A magyar zsenialitás

Külföldi barátaimnak mindig szívesen büszkélkedek a magyar emberek zsenialitásával. A szódavizet ugyan egy angol találta ki, de a „nagyüzemi szódagyártás” - hogy a vízből és a széndioxid elegyéből pénzt lehet csinálni - Jedlik Ányos nevéhez fűződik. Biztosan sok ilyesmit találhatnánk még a múltban, de minek letűnt korokban kutakodni, amikor napjaink zsenijei itt élnek közöttünk?

Vegyük mindjárt a frissiben bevezetett útdíjat. Szinte látom magam előtt, ahogyan az egyik minisztériumi szobában üldögél néhány ingujjra vetkezett ifjú zseni (nem mondom, hogy füstös szobában, mert ugye dohányzási tilalom van az épületekben), és azon töri a fejét, hogyan lehetne úgy megszívatni a népet, hogy az ne is tűnjön szívatásnak. Na, ebből lett annak az útdíjnak az ötlete, amiről azt lehet híresztelni, hogy nem újabb sarc, hanem egyenesen kedvezmény! Nem kell mindenütt és mindenkinek fizetnie, mondják, mégis a dolog attól zseniális, hogy gyakorlatilag nem lehet kikerülni.

Azt mondja valaki: ja persze, azok a pesti tojásfejek! Nincs igaza. A magyar ember vidéken is zseniális, ha ki kell tolnia a másikkal. 2015-ben már nemcsak az autósokat sarcolják meg, hanem a gyalogosokat is: Komlón néhány tízemeletes társasház lakói csak egy telefonhívással tudják elindítani a liftjüket. Olyan a vezérlése a liftnek, amely azonosítani tudja a telefonszámokat, és ha egy adós hívja fel az indításhoz használt számot, nem mozdul a kabin. Nem kötelező fizetni, de aki nem fizet – kutyagolhat a cekkerekkel. Nem árulok el titkot: az adósok egytől egyig fizettek. Mint mi - mindannyian - útdíjat is.