A halhatatlan ördögverő

Publikálás dátuma
2015.01.28. 06:50
Kemény Henrik kedvenc figurájával FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Kemény Henrik, Kossuth-díjas bábművész csütörtökön lenne 90 éves. Ebből az alkalomból január 29-én, délután 16 órakor ünnepi ülést tartanak a Pesti Vigadóban az emlékére, ahol kiállítás is nyílt a hagyatékából. A Kolibri Színháznál 15 órakor pedig megkoszorúzzák a róla készült domborművet.

Delejezően hatott rám, amikor tízéves koromban Kőbányán, valami szabadtéri rendezvényen, először láttam Kemény Henriket játszani. Nem tudtam betelni Vitéz Lászlóval! Megmámorosodva bámultam a nagypofájú ördögverőt. Imádtam, hogy palacsintasütővel veri a gonoszokat, és a fejük koppan, hogy attól koldulnak. Abba még nem gondoltam bele, hogy ez a hangoskodó népi bábhős lényegében gyilkol. Halálra püföli, megsemmisíti a gonoszt.

Mi pedig ennek örülünk, ami akárhogy is vesszük, tulajdonképpen borzasztó. Azért nem az, mert roppant játékosan, temérdek humorral, groteszkbe hajlóan teszi. Maga a figura is már-már karikatúra, a magyar huszár és a bohóc keveréke. Fogyhatatlan energiával, be nem álló szájjal, ahogy ő mondja, pampulával. Véletlenül, vagy készakarva, félre is hall dolgokat, elferdít szavakat, ez újabb és újabb humorforrás. Miközben rettenthetetlennek tűnik, azért emberien félős, mulatságosan be tud rezelni. Hősies cselekedetekre képes, de van benne valami szertelenül gyermeki, hasonlít egy kíváncsi, túlmozgásos kiskamaszra.

Kemény Henrik, halhatatlan alakítója, is hasonlított rá. Pajkos gyerkőc maradt csaknem haláláig, akkor is, amikor már nehezen mozgott, akkor is, amikor betegség kínozta, és félni lehetett attól, hogy egyik fellépését mondja le a másik után. És még akkor is, amikor időnként arról beszélt, hogy szeretne már nem élni.

Ezt esetleg elmondta, amikor elhaló hangon fölvette a telefont, aztán újra teltté, pajkossá változott a hangja, már hatalmas lendülettel beszélt valamiről, ami bosszantotta, és ilyen mindig akadt. Persze hamarosan szó esett Vitéz Lászlóról, hogy például most éppen faragja egy új fejét, vagy varrja a ruháját, hiszen sokat elajándékozott belőle külföldi fellépései során, akár hírneves embereknek is.

Ezermester volt. Állandóan fúrt é faragott, nagy lakása annyira telis-tele volt általa készített tárgyakkal, régi emlékekkel, hogy a bejárati ajtót is alig lehetett kinyitni, és csak oldalazva lehetett bemenni. A tárgyai akár a szó szoros értelmében véve a plafonig voltak felstószolva, mutatva, hogy neki a bábjáték a világon a legeslegfontosabb.

Hatéves kora óta fellépett édesapja népligeti bábszínházában. És nem csupán Vitéz Lászlóként. Adta például még iskolásként a Koldus és királyfi kettős szerepét, másfél órás előadásban, súgó nélkül. A tanítónő el is vette tőle a szöveget, amikor órán ahelyett, hogy figyelt volna, azt tanulta. Megbukott, de aztán pótolta a mulasztását.

Édesapja a munkaszolgálatból soha nem jött vissza. Mátyást, a testvérét, aki népligeti bábszínházuk meglétéig szintén játszott, az oroszok szedték össze málenkij robotra, és Cegléden tartották fogva. Kemény minden furfangját latba vetette, hogy kiszabadítsa, ami éppen mielőtt már vitték volna Oroszországba, sikerült. Addig pedig a háború után egyedül lépett fel a Népligetben, az édesanyja volt a pénztáros.

Burzsoá csökevénynek minősítve 1952-ben felszámolták a népligeti mutatványos negyedet. A bábok jelentős részét éjszaka sikerült titokban átmenekíteni az Állami Bábszínház műhelyvezetőjéhez, Jakovits Józsefhez, és Bálint Endre festőművészhez, akiknek egymás mellett volt a műtermük. Kemény ekkor már a bábszínház műhelyében is dolgozott, szükség volt ezermester tudományára. Aztán persze színészként foglalkoztatták, ehhez kötelező volt elvégeznie a bábszínészképző stúdiót, abszurditás, hogy ott már maga is tananyag volt.

Majd amikor végre tehette, önállósította magát, egyszemélyes bábszínházával járta az országot. A televízió felvette az előadásait, így mindenki számára ismertté vált. A Zsebtévé két népszerű figuráját, a mohón éhes Hakapeszi Makit és az agyas, szőrmók, Furfangos Frigyest szintén ő testesítette meg. És ő volt a máig nagy kedvenc Süsü sárkány mozgatója.

