Meghalt Andrassew Iván

62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Andrassew Iván, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője. A Népszava az újságírót saját halottjának tekinti. Szombaton 16 órakor a Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál gyertyagyújtással emlékezünk meg Andrassew Ivánról.

„Elmentem F. doktorhoz. L. doktor üzenetét vittem, aki írásban is kifejtette: a tüdőm annyira jól van, hogy operálható és sugarazható az agyam. K. doktor fölhívta V. doktort - aki először operált, lassan másfél éve -, megtanácskozták, hogy akkor máris küld az altatóorvoshoz. Szólt is az asszisztensnőnek, hogy intézkedjen, de közben mégis úgy döntött, hogy talán a két kis daganatot kellene kisugarazni, aztán kivágni a nagyot. Szólt V. doktornak, hogy mégis inkább így legyen. Addig is figyelik a V. doktorra váró nagyobb daganatot, amit mindenképpen ki kell kanyarítani a fejemből.

Aztán figyelmeztetett, hogy ezek a beavatkozások kockázatosak...” – így írta betegsége krónikáját szinte egy napló pontosságával. Az újságíró, a publicista kívülálló hűvös tárgyilagosságával.

Pontosan tudta mi történik vele, mi a kockázata egy-egy beavatkozásnak, és mit nyerhet vele. Amikor kicsit erőre kapott, bejött a szerkesztőségbe, leült az asztalához és anekdotázni kezdett. Egyhangúvá lett hétköznapjainak apró történéseit gyűjtötte csokorba és mesélte el, olyan kézzelfogható színekkel, ahogyan csak arra az írok képesek.

Mert valójában író volt. Minden publicisztikáját irodalmi igényességgel fogalmazta meg, még akkor is, ha belül megannyi indulat fűtötte. Valójában indulatos ember volt, nem tudta hideg fejjel túltenni magát azokon a mindennapi disznóságokon, amelyek újra és újra arra késztették írjon, vitatkozzon, pöröljön.

Mindössze 62 éves múlt, amikor a szervezete megelégelte a betegséggel való küzdelmet, de mégis nagyon „hosszú életet” élt. Az esztergomi ferences rendi gimnázium tanulójaként kezdett újságot írni, később, elvégezve a MÚOSZ újságíró iskoláját külpolitikával kezdett foglalkozni, aztán szociológiát és filozófiát is tanult. Egyszer erről – a maga kicsit csipkelődő stílusában - azt mondta: talán békésebb lett volna az élete e két tudományág nélkül. De ő is tudta, hogy ez nem igaz. Akárhová sodorta az élete – volt tudományos „segédmunkás”, hentes, egy időben hírlapkézbesítő, de dolgozott üzemi lapoknál, sőt a Katona József Színháznál is – mindig „szedett magára” valamit, ami később muníciót jelentett a napi munkájához.

Amilyen igényes volt önmagával szemben, annyira megkövetelte ezt a szerkesztőségtől is, amelynek szellemiségéhez naponta a nevét adta. Egyik alapítója volt a talán legelső bulvárlapnak, a Mai Napnak, később a Népszabadság munkatársa lett, de már akkor igyekezett megtanulni az internetes újságírást, amikor az még nálunk nem is gyerek, csupán bébi cipőben járt. Tudósította a Romániai Magyar Szót, műsort szerkesztett a Klubrádióban, állandó szerzője volt a Hócipőnek, írt novellákat, portré könyvet, szerepeltek írásai antológiákban...

Rendkívül sokoldalú és termékeny volt, amelyet a szakmai világ is elismert. Megannyi rangos szakmai díjjal jutalmazták: megkapta a Táncsics Mihály-díjat, neki ítélték a Fejtő Ferenc-díjat, a Füst Milán-díjat, a Radnóti Miklós antirasszista díjat, a Polgárjogi-díjat, hogy a munkáját elismerő nívó-díjakról ne is beszéljünk.

Igazi – szakmai és a politikai - otthonra mégis a Népszavánál talált. A baloldali értékek következetes hirdetőjeként, a Vélemény rovat szerkesztőjeként és joggal érezhette, hogy övé a „pálya”. Egészségesen, de már a kórral küszködve is szinte naponta volt mondanivalója. Az utóbbi hetekben már attól szenvedett a legjobban, hogy a fejében zsongó gondolatokat nem tudta leírni: a keze nem engedelmeskedett.

