Semmilyen politikus, semmilyen gyerekével semmilyen nyilvánosságnak nem illik szórakoznia. Ebben az országban pedig, ez nem hogy nem elegáns, hanem egyszerűen visszataszító. Mert ez az az ország, ahol az első szabad választások – 1990-ben vagyunk! – két fordulója között megjelenhetett az „Apák és fiúk” cikk, amely az akkori fő MDF-rivális SZDSZ vezető személyiségeinek soráról mutatta ki (némi zsidózással), hogy felmenőik mindenféle kommunisták voltak. Úgy hogy valamennyi ízlést és mértéket magáénak valló orgánum errefelé messze elkerüli a politikusi családtagok körüli matatást.
Másrészt meg, miért ne lehetne egy kormányfőnek akkora jövedelme, hogy a gyerekét külföldön taníttathassa? Akár Svájcban, akár félévente 15 millióért.
A gond persze, még ebben a köz- és magán-etikátlan magyar világban sem önmagában az emberi irigységgel van, hanem azzal a mérhetetlen szakadékkal, amely ezt a szinte természetes irigységet utálattá és undorrá változtatja át. Azzal a mind mélyülő szakadékkal, amely a ma regnáló politikai elit prédikációját és a köznép nyomorúságát elválasztja. A haldokló Nyugatra küldött lányt, a köznépnek propagált tehetetlenségre és kilátástalanságra ítélt keleti világtól. A svájci iskolát, a többség utódai előtti reménytelen jövőtől.
Még ez sem volna azonban elég ok arra, hogy Orbán Ráhel nevét a szánkra vegyük. Ha nem maga a miniszterelnök csinál bulvárhírt a saját családjából, a lánya esküvőjéből, a rokonságból, ha nem egy megmagyarázatlan másodosztályú vonatozás nyomán derül fény a helvét "internátusra". Ha pedig végül nem szólal meg maga Orbán Ráhel: "Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk”.
Ez tragédia. Mert, ha őszintén mondja, akkor ennek a fiatal lánynak fogalma sincs, hol és kinek a családjában él, s hogyan működik a valóságban az a még nagyobb család, amelynek abban a pillanatban tagja lett, amint az apja pártja hatalomba jutott és letarolta nem csak a politikai, hanem a gazdasági pályát is. Annyira, hogy falnivalót lassan már csak önmagában lel. Az egész politikai család a gond. Az, hogy aki csak egy kicsit is ismeri a gazdasági-hatalmi viszonyokat, pontosan tudja: ha a kormányfő vejének cége csak az idén 2,9 milliárd forintnyi közbeszerzést nyer el, az legfeljebb csak a mindent elbíró papíron lehet tiszta.
A férj/vő Tiborcz István, ez a még harminc sincs fiatalember most azt mondja: „rosszindulatú az a megközelítés, hogy amennyiben egy cégnek bármiféle köze van a miniszterelnök bármely rokonához kétségbe vonják munkájának tisztaságát, becsületességét és szakmaiságát”, a cég pedig megteszi a megfelelő jogi lépéseket.
Keserű a pesti vicc: "Kérem, ne játssza meg itt a hülyét! Kérem, én nem játszom!"
Ha játssza, ha nem: viccről szó sincs.
