Minimumprogram

Nincs deja vu. Ha néha azt hihetjük is, hogy ezt már átéltük egyszer, csalóka az érzés. Nincs egypártrendszer, még ha a Fidesz úgy tesz is. Orbán nem Kádár, még ha mind gyakrabban őt juttatja is eszünkbe magyarázataival. Nem lehet visszamenni 89-be, nem lehet újra megszervezni az akkori kerekasztalt, még ha sokan szükségesnek is tartanák. Igaza van a görög gondolkodónak, Hérakleitosznak, minden mozgásban van, nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.

Tanulni azonban lehet a múltból. Az elmúlt 25 évből, meg az azelőtti negyedszázadból, nem különben az utóbbi négy-öt esztendőből. Minden történetből, minden életútból és persze minden hibából.

Négy jóakaratú ember a múlt hét végén félreverte a harangokat. Azt mondják, nemzeti tragédia fenyeget. Átfogó társadalmi, politikai, szociális és gazdasági válság küszöbén áll az ország. És ha így folytatódik, keményedő diktatúrával kell szembenézni.

Igazuk van, az úgy nem megy tovább, hogy egymást gyűlölő, egymással beszélni képtelen szekértáborokra szakadt Magyarország. Ezért szorgalmazzák a párbeszédet és azt, hogy a ma megosztott ország erői alaptételekben egyetértve, közösen igyekezzenek megállapodni a társadalmi minimumokban. Tehát szombaton demokratikus kerekasztalok alakulnak, s márciusra létre kellene jönnie egy Nemzeti Egyeztető Fórumnak. A négy ember - köztük Ferge Zsuzsa szociológus és Iványi Gábor lelkész - bízik benne, hogy nemcsak bal-, hanem jobboldali javaslatok is születnek a jövőről.

Az nem kétséges - tükrözték az ismétlődő tüntetések -, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség. Az is tény, hogy a hatalom erre csak akkor reagál, ha kényszerítik rá. A civil mozgalmak jelentős része azonban szemben áll az utóbbi 25 év minden számottevő politikai erejével, nem csupán a jelenlegi kétharmaddal. Orbánék ezt igyekeznek ki is használni.

A valódi változásokhoz valóban az kellene, hogy a tagadás mellett arra is legyen válasz, mit igenelnek az elégedetlenkedők. Az új kerekasztal lehetőséget kínál az együttes gondolkodásra. Embereknek, csoportoknak, de szervezeteknek és pártoknak is. Szükség lenne a közös álláspontra.

Hogy ne lehessen deja vu: mert ilyen kudarcot is átéltünk már.

Palotatűz: elúsznak a milliárdok?

Megérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tűzvizsgálati másodfokú határozata, amely építőipari tevékenységnek minősítette azt a nyílt lánggal járó munkát, amelynek következtében 2014 nyarán kigyulladt, majd leégett a Kodály köröndi palotaépület tetőszerkezete és harmadik szintje.

Tegnap az Index a pestisracok.hu internetes oldalra hivatkozva azt írta: a társasház eleshet a biztosítótól várt több százmillió forinttól, mivel a biztosításukban szereplő záradék értelmében építési tevékenység során keletkezett károkat a kétmilliárd forintos kötvény nem fedezi.

Székely Imola, a ház közös képviselője jelezte: bíróságon támadja meg a határozatot, mert szerinte karbantartást végeztek és nem építést, és erre fog hivatkozni akkor is, ha a biztosító nem hajlandó fizetni. A kár jelentős: a tűzeset után építész szakemberek úgy nyilatkoztak, a helyreállítás több milliárd forintba is kerülhet.

Az OKF még tavaly nyáron hozta meg elsőfokú határozatát, amelyben ugyancsak építőipari tevékenységnek minősítették a munkálatokat, ezt akkor a társasház megfellebbezte. A másodfokú jelentésben az igazgatóság tavaly decemberben az épített környezetről szóló törvény alapján helybenhagyta az első döntést. A másodfokú határozat nem jogerős, a társasház akár bírósághoz is fordulhat.

Szerző

Az utolsó beszélgetés

Publikálás dátuma
2015.01.19. 06:10
FOTÓK: VAJDA JÓZSEF
"Látod, Iván? Látod, mennyien szeretnek? Látod mennyien jöttek, hogy még egyszer beszélgethessenek veled?" Németh Péter, a Népszava főszerkesztője kezdte így utolsó hangos beszélgetését Andrassew Ivánnal szombaton délután a Szent István parkban, ahol több százan gyűltek össze, hogy gyertyát gyújtsanak emlékére.

Iván néhány napja ment el, föl sem fogtuk még, mekkora űrt hagyva maga után. Fejtő Ferenc szobránál azonban újra ott volt, s még egyszer - utoljára - lehetett vele beszélgetni. Németh Péter után Iványi Gábor lelkész idézte fel találkozásaikat. S mindenki újra átélhette a mindig csattanós sztorikat, örökké elmés humorát, a tanításait, az intelmeit. Ott volt, s mégis hiányzott - ez most már így marad, hiába kerül be Fejtő Ferenc neve mellé az övé is lapunk impresszumába.

Rengetegen búcsúztak tőle. Írók és olvasók, a Népszava - és Iván - barátai. Ott volt Tóth József, Angyalföld polgármestere és Lendvai Ildikó, aki jó ideje ír Iván egykori rovatába. Eljött a 168 Óra főszerkesztője, Mester Ákos és a Hócipő - amelynek ugyancsak munkatársa volt Iván - alapítója, Farkasházy Tivadar.

Találkozhattunk a Párizsban élő Kende Péterrel és Földes Györggyel, a Politikatörténeti Intézet főigazgatójával. A Népszabadságtól ott volt Tamás Ervin, egykori főszerkesztő-helyettes és Fekete Gy. Attila. És persze gyertyát gyújtott lapunk sok jelenlegi és már másutt dolgozó munkatársa is.

Németh Péter felidézte a Népszava publicisztikai rovatvezetőjének legjobb és legmélyebb pillanatait, a betegséget, amelyet példamutatóan, fájdalmát elbagatellizálva, csak abszurd novellaként közvetített - szóban és írásban egyaránt. Arról is beszélt, hogy Iván pótolhatatlan. Iványi Gábor pedig fölidézte, hogy mikor egyháza bajba került, megfosztották jogi státuszától, Andrassew Iván hívta fel, hogy megkérdezze: beléphet-e, akár ateistaként is. El is határozták, hogy megalakítják a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ateista tagozatát.

Andrassew Iván a fián, Dávidon keresztül tolmácsolt utolsó üzenetében csupán azt kérte, hogy barátai és szerettei egy bizonyos pillanatban egy buddhista mantrát hallgassanak meg őrá emlékezve. Ez a mantra szólt a Szent István parkban is, a dallam nemcsak Iván kívánságát teljesítette, de válaszokat is susogott azoknak, akik halkan, vagy magukban vele beszélgettek. És azt se felejtsük, utolsóként még azt is üzente: puszil mindenkit.

Szerző