Alkalmas a magas hőfokú koncentrációra. Ez már rögtön főiskolásként kiderült róla, amikor a rendezőként kezdő Balikó Tamás irányításával Rimbaud volt a Játékszínben, a Teljes napfogyatkozás revelációszámba menő előadásában. Taszító és vonzó volt egyszerre. A fellegekben járt, de le is rántott bennünket a földre. Pokolian, már-már rémisztően szenvedélyes volt, és mindehhez gunyoros, maró öniróniával teli humor társult, amivel azóta is sok mindent megkérdőjelez. Meg mohó kíváncsiság és élethabzsolás, az "ide nekem az oroszlánt is" mentalitás tébolya, mámora.
De már vizsgaelőadásban is kitűnt. Sármos halászfiú volt a Chioggiai csetepaté Zsámbéki Gábor által rendezett előadásában. Olyan, akire nagyon lehet féltékenynek lenni, de akinek magának is hamar felforr az agyvize. Bár nem szabályos szépfiú alkat, a nőknek kocsányon lógott a szemük a nézőtéren. Amikor olyan hevületű volt az előadás, hogy esetleg valamit nem lehetett már szóval kifejezni, lehuppant a zongorához, és lendületesen játszott rajta. Többen összenéztek, hogy jé, hát még ezt is tudja!
Van zenei érzékenysége, hiszen szűkebb hazájában, a Ferencvárosban, ahová született, és ahol ma is él, a Bakáts téri általános iskolába zenei tagozatra járt. Mindennaposak voltak az énekórák, aminek később hasznát vette, ahogy annak szintén, hogy gitározni tanult. Ferencvárosi létének köszönheti azt is, hogy gyerekszereplő lehetett a rádióban, hiszen leginkább innen meg a nyolcadik kerületből válogatták a nebulókat.
Mivel Zsámbéki és Székely Gábor volt az osztályfőnöke, szinte magától értetődően került a Katona József Színházhoz. Egyik feladatot kapta a másik után. Megszállottsága változatlan volt. Amikor például Hamlet szerepére készült, elköltözött otthonról, albérletet vett ki, hogy elmélyülve a szerepre koncentráljon. És ezt tette evés közben, fürdéskor, vagy akár a buszon. Ráadásul fogyott hat kilót amiatt, mert úgy érezte, hogy ez a feladat olyan, mintha az olimpiára készülne. Úgy tűnt, sínen van a pályája.
Ezért lepődtünk meg sokan, amikor négy év után megvált a Katonától. Nyolc szerepe volt éppen, és készült a kilencedikre. De ő már vágyott valami másra, színházon kívüli világra is, és lovak iránti, mindmáig tartó, szűnni nem akaró érdeklődése, már akkor köztudott volt. Beiratkozott Kaposvárra, felsőfokon lótenyésztést tanulni. De úgy volt, erről meg is állapodtak, hogy ez egyeztethető a színházi munkájával. És egy ideig így is volt. Aztán szinte törvényszerűen jöttek a konfliktusok. Választás elé kényszerült, és ő tanulmányai folytatását választotta. Emiatt a színház még perelt is, hiszen át kellett venni a szerepeit, ez plusz próbákkal, plusz költségekkel járt. Végül nem kellett fizetnie, mert az indoklás szerint, előre látható volt, mit vállalt Kaposváron, és az mivel jár. Zsámbéki még beajánlotta egy németországi munkára, de azóta se dolgoztak együtt, pedig rendezőként, ahogy Székely is a bölcs elemzőkészségével, mérce számára.
Kaszás markáns egyéniség, de hozzáértőktől hagyta magát alakítani. Történetei vannak arról, hogy például Székely, vagy akár a világnagyság Vasziljev, hogyan tették helyre okos szavakkal, amikor bár ő azt gondolta, hogy valamit nagyon elkapott, túlspilázta, kiszínezte a szerepét, tékozolta az energiáját, ahelyett, hogy a feladatnak megfelelően, szakszerűen beosztotta volna.
