Zugló önkormányzata;Rozgonyi Zoltán;városkártya;László Béla;Zugló Városkártya Program;

2014-12-30 06:12:00

Zuglói zöld fordulat

Több mint harmincezer kártyabirtokos, országszerte több mint 1500 elfogadó hely, politikai hovatartozástól független képviselő-testületi támogatás – röviden így összegezhetnénk Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának városkártya programját. Az ötletgazda László Béla, szociálpolitikus, politológus, a Zugló Városkártya Program vezetője.

- Egyhangú politikai támogatást szerezni a semmiből egy ilyen programhoz nem kis teljesítmény a mai világban. Honnan az ötlet és milyen volt a fogadtatása?

- 1999 óta foglalkozom kártya alapú megoldásokkal, az általam alapított Magyar Kedvezményhálózat több multinacionális cég referenciájával is rendelkezett már, amikor jött az ötlet. Az elképzeléssel megkerestem 2011-ben az akkori alpolgármestert, Rozgonyi Zoltánt (Fidesz), aki meggyőzte frakciójának tagjait arról, hogy ez egy működőképes dolog lesz és hosszú távon hozzáadott értéket képvisel az itt élők számára. Aztán ezt sikerült elfogadtatni a többiekkel is. A program és annak támogatása is a kezdetektől fogva politikailag semleges.

- Az indulás óta volt egy önkormányzati választás, amelynek eredményeként a képviselő-testület összetétele jelentősen megváltozott. Mennyiben befolyásolja ez a program jövőjét?

- Ez ma már egy közösségi jóléti szolgáltatás. A hivatali beléptetés, az önkormányzati hatósági munka, az árkedvezmények érvényesítésének eszköze a kártya, amelyből eddig több mint 30 000 darabot bocsátottunk ki, amely a lakosság körülbelül negyede. Karácsony Gergely megválasztott polgármestert már az első héten tájékoztattam a programról. Átbeszéltük az előttünk álló feladatokat és érintőlegesen azokat a lehetséges funkciókat, amelyekre az arcképes chipkártya a legjobb megoldás. A napokban Hajdu Flórián alpolgármester előterjesztéseként kerül a testület elé a 2015. évi finanszírozás, amely a már kibocsátott kártyák érvényesítését és további tízezer kibocsátását is tartalmazza a kapcsolódó feladatok komplex ellátásával. Úgy gondolom, a Zuglókártya ebben a ciklusban fog igazán kiteljesedni.

- A kártya ezek szerint fizetőkártyaként is funkcionálhatna?

- A kártya magában hordozza a „Sziget” fesztiválkártya MiFare fizetési technológiáját azzal a plusszal, hogy arcképes, így a felhasználó egyértelműen beazonosítható. A 2015 első felében például megoldjuk az elektronikus BVSC nyugdíjas úszóbérlet funkciót, de a kiterjesztett kártyarendszer más területeken is támogatást nyújthat majd a városvezetésnek, legyen szó akár a szociális ellátás fejlesztéséről vagy akár a sokat emlegetett kommunális adó visszatérítéséről.

- A kártyán keresztül térítenék vissza a kommunális adót?

- Mindenképpen. És ennek több oka is van: az adó kvázi zuglói „zöld pénzként” való visszatérítése helyben, a kis- és középvállalkozásoknál tarthatja azt a csaknem 400 millió forint közpénzt, amelyet az önkormányzata visszafizet a helyi lakosoknak. Így már a helyi vállalkozások fejlesztéséről is beszélünk, amely a kkv-k számára a piacbővítés lehetőségét hordozza, s mindez támogatja a munkahelyek megtartását és a munkahelyteremtést.

- Ez a városfejlesztés szociáldemokrata megközelítése...

- Úgy gondolom, hogy egy ilyen zuglói „zöld fordulat” mintaként szolgálhat az ország más településeinek is, akárcsak az alaprendszer. Én az Erzsébet utalványt is újragondolnám, és helyette egy olyan „zöld-programot” készítenék, amely ezt a juttatást a szolidaritás elve alapján, szociális rászorultság szerint szabályozná. A konkrét megvalósítási menetrend tartalmazná azt, hogy az így felhasznált közpénzt a jogosultaknak az önkormányzat a „zöld kártyán” (Zuglókártya), mint „zöld pénz” fizetné ki. Ezt a többletpénzt a felhasználók kizárólag a kártyát fizetőeszközként elfogadó helyi vállalkozásoknál tudnák elkölteni magyar termékek vásárlására.

- Ön a kezdetektől adta az arcát a programhoz. Évek óta bejáratos az önkormányzathoz, átlátja a kapcsolódó folyamatokat, ismeri a személyeket, közszereplőket. Időnként megjelenik a médiában, szakmai előadásokat tart. Kívül tud maradni a politikai marakodáson, amely Zuglóra egyre inkább jellemző?

- Azt, hogy egy politikus önszorgalomból teleposztolja a Facebookot, még nem nevezném politikai marakodásnak. Zuglóban ugyanakkor - szemben a budapesti és országos 2/3-dal -, hatalomváltás történt. Ez nehezen emészthető annak, aki vesztett és szerintem az sem fogta még fel, aki győzött. Egy biztos, politikailag megvan a lehetősége egy korábban már boncolgatott „zöld fordulatnak”.

- Hogy látja a program jövőjét? Milyen kártya alapú fejlesztések valósulhatnak meg az elkövetkezendő 5 évben?

- Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi polgármester bővíteni kívánja a jóléti szolgáltatások körét a Zuglókártyán keresztül, valamint növelni kívánja az önkormányzati gazdálkodás költséghatékonyságát ezzel az eszközzel. Az elmúlt időszak döntően a kiterjesztésről és részben az azonnali lakossági készpénz-megtakarítás funkciójáról szólt. A kártyaelfogadó helyek számát a kkv-k bevonásával 2015-ben is tovább bővítjük. Most érkeztünk el ahhoz a fejlesztési szakaszhoz, amikor megvalósulhat a Zuglókártya technológiára épülő cselekvési program. A program társadalmi kapcsolat és követendő közösségi innováció egyben.

- Miért futott zátonyra több településen a városkártya program? Mi a Zuglókártya titka, amely ciklusokon átívelve is fenntartható?

- A kampánycélú rendeletek, programok előbb vagy utóbb csontvázként dőlnek majd ki a szekrényből. A kerületben az Erzsébet utalvány kiosztás és a kommunális adó visszafizetés is ezek közé sorolható, de a fiataloknak adott mozijegy is. A Zuglókártya azonban alulról építkező civil közösségi program. Amikor tájékoztattam Karácsony Gergelyt, akkor azt a több mint harmincezer regisztrált civilt képviseltem, akik a programban részt vesznek, egy közösséget alkotnak. De pártpolitikától függetlenül képviseltem azt a leendő, további tízezer kártyabirtokost is, akik 2015-ben majd az önkormányzat támogatásával csatlakozni tudnak. Talán más településeken ez fordítva volt és így a pártpolitikával együtt a kártyaprogram is megbukott.