minden alkalommal igaztalanul hatalmas bírság is bünteti. A hivatal packázásai egy az egyben olyanok, amilyenektől a néző is majd felrobbant már párszor az életében. Ezt a nemzetközi alapélményt járatja csúcsra a film. Nem az a poén, hogy egy bombaszakértő könnyedén meg is valósítja azt, amiről mi magunk csak ábrándozunk, a rendező ezúttal is tartalékolt még egy kis plusz komikus robbanószert.

A többiek mellett laposabb az az epizód, amelyben az ügyész, az ügyvéd épp olyan korrupt és csaló, mint az apa, aki pénzzel akarja tisztára mosni bajba került fiát. A film végére maradt a legeszeveszettebb mese egy vérbe, verekedésbe, hűtlenségbe és dühbe torkolló esküvőről. A szép ara rájön, hogy az ifjú férj csalja, és a bosszúja félelmetes botránysorozat.

Igazi őrületet kavar a násznép és a rokonság körében, úgy csap fel az imént még nyájaskodó két család között a gyűlölet, hogy azt sem tudják, miért törik-zúzzák az emeletes tortát és egymás becsületét. Mint egy óriási forgószél, mindenkit beránt a a menyasszony haragja a közelharcba, még egy szakácsot is, aki vidáman él is a felkínált testi örömökkel, az újdonsült férj szeme láttára.

Az elszabadult indulatok elképesztő jelenetekbe csapnak át, de a legszélsőségesebb indulatok is köznapian hihetőek. Egyfajta fanyar (csehes) humor keveredik az őrületbe, s ez különlegessé teszi a legdurvább fordulatot is. Mire minden lapot kijátszik a rendező, bekövetkezik a legmeglepőbb fordulat: rájövünk, azaz abszurdum nem más, mint a való élet.

Furcsa tükröt tart a film az orrunk elé. Miközben elhűlve nézzük, milyen mélyen és menthetetlenül eszeveszettek vagyunk mi magunk, szívből mulatunk rajta.

Eszeveszett mesék: ****

Szerző
Frissítve: 2014.12.17. 21:10