Pedig annyi mondanivalóm volna – kesergett a minap is, amikor telefonon beszéltünk. Ezeket a gondolatokat, sajnos, örökre magával vitte.

Gyász és együttérzés

Halálával nem csupán a magyar újságíró társadalom legjelesebbjeinek egyike távozott el. Igazi humanista volt, aki számára a munka, a hivatás egyet jelentett az ember feltétel nélküli szeretetével - írta a szomorú hírre Tóbiás József, az MSZP elnöke.

Soha, senkit nem szolgált ki, mert a szó legnemesebb értelmében szolgálni akart, noha az elesettekért folyó küzdelme az utóbbi időkben egyre inkább szenvedélyes szélmalomharccá vált. Elképesztő emberi tartásáról bizonyságot téve még nagybetegen is dolgozott, sőt maga igyekezett lelket önteni kollégáiba, hozzátartozóiba. Igazi baloldali gondolkodó, igaz ember volt.

A Magyar Szocialista Párt minden tagja és szimpatizánsa nevében együttérzésünket fejezem ki Andrassew Iván családtagjainak, barátainak, tisztelőinek.

Igazi embert vesztettünk. Andrassew Iván az ordas eszmék ellen megalkuvást nem ismerő íróként, publicistaként mindig kiállt a szabadság és az emberi jogok mellett. Távozásával hatalmas veszteség érte a demokraták közösségét. A Demokratikus Koalíció - osztozva a fájdalomban - részvétét nyilvánítja az elhunyt családjának és hozzátartozóinak.

Most olvasom a szomorú hírt: osztozunk a gyászotokban. Nagyon fájdalmas.

Az Élet és Irodalom nevében is Kovács Zoltán

Tisztelt Szerkesztőség,szeretném kifejezni Önöknek részvétemet Andrassew Iván halála miatt! Hatalmas elmét vesztettünk el, minden olvasónak, demokrata érzelmű embernek, illetve ismerősének hiányozni fog!

Nyugodjék békében! Beck Tamás

"Túl sok veszteséggel indul az év. Most Andrassew Iván ment el. Nem volt könnyű. ember. Kedves, nagyszívű, áldozatkész, de kérlelhetetlen igazságérzettel, szenvedélyes baloldalisággal megáldva-megverve. Ő vezette a Vélemény rovatot a Népszavában, amikor még nem rendszeresen, de elkezdtem oda írni. A lap maga is, az ő neve is rangot jelentett, nehezen megugorható mércét. Szerzőként mégis elfogadott, politikusként... hát az már nagy kérdés. Épp azért volt rengeteg kritikája a szocialistákkal szemben, mert nagyon akarta, hogy sikerre vigyük az "ügyet", amit hitelesebben képviselt, mint mi, politikusok.

Pártelnökként kaptam tőle sistergően haragos, kritikus levelet is, a pártot körüllengő gyanúkról, a politikából meggazdagodókról, miközben a Népszava és újságírói a létükért küzdenek. Nem volt könnyű felelnem rá, főleg, hogy tudtam -noha erről nem írt- ő maga is méltatlan kenyérgondokkal kínlódik. Sok okból szégyellem, hogy nem tudtunk a Népszavának érdemben segíteni, de az okok között ő az egyik első.

Éppen kórházban volt, amikor egy sms-váltásunkban a betegségéről írt naplóját az "Utazás a koponyám körül"-höz hasonlítottam. Valami szellemes és szerény riposzttal hárított. Utólag vertem a fejem a falba a hasonlatom miatt, hiszen Karinthy a sikeres műtét ellenére végül nem élte túl. Kicsit megnyugodtam, amikor aztán láttam különböző tüntetéseken, a Szabadság téri arkangyalos szobornál többször is. (Nem mindig mertem odamenni hozzá, meg akartam úszni, hogy rám zúdítsa keserű és kemény kritikáját a baloldal állapotáról.) A kezelésektől kihullott haja helyén szoros fehér fejvédő sapkát viselt. Fehér, az angyalok színe. A haragos angyaloké is."

Lendvai Ildikó

A Független Magyar Médiáért Egyesület mély megrendüléssel értesült Andrassew Iván haláláról, aki a szervezet elnök-helyettesi tisztségét töltötte be. Halálával pótolhatatlan űr keletkezett a hazai minőségi újságírásban.

Osztozunk szeretteinek és tisztelőinek gyászában. Független Magyar Médiáért Egyesület elnöksége