emberi jogok;EU-Magyarország;EP-ülés;

2015-01-22 11:19:00

Európa figyel? Civil emberi jogaink

Két és fél órás meghallgatást tartott az emberi jogok Magyarországi helyzetéről csütörtök délelőtt az Európai Parlament (EP-) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága.

Az ülés kezdetén Monika Hohlmeier, az Európai Néppárt német EP-képviselője kifogásolta, hogy a vitában részt vevők személyi összetétele nem kiegyensúlyozott. Elmondta, hogy a meghívottak egyike, Fricz Tamás, a CÖF szóvivője levélben közölte: nem akar részt venni a meghallgatáson, mert nem tartja kiegyensúlyozottnak a résztvevői kört. Több más EP-frakció képviselője a felvetésre azzal reagált, hogy a koordinátorok decemberi frakcióközi egyeztetésén egyhangú döntés született a meghívottak köréről, miszerint a magyar hozzászólók sorában Fricz mellett Mong Attila újságírónak, az atlatszo.hu portál szerkesztőjének, Móra Veronikának, az Ökotárs Alapítvány igazgatójának, valamint Kovács Zoltánnak, a kormány nemzetközi szóvivőjének adnak szót.

Az Ökotárs Alapítvány vezetője a meghallgatáson elmondta: 10 év stabilitás és stagnálás után a civil szféra hirtelen romló körülményekkel volt kénytelen szembenézni. Móra Veronika azt is kiemelte, hogy mind a jogi, mint a finanszírozási környezet romlott. Mong Attila újságíró, az Átlátszó.hu főszerkesztő-helyettese a média helyzetét ismertetve elmondta, az általuk készített felmérések tanúsága szerint az újságírók úgy érzik, egyre kevésbé szabadon végezhetik munkájukat, s egyre nő a politikai nyomásgyakorlás.

A Vida-vezette NAV az Átlátszót pereli
Magyarországon nem a korrupciót elkövetők, hanem a korrupcióról hírt adók kerülnek a bíróság elé - írja blogján az Átlátszó. Bár az adóhivatal soha nem kért sajtóhelyreigazítást és sokszori megkeresésre sem nyilatkozott az áfabotrányról és egykori munkatársai súlyos állításairól, most a jó hírneve megsértése miatt perel és milliós kártérítést követel egy tényfeltáró cikk miatt. 

A kormány álláspontját Kovács Zoltán kormányszóvivő volt hivatott képviselni, aki egy olyan szappanoperához hasonlította a meghallgatást, amelyben már nem csak a szereplők, hanem a forgatókönyvíró sem tudja, hogy miről is akar szólni. Szerinte  a meghallgatáson felhozott témák nagy részét a kormány már megvitatta az arra illetékes intézményekkel, és ezeket jogi alapon le is lehetett zárni, ezeket pedig most politikai érdekből próbálják újranyitni.

Mint a Népszava az előzetes várakozásokat illetően megírta: értesülések szerint a vitában a választási törvény, a civil szervezetek elleni kormányzati támadások, az állami korrupció, az “illiberális demokrácia”, a szabad sajtó helyzete és a miniszterelnök bevándorlással kapcsolatos megjegyzései is terítékre kerülnek. Többpárti állásfoglalás valószínűleg nem születik az elhangzottakról, a szocialisták azonban várhatóan felszólítják az Európai Bizottságot, hogy éljen a jogosítványaival, és kezdjen vizsgálatot a jogállamiságot, az alapvető jogokat sértő magyar kormányzati gyakorlatról. A liberálisok ezúttal minden bizonnyal előjönnek majd legfrissebb javaslatukkal, amely a tagállamok demokratikus teljesítményét rendszeresen ellenőrző, és mulasztás esetén szankcionáló európai mechanizmust sürget.