baloldal;Ferge Zsuzsa;ellenzék;közéleti szereplők;Magyar Evangéliumi Testvérközösség;Demokratikus Kerekasztal;társadalmi minimum;Nemzeti Egyeztető Fórum;

2015-01-16 19:42:00

Párbeszéd kell a reformokért

Társadalmi minimumokban való megállapodásra ösztönzik neves közszereplők az ellenzéki, valamint a konzervatív oldalt. Ennek érdekében jövő szombaton demokratikus kerekasztalok alakulnak, s ugyanilyen gondolkodói és vitafórumok indítását javasolják a jobboldali értelmiségnek is. A cél, hogy a ma megosztott ország erői alaptételekben egyetértve, közösen kereshessenek kiutat.

Márciusra Nemzeti Egyeztető Fórum (NEF) létrehozását alapozhatja meg a január 25-én megalakítani sürgetett, új Demokratikus Kerekasztal, melynek kezdeményezői felhívást intéztek a magyar társadalomhoz, s azon belül is "a dolgok alakulásáért felelősséget hordozó polgártársaikhoz", hogy kezdjenek végre párbeszédet egymással.

Ferge Zsuzsa szociológus, szegénységkutató, Horváth András volt adóellenőr, az áfacsalási botrány kirobbantója, Iványi Gábor lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője és Lovas Zoltán újságíró, a Dunagate-botrány kirobbantója, aki hónapokon át szervezője volt a Szabadság téri megszállási emlékmű elleni tiltakozásoknak tegnap jelentette be: várják a civil szervezeteket, elsősorban azokat, amelyek az elmúlt időszak ellenzéki és közpolitikai történéseinek résztvevői voltak, a politikai illetve tudományos intézeteket, a Fidesztől balra helyezkedő valamennyi pártot, és olyan gondolkodókat, közszereplőket akik önként vagy meghívásra szerepet vállalnának az ügyben. Január 25-én ugyanis baloldali orientációjú demokratikus kerekasztalt (DEKA) szeretnének megalakítani, amely arra vállalkozik majd, hogy szakmai műhelyei keretében készített, széles nyilvánosságot célzó dokumentumokkal járuljon hozzá a nemzeti minimumok meghatározásához. A kezdeményezők reményüket fejezték ki, hogy hasonló dokumentumok készülnek más műhelyekben, mindenekelőtt egy jobboldali konzervatív kerekasztal keretében - javaslatot tettek ugyanis jobboldali gondolkodótársaiknak konzervatív kerekasztal létrehozására is. A DEKA-n belül munkacsoportok fognak létrejönni a különböző szakpolitikai témák szerint. Lesz például jövőkép, valamint demokrácia és jogcsoport, lesz iskola és tanszabadság, igazságos társadalom - melyet vélhetően maga Ferge Zsuzsa fog vezetni - csoport, de külön foglalkoznának a külpolitikai kérdésekkel is.

Horváth András, Lovas Zoltán, Ferge Zsuzsa és Iványi Gábor: hazánk válaszúthoz érkezett FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Horváth András, Lovas Zoltán, Ferge Zsuzsa és Iványi Gábor: hazánk válaszúthoz érkezett FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

A DEKA-t sürgetők szerint e munka elvégzése nem tűr halasztás, az ország jelenlegi válsághelyzetében ugyanis párbeszéden alapuló reformokra, közösen meghatározott társadalmi minimumra volna szükség, hogy elkerülhető legyen a nemzeti tragédia. Felhívásukban szerepel: "hazánk 2015 elejére válaszúthoz érkezett. Átfogó társadalmi, politikai, szociális és gazdasági válság küszöbén állunk. Egymást gyűlölő, egymással beszélni képtelen szekértáborokra szakadtunk. Ha az elmúlt évek medrében halad tovább sorsunk, akkor az egyik valószínű út a mai rendszer bebetonozása, keményedő diktatúrával".

A sötét jövőképet elkerülendő sürgetik a DEKA-t, hogy e révén "munkáljanak ki olyan nemzeti (politikai, gazdasági, társadalmi) minimumokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a ma oly megosztott ország erői azokban egyetértve, közösen kereshessenek kiutat. Magunk ilyen minimumnak javasoljuk a köztársaság, a demokrácia helyreállítását, hazánk európai irányultságú értékeinek megerősítését, a rendszer társadalmi igazságtalanságainak korrekcióját". A felhívás négy aláírója szerint a ma ellenzékinek tekintett, sok mindenben egyet nem értő, sőt, egymástól elzárkózó civil, szakmai és politikai csoportok valójában nagyon is közel állnak egymáshoz, így "együttműködésükkel létrejöhet ez év tavaszára az a tárgyalási fórum és szisztéma, amely lehetővé teszi az ország érdekében egy új történelmi kompromisszum kidolgozását". Azt szorgalmazzák, hogy a NEF ez év március 15-én kezdje meg működését, így a kerekasztalok megalakulását is sürgetőnek nevezték. Nem gondolják ugyanakkor, hogy a NEF-en Orbán Viktorral lehetne tárgyalni és kompromisszumot kötni vele, ezért - mint Lovas fogalmazott - a kormányfőnek, illetve a Fidesznek inkább azt javasolják: március 15-ig mondjon le, vagy állítsa őt félre a pártja.

Nem kérnek semmit maguknak

A kezdeményezők a Facebookon azt írták, kizárólagos céljuk: "hazánk életének újrademokratizálása, a szegénység minél előbbi csökkentése, majd felszámolása. Mi nem akarunk meggazdagodni. Nem kérünk semmit magunknak. Csak azt, hogy gyertek velünk, ha kell segítsetek. Hiszünk abban, hogyha összeadjuk erőinket, akkor lesz békés, biztonságos, emelkedő Magyarország".