Nem tágít Boross Péter, Magyarországnak viszonylag rövid ideig regnált miniszterelnöke attól a véleményétől, hogy Horthy Miklós kormányzása nem volt antiszemita. Sőt. Első ízben ezt a rendíthetetlen álláspontját egy úgynevezett tudományos konferencián fejtette ki, a Veritas kutató védnöksége alatt. A Boross-kép azt ábrázolta, hogy a lovas tengerész negyed évszázadáról szerinte egyoldalúan ítélkeztek, mert „bár ugyan végül csak deportáltak”, ő maga, személyesen nem tapasztalt antiszemitizmust, a zsidótörvények ellenére sem.
A kijelentés a megérdemeltnél valamivel kisebb sajtóvisszhangot kapott, mert manapság kit is foglalkoztatnak igazán Boross Péter meggyőződései, ezért az aggastyán, az Ádvent kezdetén megismételte tételét. Mit megismételte? Megerősítette. Azzal az igazán meggyőző bizonyítékkal, hogy annak idején ő tizenegy esztendős volt, kezdő katonaiskolás, tehát közvetlen tapasztalatai csakugyan hitelesek. Édesapja erdőmérnök volt, és ebben a közegben ő személyesen „nem érezte, hogy bárkit is kirekesztettek volna” Ami így utólag akár hihető is volna, hiszen csakugyan akadhattak társadalmi csoportok, rétegek, amelyekben létezett „áldásos keveredés”. Jó esetben azzal a jó szándékú megjegyzéssel is kiegészítve, hogy rendes ember, pedig zsidó. És akiket ezzel tüntettek ki, néha még büszkék is voltak rá. A Veritas megemlékezésén mindezt még olyan megjegyzéssel is cifrázta, hogy hiszen Horthy 1993-as kondorosi újratemetésére még két koszorú is érkezett „a hálás budapesti zsidóságtól”, akiket a kormányzó, sejtve már a háború várható kimenetelét, csak „megmentett”.
Boross doktor mindenekelőtt azt fájlalja, hogy közvetlenül a háború után bizonyosan nem olyan volt a helyzet, mint sokan „láttatni igyekeztek”. Akadtak, akik múltat hamisítottak, ami szerinte megnehezítette azt, hogy a Horthy korszakról objektívan beszéljenek. Amiről viszont ő maga közvetlen élményekből nem tud szólni, csak úgy hallomásokból. Hallomásokból, az időből, amidőn a véletlenül a budapesti gettóból élve szabadultak, szorongva tértek haza, van-e még a kényszerből elhagyott otthon, és ha szerencsésen van is, mi maradt meg belőle? Rettegve, hogy apa, testvér, kedves, akit marhavagonban elhurcoltak százezer számra, nem is tudva, hová, hazajönnek-e, és milyen állapotban?
Magam Fertőrákosból, gyilkos fagyból, mondhatni papír barakkból szabadultam, édesanyámmal és két öcsémmel, esztendőkig vártuk apánkat, akiről a mai napig sem tudjuk biztosan, hol és melyik tömegsírban kereshettük volna az emlékét?
Boross úr, a hajdani katonaiskolás úgy látszik a mai napig sem értesült róla, hogy Európa első zsidó törvényeit, évtizeddel Hitler előtt, Horthy kormányzósága idején hozták. Magam 1942-ben friss érettségi bizonyítvánnyal kifutó fiúként helyezkedhettem el, a munkahelyemen az elegáns „László úr” névre hallgathattam, mert az okmányok papírtengerével igazolt tiszta árja üzletvezető véletlenül éppen ugyancsak Tibor volt, és sértette volna őt a hasonlóság.
Valóban, ugye milyen álomkorszak volt is ez, mélyen tisztelt ex-miniszterelnök úr?
