A hazai művészettörténet korai mecénásairól keveset tudunk, bár hazánk számos tehetős fia támogatta anyagilag is a művészeteket. Régi levelezésekben, szájhagyomány útján ránk maradt anekdotákban találunk itt-ott egy-egy adatot elszórva a magyar mecénásokról.
Mányoki és a marsallné
A Rákóczi-kor leghíresebb festőjének, Mányoki Ádámnak egyik legnagyobb támogatója Podmaniczky Sándor volt. Külföldi utazásairól sok értékes képpel tért vissza aszódi kastélyába. Amikor a besnyői barátoktól megtudta, hogy egy "sárosi nemes ifiú", bizonyos Mányoki jó festő, magához vette a kastélyba, és a szomszédságban lakó urakat is arra biztatta, hogy vele festessék le magukat. Mányoki Ádámot megkedvelte később Vay Ádám, II. Rákóczi Ferenc híres marsallja is. A festés mesterségéhez nem sokat értő vitéz "csizmaszárából stantepede kirántotta a bőrzacskót és 50 aranyakat számlála tenyerébe", amikor a jeles művész lefestette a nejét. Hallatlan honorárium volt ez akkor. Kár, hogy a marsallné képe a sok bujdosás és vándorlás közben elkallódott.
1741-ben Teleki László átrándult Bécsbe is. Többek közt eszébe jutott, milyen jó lenne magát lefestetnie, emlékül maradna ez késő utódainak is. Ismerős magyar urak Jean Etienne Listardot ajánlották. Egyszer-kétszer ült is neki Teleki, "a pingálás megtetszett", és felajánlotta Listardnak, jöjjön vele Magyarországra, ahol több éves munkát is kaphatna. A szerződést megkötötték, 1000 rénes forintot és lakást ajánlott fel Teleki a mesternek, de kikötötte, hogy ne járjon abban a bolondos török ruhában, amivel Bécsben megbotránkoztatja az embereket, mert otthon megkergetik a jobbágyai. Ez annyira dühbe hozta a hóbortos piktort, hogy "széthasogatta a kontraktust" még az ajánlkozó mecénás megkezdett képét is bemázolta, s faképnél hagyta Teleki Lászlót.
A XVIII. század végén mecénás, gyűjtő és irodalmár hírben állt Ráday Gedeon. Barátja, Kazinczy Ferenc - aki előszeretettel látogatta bécsi útjai alkalmával a képtárakat - fejébe vette, hogy Rádayt nemcsak könyvek, hanem képek gyűjtésére is rábeszéli, de a makacs Rádaynál minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Kazinczy azonban nem adta fel. Élete végéig nem szűnt meg rajongni és agitálni a szépművészetek szeretete mellett. "Vagyonát elliterátorkodta, picturákra, gravure-ökre költötte hazája ízlését óhajtva emelni" - írta erről özvegye, gróf Török Zsófia, egy levelében az egri érseknek.
Kazinczyt a Martinovics-féle összeesküvés miatt börtönbe vetették, de miután kiszabadult, még lelkesebb agitációba kezdett, hogy a nemességben a szépművészetek iránti szeretetet fölébressze. 1810-ben drága festőt hozat Széphalomra, akivel nejét is lefestette. Erről így írt Berzsenyinek: "... semmi nem drága, ha ez festés, faragás és írásra kelletik. De kétlem ha szemed a' képben fölleli-e azt a' szép lányt, a' ki tíz esztendő előtt Kassának Gyönyörűsége volt. ..."
Báránykák a szépasszonynak
Az egyháznagyok sorában is akadtak régebben festők és szobrászok mecénásai, így Batthyány József, a bőkezűségéről híres hercegprímás, buzgón támogatta a festőket, valamint sok munkát adott Hefelának, akit Martinelli mellett a Mária Terézia-korabeli idők legtehetségesebb építőmesterének tartottak. Hefela Menyhért tervezte az új prímási palotát is, amelyet 1781-ben avattak föl. Egy év alatt készült el ez az óriási épület, amely XVI. Lajos korabeli stílusban épült. Csak a főhomlokzatot ékesítették szobrok, de az építőmester a legjobb festőket és szobrászokat csődítette Pozsonyba a belső díszítések elkészítésére. Az oltárképek közül egyet-egyet Maidinger és Zallinger festett, a harmadikat Batthyány Kohl Jakabra bízta. Ebben az időben több bárányt, papagájt és pásztori játékot festett Kohl egy Ormosdyné nevű pozsonyi úrnő számára, akit akkor a város legszebb asszonyának tartottak, s aki akkoriban a régi jezsuita kollégiumból átalakított palotájában igen fényes életet folytatott.
