holokauszt;diákok;túlélők;Holokauszt Emlékközpont;

2015-01-27 19:22:00

"Történelemóra" holokauszt-túlélőkkel

Háromszáz diák beszélgetett holokauszt-túlélőkkel és vett részt tárlatvezetésen a budapesti Holokauszt Emlékközpontban kedden a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.

A programot záró megemlékezésen Haraszti György, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: a jövő a fiataloké, ezért tartották fontosnak, hogy a központi, vasárnap rendezett ünnepség mellett rendhagyó történelemóra keretében a diákok számára külön programot szervezzenek.
Haraszti György elmondta, hogy a programra 3500 diák jelentkezett az ország különböző pontjairól, ezért az elkövetkező két hétben minden nap fogadnak diákokat az emlékközpontban.

Ilan Mor, Izrael állam budapesti nagykövete arról beszélt a diákoknak, hogy az ő identitásuknak is része az, ami hetven éve történt Magyarországon és a világban. Nem lehet azt mondani, hogy a holokauszt és az antiszemitizmus a zsidók problémája. Nincs olyan, hogy a zsidóság vagy a holokauszt kérdése, antiszemitizmus kérdése van, és rasszizmusé, és előítéleteké - hangsúlyozta a nagykövet.

Ilan Mor kitért arra is, hogy a diákok látogatása befektetés a jövőjükbe, és tudatos polgárrá válva meg kell érteniük, hogy a tolerancia rendkívül fontos. Meg kell húzni egy határt, és megálljt kell parancsolni a romák, a homoszexuálisok, a más bőrszínű vagy vallású emberek zaklatásának - figyelmeztetett.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak a megemlékezésen felolvasott levele szerint a sebezhető közösségek világszerte ma is "a halottaikat temetik, miközben további erőszaktól félve élnek".

Az ENSZ elkötelezett abban, hogy megvédje a sebezhető embereket és az alapvető emberi jogokat. "Az erőszak és az előítélet, amit mindennap látunk, jelzi azt a távolságot, amit meg kell még tennünk, az emberi jogok fenntartása és a népirtás megelőzése, valamint az emberiség védelme érdekében" - írta a világszervezet főtitkára.
Az ENSZ közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának napját a holokauszt nemzetközi emléknapjává.