Nehéz évkezdet az EU számára

Már a jövő év eleje veszélyes lehet az Európai Unió számára. Válságos helyzet fenyeget Görögországban, ha az év végéig nem sikerül megválasztani az új elnököt, s nehéz helyzet alakulhat ki Olaszországban is, miután – várhatóan január 14-én vagy 15-én – leköszön az elnökségről Giorgio Napolitano.

Görögországban nagy az esélye annak, hogy december 29-én harmadik nekifutásra sem tudja megválasztani a parlament köztársasági elnöknek a kormányzat jelöltjét, Sztavrosz Dimaszt. Bár Antonisz Szamarasz vasárnap kompromisszumot ajánlott az ellenzéknek, mint mondta, előrehozott választást rendeznek 2015-ben, ha az ellenzék támogatja jelöltjét, a radikális baloldali Sziriza elutasította a felvetést.

Ha valóban nem lesz megegyezés, az utolsó szavazási kör után, december végén, vagy január első hetében fel kell oszlatni a parlamentet, s új választást kell kiírni. Lehet ugyan reménykedni az EU szempontjából kedvező forgatókönyvben, de felesleges: biztosan a Sziriza nyer majd.

A görögöknek elegük van a hitelprogramból, ami tulajdonképpen nem is csoda, hiszen nagyon megsínylették az emberek a megszorítások következményeit. Szamaraszt és kormányát azonban a hitelező trojkával azonosítják.

Más kérdés persze, mennyi igaz abból, vagy mihez vezet, ha a baloldali radikális párt megvalósítja legfőbb ígéreteit, s leállítja a hitelprogramot, nem fizeti tovább a kölcsönt, sőt, felemeli a közalkalmazottak bérét. A többség ugyan nem hiszi el azt, hogy ez minden további nélkül meg is valósítható, de vannak, akik igen.

A Sziriza népszerűsége közvéleménykutató irodáktól függően 27-32 százalékon áll. Elképzelhető egy még rosszabb forgatókönyv, nevezetesen az, hogy Alekszisz Tsziprasz pártja nem tud kormányt alakítani. Görögországban 2012-ben már előfordult, hogy másfél hónap két parlamenti választást kellett rendezni. Meg is sínylette az euró árfolyama.

A 2015-ös év tehát rögtön bizonytalan helyzettel kezdődhet Európában. S nemcsak Athén, hanem Róma miatt is. Giorgio Napolitano elnök ugyanis csütörtökön megerősítette, rövidesen búcsút int az államfői tisztségnek. Január 25-én 90. születésnapját ünnepli, s tavaly is már szívességet tett azzal, hogy másodjára is elvállalta a jelöltséget. Akkor ugyanis súlyos alkotmányos válságot került el Olaszország.

Az olasz alkotmány értelmében a titkos szavazás során dönti el a parlament két háza, valamint a régiók 58 megbízottja, ki legyen a következő elnök. Az első három szavazás során kétharmados többség kell, ettől fogva pedig abszolút többség is elég, ami 2013 áprilisában 504 szavazatnak felelt meg. A tavaly tavaszi voksolás végül kudarcba fulladt, amiben nagy szerepe volt Matteo Renzi jelenlegi olasz miniszterelnöknek.

Pier Luigi Bersani, a Demokrata Párt (PD) akkori elnöke ugyanis április 17-én bejelentette, Franco Marinit, a CISL szakszervezet egykori vezetőjét, az olasz szenátus elnökét jelöli. Jó választásnak tűnt, hiszen a jobbközép pártok is felsorakoztak mögötte, így Berlusconiék, az Északi Liga, valamint a kereszténydemokrata UDC. Renzi azonban jelezte: ő és a PD több más tagja sem támogatja Marinit.

Az első fordulóban 521 voksot kapott, így vissza is lépett, mivel egyértelművé vált, hogy éppen a Demokrata Pártra nem számíthat. Április 19-én a PD, valamint a környezetvédő SEL megállapodott abban, hogy Romano Prodi volt kormányfőt, az Európai Bizottság egykori elnökét jelölik. Személye azonban elfogadhatatlan volt a jobboldal számára, Berlusconi és Prodi között már régóta komoly rivalizálás zajlott.

