Tőkés László téveszméi

December közepén az MTA rendezésében „Temesvár 25. 1989-2014” címen emlékülést tartottak, ahol felszólalt Tőkés László református püspök, az Európai Parlament képviselője is. Beszédében néhány vitatható gondolatot is felvetett. Az egyik így hangzott: „1989-ben egységes volt a nemzet, ahogy egységes most is, miután leküzdötte a posztkommunista liberális ellenforradalmat.” A 89-es nemzeti egységről szóló megállapításával kapcsolatban megjegyzendő, hogy az emberek nagy része valóban egyetértett abban, hogy meg kell változtatni a gazdasági és a politikai rendszert. Társadalmi helyzetétől, politikai ismereteitől és érdekeitől függően azonban ki-ki más és más utat szeretett volna, köztük megvalósíthatatlanokat is.

Az emberek egy része attól is tartott, hogy a rendszerváltás nem áll meg a demokratikus keretek között, hanem visszaállítja a Horthy-féle ellenforradalmi rendszert. Egyesek pedig éppen ebben reménykedtek. Abban igaza van Tőkésnek, hogy most koránt sem egységes a nemzet, de állításának az a része, hogy ennek a „posztkommunista liberális ellenforradalom” az oka, hamis. Valóban vannak posztkommunista jelenségek, de Tőkés rossz helyen keresi azokat, a kormány napi politikájában kellene keresnie. Gondoljunk Orbán Viktor ellenség keresésére, állandó csatározásaira, a teljhatalomra és a Fidesz egypártrendszerre való törekvéseire, a gazdasági és a politikai életben kiépített centralizációs politikájára, a különféle gazdasági szervezetek és az iskolák államosítására!

Tőkés nem ismeri a liberális szó jelentését sem. Elő kellene vennie az idegen szavak szótárát, miszerint ez a szó szabadelvűséget, a demokratikus szabadságjogok demokratikus úton történő kivívását jelenti. A demokratikus ellenzéknek a demokrácia visszaállításáért, a gazdasági fejlődés belső és külső feltételeinek biztosításáért, az emberek kulturális felemelkedéséért folytatott tevékenységét ellenforradalminak nyilvánítani - tudatos rosszindulat. Ugyanakkor arról hallgat, hogy az Orbán kormány gazdaságpolitikájának eredményei a lehetőségektől jelentősen elmaradnak, a kormány korlátozza a politikai szabadságjogokat, egy kézben tartja a politikai rendszert, koncentrálja a politikai hatalmat, szűkíti az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika lehetőségeit. Ez bizony szemben áll társadalmi fejlődéssel, úgy is mondhatnánk: ellenforradalmi politika.