Néhány évre szabadúszó lett. Így került egy színházi szabadcsapatba, a Csányi János rendezte, fergeteges Szentivánéji álomba, ami annyira remek volt, hogy fedezetül szolgálhatott a Bárka megalapításához. Bámulatos hit, tettvágy, tehetség volt a frissen létrejött társulatban, ami hozott is jó eredményeket. De aztán többeknek, így Kaszásnak, rá kellett jönniük, hogy a vezetés nagyon más irányba viszi a színházat, mint amire szövetkeztek. Kaszás is keserű szájízzel távozott.
Majd amikor a Csizmadia Tibor vezette egri teátrumban még vendégként játszott a Valahol Európában című musicalben, már akár hosszabb „házasságra” lehetett számítani. És így is lett, az egri volt eddigi leghosszabb színházi frigye. Szép volt és roppant csúnyán végződött.
A Valahol Európában előadásához fölöttébb jól álltak a csillagok. Adott volt a fiatal, apait, anyait bedobó Béres Attila rendezőként, hozzá egy nagyon tettre kész csapat, és nagyszerűen kiválasztott gyerekszereplők. Kaszás Hosszú volt, az a fiatalember, amelyik a háború iszonyatában vezeti az árván maradt, összeverődött gyerkőcöket. Musicalnél szinte mindig megvan az a veszély, ha iszonyú témáról szól is, hogy édeskéssé válik. De ez nem vált azzá, tudott úgy hátborzongató lenni, hogy közben népszerű volt. Egy olyan kisvárosban, mint amilyen Eger, elképesztő nagy szériát futott, vagy hetvenszer adták.
Kaszás kemény is volt, ha kellett, meg lágy, ha arra volt szükség, a borzalmak világában fülig szerelmes, a háborús kataklizma közepette eljátszotta a felelősségteljes férfivá érés folyamatát. És még mi mindent! Egerben hasonló gondolkodású, nagy munkaétvágyú csapat jött össze, amely fiatal színészek, és kiváló rendezők által újabb és újabb vérfrissítést kapott, így a tagok egymás számára sem váltak unalmassá. Kaszás lehetett például egy horrorba, morbiditásba hajló história, A párnaember dermesztő és mulatságos főszereplője, parádézhatott operettben, komédiázhatott A hülyéje című Goldoni bohózatban, marháskodhatott a Csörgess meg! című, a mobiltelefonos létről szóló szarkasztikus jelenetfüzérben. Egy igazi egyéniségekből álló gondolkodó társulat, gondolkodó színésze lehetett.
Aztán jött a mifelénk gyakran botrányosan zajló direktorváltás, olyan helyzet alakult ki, hogy Csizmadia évad közben távozott. Kaszás felállt a társulati ülésen, nyers őszinteséggel elmondta a véleményét, amihez azt is hozzátette, hogy kötelezettségeinek megfelelően a legjobb tudása szerint végigcsinálja a szezont, de utána mindenképpen távozik. Vállalt munkát Kaposváron, és két kis szabad szellemiségű színházhoz, a Stúdió K-hoz, meg a Szkénéhez kötődik. Jobbnál jobbakat játszik. A Stúdió K-ban Othello. Nem a szokásos, állatias dúvad, tipródó, gyötrődő lény, már-már költői alkat, akit eszessége dacára Jágónak sikerül végzetesen megtévesztenie.
A Pinceszínházban játszik a Bányavirágban, a Szkénében a Bányavakságban és a Bányavízben, Székely Csaba döbbenetes, lúdbőröztető, és kolosszálisan röhögtető trilógiájában, melyben az erdélyi rögvaló igencsak hasonlatos a mi posványos, állóvízszerű létünkkel. A Rosencrantz és Guildenstern egyik címszereplőjeként pazar jutalomjátékot folytat Nagypál Gáborral, miközben megmutatják azt a gyilkos hatalmi mechanizmust, amely mindenkit bedarál. Az I. Erzsébetben nőt alakíthat, Katalin, francia királynét, nem enged a csábításnak, nem jópofán illegeti-billegeti magát, inkább megmutatja az elvakult gyűlölet természetrajzát.
Az eltorzult értékrendet jelzi, hogy miközben beérett, színészi ereje teljében van, és kis senkik parádéznak a képernyőn, őt még mindig nem ismeri mindenki. Amikor több mint húsz éve interjút készítettem vele, azt mondta, ő még nem varázsló, de varázslótanuló. Most már tőle lehet tanulni.