Bár a baloldal azt állította, támogatják Prodit, ehhez képest az első szavazási fordulóban 395 voksot kapott, ami azt jelezte, hogy a baloldal legalább száz képviselője nem támogatta. Ez óriási botrányt idézett elő a demokratáknál: Bersani bejelentette, lemond a párt elnökségéről, Prodi pedig azt közölte, nem hajlandó újra megmérettetni magát.

A szavazás után romokban hevert a Demokrata Párt. Hirtelenjében mindenki számára nyilvánvalóvá vált, mennyire megosztottá vált a politikai erő a hagyományos baloldali értékeket képviselők és az új, Renzi-fémjelezte generáció képviselői között.

2013. április 20-án sikerült átvágni a gordiuszi csomót, méghozzá Napolitanónak köszönhetően. Beleegyezett ugyanis abba, hogy ismét indul államfőként. Személyét a bal- és jobbközép egyaránt támogatta. Senkinek sem állt érdekében, hogy napokig elhúzódjon a válság. (Napolitano első mandátuma 2013. májusának közepén járt le.) A régi-új köztársasági elnök megválasztása egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, 738 szavazatra tett szert.

A választás után tüntetést tartottak a Montecitorio palota előtt Napolitano ellen. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) tagjai Beppe Grillo vezetésével tiltakoztak. Utóbbi „államcsínyhez” hasonlította a választást. Az M5S azonban kisebbségben volt véleményével, Napolitano megítélése mindig is rendkívül jó volt hazájában, a legnépszerűbb politikusok közé tartozott. Az elnökválasztás körüli botrány azonban még hetekig meghatározta a közéletet, a demokratáknak szinte a nulláról kellett elindulniuk.

Felidézve az akkor történteket, kissé talán megmosolyogtató Renzi azon megjegyzése, amely szerint nem lesz gond a következő elnökválasztással, mert tanultak a 2013-as voksolás hibáiból. Ez lehetséges ugyan, de az biztos, hogy az akkori válságos helyzetet épp Renzi és követői idézték elő. Azt is közölte, széleskörű támogatást kívánnak biztosítani a következő elnöknek.

Napolitano hivatalosan várhatóan január 14-án vagy 15-én lép vissza. Renzi ezt tervezi, hogy a hónap elején Berlusconi segítségével tető alá hozza a választójogi reformot, ami a voksolás menetét is befolyásolhatja. Csak ezt követően döntenek az új elnök személyéről.

A politikai bizonytalanság elhúzódása azonban épp egybeeshet a görög válsággal is, ami azt jelentené, hogy nagyon rosszul indulna az év az Európai Unió számára. Napolitano távozása után a parlament két házának és az 58 regionális küldöttnek 15 napja van arra, hogy megválasszák az új államfőt.

Félő, hogy a voksolás az amúgy is ónos lassúsággal haladó olasz reformfolyamatot is lelassítja, hiszen amíg nem száll fel a fehér füst, s nem kap kellő támogatást a következő államfő, addig a parlament sem foglalkozhat törvényalkotással.

A legfontosabb kérdés, ki lehet Napolitano utóda? Renzi minden bizonnyal olyan személyiséget jelöl majd, aki Berlusconi számára is elfogadható. A miniszterelnök minden fontosabb törvény elfogadása előtt egyeztetett a médiacézárral, s biztosra vehető, hogy ez most is így történik majd.

Több név is szóba jöhet, például Mario Draghié, igaz, nem valószínű, hogy az Európai Központi Bank elnöke felcserélné a köztársasági elnöki székre jelenlegi befolyásos pozícióját még úgy sem, hogy egyre több bírálat éri amiatt, mert nem tartják elég hatékonynak gazdaságpolitikáját. De Olaszország sem járna jól Draghi lecserélésével, hiszen utódának aligha választanának újra olasz pénzügyi szakembert.

Felmerülhet ugyan Romano Prodi neve is, de nem valószínű, hogy a tavalyi választási botrány után ismét vállalná a jelöltséget. Hasonlóképpen nem tűnik valószínűnek Giuliano Amato jelölése sem. Igaz, rendkívül tapasztalt szakemberről van szó, aki kétszer is, 1992-1993 és 2000-2001 között is kormányfőként szolgált. Személyére azonban aligha adná áldását Berlusconi.