Esterházy Károly gróf, Eger püspöke (akkor még nem volt érsekség az egri) is szívesen támogatta a festőket. 1789-ben már készen állt az általa emeltetett Líceum, amelynek falait freskókkal kívánta díszíttetni. Mindenáron magyar festőkre akarta ezeket a munkákat bízni, de alig akadt vállalkozó. A könyvtár mennyezetét végül egy Kraker nevű egri festőre bízta. A kép tárgyát, a tridenti zsinatot, maga a püspök adta, s naponta eljárt a munkát ellenőrizni. Kraker ügyesen oldotta meg feladatát, mert amikor a püspök az iskolai templom festésére Bécsből Maulpertschet hívta meg, ez megnézve Kraker munkáját, kezét összecsapta, s megvallotta, hogy ő bizony ilyet aligha tudott volna festeni. Kraker a jászol templomnak is festett egy képet és pártolták az ottani fehér papok is. Világi képek nem igen maradtak utána, egy sikerült Rubens-másolatát még 1789-ben többen látták egy Egerben lakó leányánál.
Patachich Ádám nagyváradi püspök idejében sokat festegetett az ottani nemesi házaknál Johann Nepomukk Schöpf, a müncheni akadémia tagja. 1772 táján Teleki Sámuel gróf, erdélyi kancellárius sok képet, nevezetesen családi képeket festetett Hickel József udvari festővel. Nagyobb összegekkel segítette Teleki Hickelt, sőt, arra biztatta, hogy jöjjön gyakrabban Magyarországra, de a bécsi élethez szokott festő erre nem mutatott hajlandóságot.
Haller István gróf a XVIII. század utolján egy Gáli István nevű ifjút külföldön taníttatott festeni. Évekig tartotta "nagy módban" Olaszországban, s mikor hazajött, "mindenfelé úri barátainak" ajánlotta. Így került Zsibóra, idősb báró Wesselényi Miklóshoz is, s ott a híres vadászjelenetek közül többet megörökített. De csekély tehetségű festő lett belőle, a munkái többnyire értéktelen mázolmányok.
Jobb képeket csinált, kivált krétarajzokat, egy Létai nevű művész, aki nagy nyomorúságban élt, ami miatt nem vihette sokra. Döbrentei Gábor, aki 1816 táján Erdélyben nevelősködött gróf Gyulay Lajos mellett, minden lehetséges eszközzel megpróbált segíteni Létainak. Valamit, ha nem is sokat, de azért elért. Fennmaradt, hogy például Báró Wesselényi Miklósné kocsit és pénzt adott a festőnek, Báró Jósika Miklós 10, Gróf Bethlen Gergely 10, Mauksch 20, Báró Bánffy Lászlóné 5, Gróf Bethlen Ádám szintén 5 forintot adott a mesternek támogatásként.
A nemesi rend keveset törődött a szépművészetekkel. Könyvnek is elegendőnek tartották sok helyen a lőcsei kalendáriumot, minek dobtak volna ki pénzt befestett vászonra? Amikor a dúsgazdag fiatal Czobor gróf megvette egy híres olasz mester művét, azonnal szétvágatta, s egy kabátot béleltetett meg vele. Fogadott ugyanis egyik pajtásával, kinek lesz legdrágább ruhája a bécsi udvari bálon. Persze, hogy Czobor József lett a nyertes.
