Orbán Viktor;Budai Vár;

2015-01-07 11:20:00

Orbán gőzerővel készül a budai várba

Január 5-én már megkezdődött a munka a Kecskemétre költöztetett vidékfejlesztési államtitkárságon, a másik két tárca azonban még vár a költözéssel. Orbán Viktor viszont gőzerővel készíti elő Budavár bevételét - írja a Népszabadság.

Böröczk Anita, a vidékfejlesztési államtitkárság sajtószóvivője a Népszabadságnak elmondta: január 5-én megindult a munka az épületben. A 110 fős létszámból 65-en kezdtek el dolgozni, ám folyamatosan érkeznek az új munkatársak. Az államtitkárság korábbi dolgozóinak mintegy fele nem költözött Budapestről Kecskemétre, helyükre a környékről vettek fel képzett, az agráriumban és a vidékfejlesztésben jártas fiatalokat. 

Kurucz Éva kormányszóvivő 2014. június 6-án jelentette be, hogy a Miniszterelnökség 2016-tól a Várba költözik, a kancelláriához kerülő vidékfejlesztési államtitkárság Kecskemétre, a Földművelésügyi Minisztérium Debrecenbe, a Honvédelmi Minisztérium pedig Székesfehérvárra teszi át a székhelyét. 

A másik két tárca - a honvédelmi és a földművelésügyi - székesfehérvári és debreceni költözésével kapcsolatban a lapot úgy tájékoztatták, ez a kérdés most nem szerepel a napirenden. Mindeközben a miniszterelnök akadálytalanul teszi át a székhelyét: 2016. március 15-től a budavári karmelita kolostorban rendezi be hivatalát. A várbeli épületből már ki is költöztették a korábbi használókat, a Várgondnokságot, a Nemzeti Örökség Intézetét és a Várkert Bazár felújításáért felelős kormánybiztosi irodát - írta a Népszabadság.

A miniszterelnökség szerint nincs gond

Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság Kecskemétre költözése nem okoz semmilyen fennakadást a munkavégzésben, a vidékfejlesztési program tervezésében, a véglegesítéshez szükséges rendszeres brüsszeli egyeztetésekben - közölte a Miniszterelnökség.

Tájékoztatásuk szerint január 5-én, az előzetes terveknek megfelelően megtörtént az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság kecskeméti költözése, hangsúlyozták, hogy  nincs szó csúszásról. A munkatársak fele a már Budapesten is dolgozó csapat tagjaként vállalta az ingázást, illetve a költözést, fele része pedig kecskeméti vagy környéki, képzett agrárszakember.

 MSZP: A dilettáns költözésnek súlyos ára lesz

Megdöbbentő kormányzati felelőtlenség, hogy a Miniszterelnökség Agrár- és Vidékfejlesztési Államtitkársága csak alig 50%-os állapotban kezdte meg működését Kecskeméten. Óriási hanyagság ez, mert emiatt csak február végén jelenhetnek meg az új uniós fejlesztési időszak első pályázatai. Ez súlyos károkat okozhat a magyar gazdáknak, a vidéki településeknek - írta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese és Beke Károly, az MSZP országos elnökségi tagja közös sajtóközleményében.

Gőgös és Beke Károly azt írja, a felelőtlenséget csak fokozza, hogy a költözés miatt a 110 fős tapasztalt apparátusi létszám felét új emberekkel kell pótolni. Ez újabb problémákat okoz akkor, amikor az Európai Bizottság még el sem fogadta véglegesen a magyar hatóságok által tavaly november közepén benyújtott Operatív Programokat. Így a Vidékfejlesztési Programot sem.

Ebben a helyzetben veszélybe kerülhet a támogatási igények májusi beadása, megismétlődhet a 2002-es gyászos helyzet. Akkor az első Orbán-kormány felelőtlensége miatt az előcsatlakozási forrásokat nem tudtuk időben lehívni, miközben Szlovéniában már a kifizetésekre is sor került. Éppen ezért mielőtt megismétlődne ez az állapot, felszólítjuk a Miniszterelnökséget: azonnal cselekedjen, hogy a magyar gazdákat, a magyar vidéket ne érhesse kár az Orbán-kormány hanyagsága miatt! - írták a közleményben.

Százmilliárdba is kerülhet a költözés

Korábban írtuk, hogy a kormány indoklás nélkül, titkos hatástanulmányok alapján döntött a Miniszterelnökség budai Várba költözéséről. Noha a Fidesz 2010-ben az elszámoltatás egyik fő pontjaként emlegette, s kriminalizálta a Gyurcsány-kormány félbeszakadt kormányzati negyed projektjét, Orbánék egyetlen tárca átköltöztetésének megtervezésére csaknem háromszor annyit költenek, mint annak idején a szocialista kabinet az egész kormányzati negyedre. 

Meghaladhatja a százmilliárd forintot Orbán Viktor régi vágyának teljesülése - a miniszterelnök, illetve hivatalának és a kormányzat néhány reprezentatív szereplőjének a budai Várba költöztetése, s egy úgynevezett Várnegyed kialakítása. L. Simon László korábban a Napi Gazdaságnak arról beszélt: nincs szó arról, hogy a miniszterelnökön és a Miniszterelnökségen kívül más kormányzati egységek a Várba költöznének, de a Vár a mainál erősebb állami reprezentációs szerepet kap.