Tömérdek alkalommal léptek együtt színpadra a legendás házakban, a New York-i Metben, a milánói Scalában, a bécsi Staatsoperben, a londoni Covent Gardenben, Párizsban és másutt. És szerencsére több ízben Budapesten is, a magyar rajongók örömére. Repertoárja elsősorban természetesen orosz szerzők dalműveinek mezzo szerepeiből állt össze, Musszorgszkij, Csajkovszkij és a többi történelmi nőalak megformálásával, a Hovanszcsina Márfája vele nemzetközi etalon volt.
Gazdagon megajándékozott az opera klasszikusok gyönyörű szerepeivel, különösen Verdi hősnőkkel. Lebilincselően megrázó Azucena volt a Trubadúrban, Eboli a Don Carlosban, Amneris az Aidában, és Bizet csábító, férfibolondító Carmenje, lenyűgöző temperatúrájával, búgó szépségű mélységeivel. Boldogan foglalkoztatták a legnagyobb hanglemez stúdiók, de a nyugati fölvételekből sajnos kevés maradt fönn örökül.
Közülük is az egyik legfelejthetetlenebb Francisco Cilea operája, az Adriana Lecouvreur, amelyet a Met karmester óriásával, James Levinnel vettek föl. Partnerként versengtek érte a legnagyobb Maestrók is, Herbert von Karajan, Claudio Abbado és mások.
Obrazcova abban is klasszikus volt, hogy honfitársát, a basszus Fjodor Saljapint követve az elsők között a daléneklést is repertoárjába illesztette, hiszen az orosz dalirodalom is mérhetetlenül gazdag, Rachmanyinov és Csajkovszkij remekei is, de énekelte a német szerzők, kivált a klasszikus Bach és a romantikus Schumann szerzeményeit. Halálhírét az egész világsajtó közölte, mint a zeneművészet fájóan nagy veszteségét. Csakugyan a legnagyobbak Pantheonjában a helye, a többi világóriás mellett.