Leopold gróf törpéi
Sok képet, szobrot csináltatott az ózdi Sturmann Márton, ez a jeles és kiváló műveltségű, közgazdasági reformjaival kortársait megelőző gömör-megyei nemes úr. Igyekezett a nemesség köreiben annyira elhanyagolt szépművészetek iránti érzéket fölébreszteni. Vizesréten lévő parkjában nagy üvegházakat építtetett, s ott cserje és zöldellő bokrok közé értékes szobrocskákat állíttatott. Hesz János Mihállyal lefestette a saját és neje, Sembery Anna Mária arcképét. Szirmayné és tíz éves Marci fia is - ugyanazon a napon - meghaltak kolerában, Szirmay pedig életben maradott kis leányával elmenekült. Mire visszajöttek, a magára hagyott lakásból temérdek értékes holmi között a képek is eltűntek. A kolerás lakás minden holmiját az orvos elégettette. Szirmayné gyönyörű szép asszony volt, Madonnaként Kuppelwieser is megörökítette, aki a kalocsai székesegyház oltárképét festve, Pesten jártában, vendége volt Sturmann Mártonnak. Az ötvösművészetet is nagyon szerette Sturmann Márton, s különösen sokat dolgoztatott Szakmáry Jakab híres lőcsei ezüstművessel, akivel ezüstből csináltatott egy "vashámort képező alkotmányt", amelyért kétszáz aranyat fizetett a mesternek.
A svéd eredetű Sturmann-család katonai érdemekért kapta a magyar nemességet, s Fülek vára ostrománál esett el egyik őse, Sturmann Kristóf várkapitány. Negyven szobás kastélya tógyörki parkját stílszerű vasrácscsal vetette körül, szobáit művészi freskókkal díszítette. Miután azonban betegeskedni kezdett, s orvosa az épületet nedvesnek mondotta, kiköltözött onnan és egy másik kastélyt építtetett a dombon. Itt már "csak" huszonhat szoba volt, de "Schönheits-Galerie" névvel képtárat is akart benne berendezni. Közbejött halála ebben meggátolta, de mintegy hat arckép elkészült a tervezett művek közül. Négy elhunyt fia és egy unokája, Szirmay Márton nevére alapítványokat létesített, s jövedelmükből olyan tehetséges magyar fiatalok külföldi utazását támogatta, akik festeni vagy szobrászkodni szerettek volna megtanulni. Az az idő volt ez, amikor Kölcsey szerint "csak a kártya és legfeljebb Bihari muzsikája iránt lelkesedett a nemes úr".
Gróf Andrássy Leopold betléri kastélyában a tudománynak és szépművészeteknek élt. Különös éremgyűjteménye úgyszólván európai hírnévre tett szert. Ezt a gyűjteményt oly féltékenyen őrizte, hogy annak a fülkének a kulcsát, amelyben a gyűjtemény állt, mindig magával hordozta és éjszaka is vánkosa alá rejtette. Még egy másik gyűjtési szenvedélye is volt Andrássy Leopoldnak. Felvásároltatott a közel s távolban fellelhető minden kerti törpét. Nagy pénzt adott annak, aki egy ilyen törpe lányt vagy fiút hozott Betlérre, s törpéi számára aztán a kastély parkjában egy igen csinos, miniatűr emeletes házat is építtetett. A szépművészetek közül a festészetet szerette leginkább.
Leopold testvérének, Andrássy József grófnak egyik unokája, Andrássy Manó szintén lelkes gyűjtő volt. Képtára, műkincsei, éremgyűjteménye bámulatra ragadtatta a külföldi szakértőket is. Egyik legbecsesebb osztálya ennek a műgyűjteménynek a magyar gyűrűk osztálya. Az I. Napóleon-féle érmek is nagybecsű kincsei voltak az éremgyűjteménynek. Régiség gyűjteményében megvolt Mátyás király nyerge, temérdek Rákóczi-korabeli kard, s a XVI. századból való vert ezüst edények. Figyelmet érdemlőnek mondták az Indiából származó etnográfiai gyűjteményét is.
Faragottak és faragatlanok
A szobrászat különös kedvelője volt Vay Ábrahám. Kazinczy Ferencnek, amikor 1824-ben Debrecenben járt, Sárvári professzor megmutatta Csokonai mellszobrát, amelyet Ferenczy még Rómában, Thorwaldsennél faragott. A szobor nagyon tetszett Kazinczynak, s már onnan - Debrecenből - többeknek lelkesedéssel ajánlotta "a dúsak figyelmébe" a művészt.
