Belváros;Rogán Antal;V. kerület;

2015-01-17 06:02:00

Belváros: önmagát cáfolja Rogán

„Több mint négyezer ingatlant kezel szerintem az önkormányzat, ha én ezek mindegyikében képben lennék, akkor minden valószínűség szerint egész éjszaka is csak ezzel foglalkoznék” – ezt még tavaly decemberben nyilatkozta az RTL Klubnak a belvárosi ingatlaneladásokról Rogán Antal. Az V. kerület volt polgármestere akkor még így próbálta magyarázni, minden vitatott értékesítésre nem emlékezhet, holott addigra már tudható volt, nyolc éves polgármestersége alatt legalább kétezer ingatlant adott el Belváros önkormányzata.

Rogán még az RTL-es nyilatkozata előtt is következetesen hárított az ügyekben, amikor novemberben a Blikk kérdezte áron alul eladott épületekről, azt mondta, már nem polgármester, így a polgármesteri hivatal információi már nem állnak rendelkezésére.

Most szerda este - nem egészen másfél hónappal később – a Fidesz frakcióvezetője néhány kiválasztott újságíró előtt egy háttérbeszélgetésen már azt állította: „minden egyes ingatlan értékesítésének megvan a logikus magyarázata”, és egyetlen esetben sem történt szabálytalanság. Az egy órás találkozóra – melyről elsőként a hvg.hu számolt be – olyan újságírókat hívott meg, akik aktívan foglalkoznak a belvárosi eladásokkal, és fő üzenete is az volt, hogy az egykori kerületvezető jelezze: immár beleáll ezek vitájába.

Rogán szerint vezetése alatt az önkormányzat minden esetben „gondos gazdaként” járt el, és részben az értékesítéseknek köszönhetően szerinte még nőtt is a Belváros vagyona. A fideszes politikus lényegében elődeit hibáztatta a „megörökölt kerület által kaotikus vagyongazdálkodásért”, és kifejezetten arra törekedett, hogy abban rendet tegyen.

Juhász Péter, az Együtt politikus december végén tett feljelentést bűnszervezetben elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás gyanújával; feljelentésében – melyhez egyelőre a BRFK korrupciós főosztálya gyűjt további adatokat, hogy eldöntse, lehet-e érdemben nyomozni - részletezte a kerület elmúlt években folytatott gyakorlatát, amelyben az önkormányzat az ingatlanokat egy-két hónapig bérlő személyeknek adta el, gyakran áron alul, és olyan értékbecslések alapján, amelyek eleve az önkormányzat által megadott övezeti átlagárakból indultak ki.

Ám Rogán szerint azzal, hogy a korábbi bérlőket tulajdonossá tették, inkább érdekeltté tették, hogy beruházzanak az ingatlanokba. A felújításokkal állítása szerint a kerület jól járt, mert pénzhez jutott, beindultak a kerületben a vállalkozások, üzletek, vendéglátói helyiségek; igaz, az ellenzék szerint a kerület fejlesztéseinek jelentős hányada uniós pénzből készülhetett. Az egyetlen tudósításból sem derült ki, hogy Rogán említette volna, a kerület vagyona az eladások után pontosan mennyivel nőhetett. „Honnan tudtuk volna, hogy a bérlőnek jelentkező személy később vevő akar lenni?" – vetette fel Rogán, hozzátéve: nem politikai vagy ismertségei alapon választottak vevőket, de miután az önkormányzat úgy döntött, értékesít egy ingatlant, ezektől a bérlőktől sem vonhatták meg a kedvezményt. Csakhogy Juhász az általa vizsgált több tucatnyi eset szinte mindegyikében olyan vevőket talált, akik néhány hónapig voltak bérlők. Egyébként Rogán szerint csak azért, mert valaki politikus, a 30 százalékos kedvezményt tőle sem lehet „megtagadni”; ahogyan Szentgyörgyvölgyi Pétertől, a kerület jelenlegi fideszes polgármesterétől sem, aki a Szerb utca 9.-ben 19 millióért juthatott hozzá egy 110 négyzetméteres lakáshoz.

Az önkormányzat egyszer hibázott – ismerte el Rogán. Amikor a korábban Portik Tamás élettársaként emlegetett Pápai Marianne cége szerzett meg egy ingatlant, amelyet aztán később jóval drágábban eladott. Ezt Rogán az azóta hivatali visszaéléssel meggyanúsított exjegyzőre, Rónaszéki Lászlóra hárította, mondván: nem közölte vele, hogy továbbértékesítették az ingatlant. Ha megtette volna, az önkormányzat megtámadta volna az adásvételi szerződést.

Bár hivatalosan az ügyészség nem közölte, pontosan milyen ügyben gyanúsítják Rónaszékit és az ügyben felbujtóként egy vállalkozót, Rogán elmondta: nem ingatlanügyben, hanem „engedélyezési eljárással” kapcsolatban vonná felelősségre a vádhatóság. Bár Rogán korábban azt mondta, ő kezdeményezte a jegyző menesztését, a képviselő-testület 2013. szeptemberi ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy közös megegyezéssel távozott. Rogán erre azt mondta, nem akart bíróságra járni és pereskedni – szerinte nem lett volna egyszerű bizonyítani bármiféle törvényszegést –, de így ki kellett fizetni Rónaszékinek a 10 éves munkaviszonya utáni végkielégítést.

Heim Péter és a Belváros

2010-ben az V. kerületi vagyonkezelőre kiírt pályázaton elindult egyik cégben Heim Péter Századvég-vezér vezető tisztségviselő volt, a másikban egy évvel később felügyelőbizottsági tag lett. A két cég a Xanga Holding Kft. és a végül nyertes Praefinium-SIVAC-FIS CEE Opportunity Found I. - írja a hvg.hu. A Luxemburgban bejegyzett Praefinium 2,68 milliárdért vette meg a pályázat után Rogán Antal polgármestersége idején 2010-ben a Belváros-Lipótváros Ingatlanfejlesztési és Vagyonkezelő Zrt.-t. A cég ügyeit Heim bevallása szerint az utóbbi két évben Serfőző Péter intézte, aki Giró-Szász András jelenlegi államtitkár, volt kormányszóvivő és Heimmel együtt a Századvég Gazdaságkutató alapítójának a sógora.