vita;Brüsszel;emberi jogok;magyarországi helyzet;

2015-01-21 12:31:00

Brüsszeli vita az emberi jogok magyarországi helyzetéről

Az Európai Parlament állampolgári és jogi bizottsága holnap, csütörtök délelőtt meghallgatást tart az emberi jogok magyarországi helyzetéről. Utoljára két hónappal ezelőtt, november végén az Európai Parlament plenáris ülése rendezett vitát a magyarországi helyzetről. Abban a vitában csak a politikusok szólalhattak meg. Most igazi meghallgatás lesz, amelyen civilek és a magyar kormány képviselői mondják el, hogy szerintük hogyan állnak a dolgok hazánkban. Ezt követően közel egy óra áll az európai parlamenti képviselők rendelkezésére, hogy kérdéseket intézzenek a meghívott előadókhoz.

A magyar kormány és a jobboldali média most igazán nem panaszkodhat a mellőzéséről. A három magyar meghívott közül kettő, Kovács Zoltán kormányszóvivő és a kormánypárti tüntetéseket szervező Fricz Tamás az Orbán-rezsim közismert propagandistái. A független médiát Mong Attila, az atlatszo.hu szerkesztője képviseli, míg ellenzéki politikust, vagy szóvivőt egyáltalán nem hívtak meg Magyarországról. A három magyar előadó mellett Barbara Cernusakova, az Amnesty International, és Anne Weber, az Európa Tanács szakértője elemzi az emberi jogok, és feltehetően a média helyzetét hazánkban.

A hazai meghívottak közti kormánypárti túlsúly különösen izgalmassá teszi a vitát. Ha a bizottság többsége mégis abban a meggyőződésben hagyja el a termet, hogy a magyar médiában erőszakos állami túlsúly érvényesül, és sok más téren is sérülnek az emberi jogok, akkor Orbánék immár nem panaszkodhatnak arra, hogy a „külföld” egyoldalú „liberális” befolyás alatt ítélkezik hazánkról.