Akkor egyik leggazdagabb ura volt az országnak Vay Ábrahám, aki Széchenyi után másodiknak szólt a "tudós társaság" mellett, s aki Kazinczy levelét is megszívlelte. Ferenczy akkortájban kereste a magyar márványt, s meg is találta, Ruszkicán, Krassó-Szörény megyében. Akkor adott neki Vay Ábrahám egy nagyobb összeget, amelyből budai műtermét kezdte építtetni. Míg csak el nem készült a műterem, bőkezűen segélyezte mecénása Ferenczyt, aki aztán hálából, az első darab vésője alá került magyar márványból Kazinczy Ferenc miniatűr mellszobrát faragta ki, s azzal Vay Ábrahámnét, Kazinczy Zsófiát lepte meg névnapja alkalmából.
Egy ízben barátja, Reviczky Ádám, a kancellár, járt Vaynál, aki akkor is éppen valami apró szobrocskákat pakolgatott, amelyeket Ferenczy készített neki. A kancellár nézegette a szobrocskákat, s tréfásan megjegyezte:
- Nem sajnálod azt a temérdek pénzt, Ábris, amiért cserébe végre is csak ilyen inci-finci apró emlékajándékocskákat küld a faragód?
Vay felhúzta a vállát:
- Hát tudod pajtás minden passzió.... Egyik ember a faragatlan Landsknechtre veri el a pénzét, a másik meg a faragottra.
A nemes úr ezzel a szójátékkal a diétákon akkor nagyon divatos ilyen nevű hazárdjátékra, meg a kezében levő kis szobrocskára célzott, amely egy ó-német landsknechtet ábrázolt.
Vay Ádám családi képtárt is készült létrehozni, szerette volna a legtávolabbi ősétől kezdve lefestetni minden Vayt, de részben, mert nem maradt csak nagyon kevésről kép, részben, mert a politika majdnem minden idejét igénybe vette, le kellett mondania a képcsarnok létesítéséről. Fia, Vay Dániel valósította meg atyja tervét. Talán kétszáz őst festetett le, illetve másoltatott régi képekről Klimkovich Bélával. Ezek közt van egy pár Kupeczky-másolat is. Ebben a sorozatban látható az első ős, aki Szent Istvánnal egy napon vette föl a keresztséget s régi pogány Vója neve helyett a Tamás nevet kapta; valamint elkészült annak a Vay Lászlónak a képe is, aki Bécsben több magyar úrral Caraffa ravatalához ment megtudni: valóban meghalt-e a vérszopó hiéna. Utánuk következnek a Rákóczival küzdött Vayak, ezek közt egy Mányoki-kópia is helyet kapott.
József nádor szenvedélye
A XIX. század elején hosszan tartó napóleoni hadjáratok, később a budai tűzvész, aztán a nagy árvíz teljesen kimerítették az országot. De kimerítették az egyes gazdag főurak pénztárát is. Művészeti célokra nem igen maradt se idő, se pénz.
A korompai gróf Brunswick gazdasági tanácsosa készítette el a régi Batthyány kardinális kertjének - ma Városliget - szabályozási tervét, amelyet József nádor részben el is fogadott. Érdekes pontja ennek, hogy a "bemenetnél impozáns amphitheatrumot", ó-görög templom formára pantheont tervezett. A pantheonban a tervező hazai festők és szobrászok műveit javasolta elhelyezni, s e gondolat különösen megragadta József nádor figyelmét is, mert valóságos szenvedéllyel szépítette a fővárost. Mindenben csak a pénz hiánya gátolta a nádort, mert a pénz akkor is - mint mindig - másra kellett az országnak.
Ha egy-két családi képet festtettek is a magyar urak, képgyűjtésről, képcsarnokokról hallani sem akartak. Elégnek tartották a múzeumot, amelynek Széchenyi Ferenc magángyűjteménye vetette meg az alapját. "Megtalálódik ott minden" - így vélekedtek a jó táblabírák.
De tisztelet a nevüknek, mert sokan közülük legalább a nyelvet akarták megmenteni és "könyvek íratására meg magyar theatrumra törekedtek". Mintha érezték volna, hogy eljön majd magától is az a kor, amelynek lesznek magyar művészei, festői, szobrászai, építészei, akikért érdemes lesz külön "gyűjteményes palotákat" állítani.