Észak-Korea;Kim Dzsong Un;Sonygate;internetes támadás;Sony Pictures;David Boles;

2014-12-19 06:38:00

Pánikban a hollywoodi Sony-birodalom

Az Egyesült Államok szerint egyértelműen Észak-Korea áll az úgynevezett Sonygate, a Sony Pictures elleni internetes támadás mögött. Miután a hackercsoport támadásokkal fenyegette meg azokat a filmszínházakat, amelyek az eredetileg tervezett időpontban, karácsonykor bemutatnák a phenjani rezsimet pellengérre állító "The Interview" címet, a Sony úgy döntött, elhalasztja az alkotás közzétételét. De az is lehet, hogy a Kim Dzsong Un megölését megörökítő filmet sosem láthatja a közönség.

Egyik vezető témája napok óta a világsajtónak, ami Hollywoodban, a japán Sony konszern ottani hatalmas üzemegységével történt. Eddig ismeretlen tettesek, a föltevések szerint internetes kalózok, föltörték a vállalkozás teljes „kincstárát”, már elkészült, de még bemutatásra váró filmjeit, DVD-it, és rátették a világhálóra, ebek harmincadjára hagyták. Bárki díjtalanul hozzájuk férhet.

A Sony 2014-es második negyedévi üzleti eredményeit 1.6 milliárd dollárra becsülik, ami úgy általában nem sok, mindössze tíz százalékát teszi ki a csoport teljes eladási értékének. Csakhogy önmagában a filmtermés központi helyen szerepel a vállalkozás stratégiájában, egyenértékűen a zenei forgalommal. Az 2012 elején munkakörébe lépett új vezérigazgató, Hirai Kazuo ezt a tevékenységet jelölte meg elsőbbségiként.

Minden, ami elkészül a japán óriás műhelyeiben, azt ráteszik a Sony Entertaintment Network (SNE) hálózatára, ezen a terminálon hozzáférhető. A föltételezések szerint az úgy most októberben, november vége táján rámért csapás igencsak kemény. Valójában az információs hálózatát zsebelték ki, közölte a legutóbbi vasárnap a New York Times-szel a csoport jogi képviselője, David Boles.

Filmmásolatok, DVD-k, eddig még rejtett alkotások, köztük az Annie című film, valamennyinek a karácsonyi forgalomban kellett volna megjelennie a mozikban, de a kalóz akció nyomán már ott van a világhálón, szabad prédájaként szinte mindenkinek. De ez még mindig nem minden.

A legsúlyosabb, hogy a vállalkozás belső archívuma, a legféltettebb adattár, állítólag százezernyi titok is kiszivárgott, köztük még tárgyalási stádiumban lévő tervek. Jogi dokumentumok, marketing elképzelések, még csupán fejekben dédelgetett forgatókönyv ábrándok, személyzeti nyilvántartások, magán e-mail üzenetek. Olyan méretű kiszivárgás, ami a vállalati titoklopások történelmében állítólag példátlan.

Összefoglaló becslések szerint úgy 220 ezernél is több kereskedelmi DVD mennyiségének felelne meg. De még ez is paránya csupán annak, amit föltételeznek, mert a legnagyobb csapás a vállalkozás személyi adatállományának az ellopása. Aranybánya, vélik a föltételezések.

Az érintett mintegy negyvenhétezer alkalmazott pánikban van. Életrajzok, fizetési kimutatások, címek, telefonszámok, egészségügyi diszkréciók, nálunk mondanánk TAJ számok, családi viszonyok, üdülési tervek, szinte minden, ami a legrejtettebb privát élet kategóriájába tartozik, hétpecsétes rejtélyek.

Köztük a tizenhét legnagyobb jövedelmű fejes részletes titkai. Michael Lynton évi három millió dolláros bevétele, Amy Pascal alelnöké, Steve Moshoé, a Sony tévé fejéé, név szerint Leah Weillé, a nagyfőnök jogi tanácsadójáé. Ezért azonban fájjon az ő fejük, vélik a többiek, akik sopánkodnak, ebek harmincadjára került a magánéletük, nincs biztonság, sem személy szerint nekik, se családtagjaiknak.

Tanácstalanok, és hiába próbálják csillapítani őket majd minden rendbe jön, nem bíznak. Kérték a tokiói központot, rendeljen el igazi, minden részletre kiterjedő vizsgálatot, de aligha számíthatnak bármire, a főnökök fülük botját se mozdítják majd, most nem ezért fáj a fejük. Legalábbis ez a közhangulat.

A föltételezett tettesek név szerint is belekötöttek világsztárokba. Újra forgatásra tervezték a hajdani Cléopatrát, Angelina Jolie-val a címszerepben. Ócsárolják most, mint tehetségtelen senkiházit, hozzá hasonlóan másokat, például Sylvester Stallonét, akik most lázasan magazinokat keresnek, exkluzív interjúkat kínálnak, önreklámozó kampányba kezdtek. A redakciók is ráharapnak, kapós olvasmány lehet, vélik. Valójában azonban mi lehet a háttérben, mit remélhetnek az állítólagos kalózok?

Szervezett hackerek, számítástechnikai gonosztevők, akik zsarolással próbálnak mesés jövedelemhez jutni, vagy egyéb gengszterek? Fölbukkant egy ismeretlen nevű csoport, angol rövidítésben GOP, ami a „Guardian of the Peace”, azaz a „Béke Őrzői” bandáját rejtené maga mögött.

Az Egyesült Államok a CIA és az FBI vizsgálatai alapján bizonyítottnak látja, hogy a phenjani rezsim áll az egész akció mögött. Igaz, nem észak-koreai, hanem "külföldi" állam(ok)ból hajtották végre a támadást. A Washington Post azt közölte, a hatóságok "99 százalékos" bizonyosságot szereztek ebben.

Az észak-koreai vezetés már a nyár folyamán könyörtelen ellentámadással fenyegetett arra az esetre, ha bemutatják "Az Interjú" című alkotást. A félig ironikus, fiktív sztorijú játékfilmben CIA ügynökök végeznének Kim Dzsong Un jelenlegi phenjani államfővel.

Szerdán aztán újabb fenyegetést tett közzé Észak-Korea állami hírügynöksége, a KCNA. Ebben leszögezte, „az ellenség aljas eszközeivel túlment már türelmünk határain, és addig merészkedett, hogy megsértse a legfelsőbb vezetés méltóságát. A film terjesztése a legleplezetlenebb terrorizmus, hogy megfossza a KNDK közszolgáit és népét lelki támaszától, és meggyöngítse az ország társadalmi berendezkedését”.

Szóvivő fűzte ehhez hozzá, hogy Phenjan az esetleges vetítést „hadüzenetnek tekinti, és nem fogja tűrni. Akik ellenséges akciók mellett kötelezték el magukat, soha nem fognak menekülni a rájuk kiszabott szigorú büntetés alól, bárhol legyenek is a világon”.