Szűk, csaknem megtalálhatatlan sikátor vezet el a kapuhoz, amely mögött a maga durvaságában páratlan kilakoltatási botrány játszódott le a minap. A telepnek ez a része kis, egyszoba-konyhás lakásokból áll. A földszintes épületek, a fából készült suffnik és a különböző raktárhelyiségek szorosan, egymásra zsúfolva vannak elhelyezve, mindössze két, vagy legjobb esetben három méter távolság van közöttük. Az épületek rendkívül elhanyagolt, állapotban vannak. Ha itt tűz ütne ki. a tűzoltók semmiképpen sem tudnának hozzáférkőzni a belső épületrészekhez. Két faalkotmány között vezet az út a hátsó lakásokhoz, ahol 17 család lakik, másutt nincsen bejárás és a két fasuffni között, jó, ha két méter a távolság. Az egész környék csupa hatalmas fatelep és itt legalább ötven munkás él olyan körülmények között, hogy tűz esetén még a menekülésük lehetősége is el van zárva.
Ezen a helyen áll egy emeletnyi magas ház, amelyben öt munkáscsalád lakott. A szent estét megelőző nap az asszonyok éppen a hagyományos sütemények elkészítésével foglalkoztak, amikor megjelentek a fatelep munkásai, rájuk szakították a mennyezetet és rendőrségi segédlettel kilakoltatták őket.
A 70—80 munkással dolgozó gyártelepnek szüksége volt az épület helyére, évek óta semminemű javítást nem végeztettek rajta és azon a címen, hogy a lakások életveszedelmesek, megindíttatták a kilakoltatási eljárást. Tervük sikerült is, mert az öt lakó karácsony éjszakáját már a szabad, ég alatt töltötte.
A Gyáli-úton, hatalmas bekerített területen fekszik a Zita-telep. Néhány hónappal ezelőtt még mentőautók, betegszállító kocsik robogtak a fehérre meszelt fabarakkok sorai között, azóta a főváron vezetőségit egy merész gesztussal likvidálta a kórházat. A fölszabadult barakkokat azután lakásokká alakították át, amint most kiderült, azért, hogy a B-listás tisztviselőknek lakást szerezzenek. Ezt a szándékukat azonban csak lassanként merték napfényre hozni.
Wolffék, hogy tettük igazi célját az első felháborodás csillapodtáig elkendőzzék, hajléktalan munkásokat telepítettek a barakkokba, akik azonban rövid néhány hét múlva sorra megkapták a kilakoltató végzést.
Az egyik ilyen eset Márton Géza építésszel történt. Mártonnal, aki évtizedek óta budapesti lakos és ennek ellenére évek óta hiába szaladgált lakásért november közepén Orbán báró, az állami lakások gondnoka, közölte, hogy egy szoba-konyhás lakást utal ki számára a Zita-telep 24. számú barakkjában. Márton, aki ekkor már többéves tapasztalattal rendelkezett a hivatalos urak ígéretei és cselekedetei körül — írásban kérte Orbántól a lakáskiutalást. A hivatalos írást azonban Orbán báró többszöri sürgetés után sem adta ki és Márton családjával együtt kénytelen volt beköltözködni a csupán szóbelileg kiutalt lakásba.
A biztató formában kezdődő népjóléti akció egész sereg meglepetésben részesítette az új lakókat. A barakkokból ugyanis a kórházi berendezéssel együtt leszerelték a vízvezeték - hálózatot, a szobákból a villanyvilágítást és a kályhákat és a beköltözködő szegény lakóknak nagy költséggel kellett ezeket ismét visszaszereltetniük. Márton is visszaszerelte ezeket a közszükségleti cikkeket, a lakást teljesen kitakaríttatta, kimeszeltette és bútorozta.
Néhány nappal beköltözésük után azonban közölték velük, hogy a lakást felsőbb rendelkezésre el kell hagyniok. Az állam ugyanis az új János-kórházban B-listára tett egy sereg alkalmazottat akiknek ottlakásuk is volt és hogy ezektől szabadulhassanak, kiutalták számukra a Zita-kórház már elfoglalt barakk-lakásait.
Márton a végzés kézbesítése óta több ízben eljárt Orbán bárónál — aki számára, a lakást kiutalta és azután azt elvette azonban, eddig minden könyörgése és kérése eredménytelen maradt: a lakásból néhány napon belül feleségével és két apró gyermekével együtt át kell hurcolkodnia a hivatalosan is közveszedelmesnek nyilvánított betonpadlózatú, közös lakások egyikébe.
Íme néhány szemléltető példa a népjóléti minisztérium és a Lakáshivatal közhasznú tevékenységéből..
Népszava 1924. december 28.