A Kukorica-sziget nyert a trieszti mustrán

Pálfi György filmjével zárt a 26. Trieszti Filmfesztivál. A Szabadesés a maga sajátos szarkasztikus, irónikus, Bunuelt, Fellinit, Jodorowskyt és Keatont egyszerre idéző stílusával méltó záróakkordja volt a színvonalas fesztiválnak, amelyen jelentős magyar részvétellel találkozott a közönség. A korábbi fesztiválokon már sikerrel szerepelt Mundruczó Kornél Fehér Istene, Gerő Marcell Káin gyermekei mellett a kisfilmes mezőnyben látható volt Szőcs Petra A kivégzés, Horváth-Molnár Panna és Zomborácz Virág Dipendenza, Szabó Simon Fal és Hartlung Attila Ischler című alkotása.

Triesztben a magyar rövidfilmek közül a leginkább figyelemre méltónak Hartlung Attila mozgóképe bizonyult. Az Ischler a német megszállás idején játszódik és a nácibarát együttműködés egy finomabb de alattomos formáját ábrázolja. 17 perc paranoia egy ismert orvos lakásán 1944-ben, Budapesten. Három zsidó testvérlányt rejteget az orvos, de ezalatt egyiküket molesztálja. A rendezés valamint Szervét Tibor, Pető Kata, Eke Angéla, Bach Kata és Znamenák István színészi játéka egyaránt valódi gyöngyszemek.

Ami a bemutatott versenyműveket illeti, ebben az évben is több jó filmet láttunk, mint ahány díjat a zsűri kioszthatott.

A legjobb játékfilm a Kukorica-sziget című grúz alkotás lett, rendezője George Ovashvili. Az élet nagy kérdéseit tárgyalja, születés, felnövekedés, szerelem, harc, hanyatlás és halál. Az univerzális történet aktuálisan az Abházia és Grúzia határát képező Inguri folyón zajlik, ahol egy nyakas de jó szándékú paraszt a folyókanyarba épít egy barakkot, hogy ott éljen a kis unokájával és kukoricát termesszen. De az élet, mint a folyó rohan tovább...

A legjobb dokumentumfilmnek járó ALPE ADRIA CINEMA-díj a Valami jobb jön című lengyel filmnek jutott. Hanna Polak rendező Yula igaz történetét meséli el, aki a Moszkvától húsz kilométerre, Európa legnagyobb lerakodójánál született és nevelkedett. A film egy kamaszlány hétköznapjainak szintézise, aki erőszak és gondtalan pillanatok között sodródik hasonszőrű társaival, akik a túlélésért küzdenek. A háttere sem különb a tehetetlen és elkeseredett, alkoholista anyával. Mindezen körülmények ellenére a lányt élteti a remény.

A legjobb rövidfilmnek bizonyult a huszonhárom éves ukrán Christina Syvolap Legközelebb megcsináljuk című filmje. A történet középpontjában egy idős házaspár áll. Úgy döntenek, hogy együtt fognak meghalni. A férfi azonban egy titkos tervét még szeretné befejezni, ezért megpróbálja kitolni a kitűzött nap dátumát.

Az InCE-díjat Tiha K. Gudac rendező érdemelte ki a Goli című filmmel, amelyben rekonstruálja nagyapja börtönéveit, aki a régi Jugoszláviában egyszer csak eltűnt négy évre egy olyan táborban, amelyet úgy hívtak: “A szerencsétlen lelkek szigete”. Amikor kiszabadult, testét sebhelyek borították, de az öreg abszolút titokban tartotta, mi is történt vele, olyannyira, hogy otthon tilos volt ezt a témát érinteni. A rendező évekig tartó munkával történet-töredékekből, fényképek segítségével, tanúk felkutatásával rekonstruálta a szörnyű eseményeket.

Erősen vitatható a Sky Arte Award-díj odaítélése az amerikanizálódótt lett rendezőnek, Signe Baumane-nak. A lett-amerikai film címe: Kövek a zsebemben. Igen hullámzó színvonalú alkotás, amelyet nemcsak nézni volt nehéz, de hallgatni is. Bauman sokoldalú művész, rajzoló, illusztrátor fotóművész, forgatókönyvíró, vágó, de narrátorként a jellegtelen hangja igen unalmassá tette a végtelennek tűnő kilencven perces vetítést.

A fesztivál kiemelkedő eseménye volt a lengyel mester, Krzysztof Zanussi Idegen test című alkotása. A rendező azon forgatókönyvírók küzdelmét illusztrálta, akik szeretnének úgy elmesélni egy történetet, hogy politikailag korrektek maradjanak, de a társadalmi valósághoz is hűek, miközben kellő figyelmet szentelnek az emberi kapcsolatoknak.

Gyakran deformálják az eredeti szándékot a produkciós követelmények, a kereskedelmi szempontok, amelyek oldott befejezés felé nyomják a történetet, ezért többé-kevésbé olyan erkölcsi alapállásra helyezkednek, amely a közönség egy részének ugyan megfelelnek, mások azonban elutasítják. Mindez nemcsak a legtöbb hollywoodi film jellemzője, hanem gyakran az európai művekre is rányomja bélyegét.

A spirituális értékek és a világi kompromisszumok közt feszülő ellentétek bontakoznak ki Zanussi filmjében a folyamatban lévő lengyel gazdasági boom idején. A rendező így nyilatkozott: “Hozzánk az anyagi fellendülés bizonyos késéssel szinte sokként érkezett. Gyorsan gazdagodtunk, mint az olaszok az ötvenes években, s ez zűrzavart keltett azokban az emberekben, akik kihasználták ezt a gazdagodást anélkül, hogy felfogták volna, a szabadságukkal fizetnek érte. Mi évtizedeken át harcoltunk a szabadságért, s most látjuk, a fiatalok milyen könnyen eladják magukat a multiknak, akik gyakran olyan életmódot, beszédstílust, étkezést, öltözködést kényszerítenek rájuk, amely alapvetően idegen tőlük.”

Fontos még megemlíteni két szintén nem díjazott kitűnő filmet, Maya Vitkova Viktoria című családi drámáját és a bolgár rendező páros, Kristina Grozeva és Petar Valchanov Lecke című alkotását. Ugyancsak lehetetlen nem szólni a szerb Ognjen Glanivic Zivan punkfesztivált rendez című nagyszerű darabjáról, melynek főszereplője a rendező régi barátja. Nyilatkozata szerint amennyire különbözőek, annyira közös bennük a lelkesedés álmaik megvalósítása iránt.