Láttam a drezdai bábvilágfesztiválon egy hatalmas vásárcsarnokban úgy játszani, hogy mentő állt közvetlenül a paravánja mellett, mert az orvos eltiltotta a játéktól. De ő ennek ellenére Vitéz Lászlóval nagy vehemenciával halálra püfölte az ördögöket, és rögtön utána szívinfarktus gyanúval kórházba robogott vele a mentő. És láttam halála előtt is nem sokkal. Már-megingott a paraván mögött, és ilyenkor akkor is eltűntek a bábok, ha nem kellett volna. De újra erőt gyűjtött, és jókora elánnal folytatta ott, ahol abbahagyta.

Gyereke nincs, így megszakadt a családi hagyomány. De Pályi János, ha máshogy is mint ő, régóta izgalmasan játszik Vitéz Lászlót. És mind többen akadnak követői. Legutóbb a szombathelyi Mesebolt Bábszínház ifjú színészét, Takács Dánielt láttam meglehetősen ígéretesen Vitéz Lászlót játszani. Kemény Henriknek, ennek az örök kölyöknek, nyílt, őszinte embernek, nagy művésznek az életműve nem ment feledésbe. Vitéz László ma is püföli a gonoszt, és sajnos egyre több munkája akad.

Szerző

Két hétre bezár a Magyar Színház

A vezetői átadás-átvétel elhúzódása és egy hétvégi baleset miatt technikai okokból két hétre leáll a Pesti Magyar Színház - jelentette be Zalán János, a teátrum új igazgatója tegnap.

A leköszönő igazgatóval, Őze Áronnal jogértelmezési vita alakult ki arról, hogy milyen személyes adatokat is tartalmazó dokumentumokba voltam jogosult betekinteni az átadás-átvétel során, annak előkészítő szakaszában, még 2014 decemberében. Szakemberhez fordultunk, ami a procedúra csúszását eredményezte, egyes dokumentumokba csupán január 1-től tudtam betekinteni, amikortól a kinevezésem érvénybe lépett - mondta Zalán János, akit az emberi erőforrások minisztere 2015. január 1-jétől nevezett ki a Pesti Magyar Színház igazgatójának.

Zalán János hozzátette: a leállás másik oka, hogy múlt szombaton egy szerencsétlen munkabaleset következtében egy díszletmunkás súlyosan megsérült. A munkás nem a színház alkalmazottja, hanem a teátrummal szerződésben álló, díszletezéssel foglalkozó cég munkatársa.

"Bár a baleset önmagában nem indokolná a leállást, mivel az átadás-átvétel folyamatában rendkívüli helyzetben vagyunk, úgy döntöttünk, szeretnénk minden körülményre figyelemmel lenni. A következő mintegy kéthetes időszakot arra használjuk fel, hogy az intézmény minden területével, a részlegek munkájával kapcsolatos információk birtokába kerülhessek munkatársaimmal" - fejtette ki Zalán János.

A balesettel kapcsolatos szakértői vizsgálat még folyik, az igazgató tájékoztatása szerint a súlyos, életveszélyes sérülésekkel az intenzív osztályra került munkás már jobban van, állapotát sikerült stabilizálni. Úgy tudjuk, hogy a díszletmunkásra az egyik hétvégén játszott produkció díszlete borult rá. Kérdés, hogy ezeket a díszletelemeket most mikért nem szállították külső raktárba.

Zalán János szerint a leállás miatt mintegy 2500 nézőt veszítenek, "az eddig értékesített jegyek vonatkozásában ez vállalható kiesést jelent". A nagyszínpadon januárban nyolc, februárban várhatóan hat előadás marad el, a Sinkovits-színpadon öt, illetve négy. A megvásárolt jegyek visszaválthatók. Információink szerint a színház látogatottságával egyébként is vannak gondok.

Kerestük Őze Áront, hogy feltegyük kérdéseinket, de lapzártáig nem értük el. A korábbi igazgató a Magyar Narancsnak tegnap nem kívánta kommentálni utódja lépését, mint mondta, az átadás-átvétel rendben zajlik, a színház gazdálkodása megfelelő, adósságállománya nincs

Az új igazgató szerint az átadás-átvétel február 13-ra lezárul. Megjegyezte, hogy beiktatása január 14-én megtörtént és a vezetői átadás-átvétel lebonyolítására a törvények 30 napot biztosítanak. Kerestük Zalán Jánost is, hogy további magyarázatot kapjunk a színház és nézőbarátnak semmiként sem mondható döntésére, de őt sem értük el.

Zalán János ugyanakkor egy tegnapi tájékoztatón azt mondta, hogy a társulat tagjaival február 13. után fog tudni leülni beszélni a jövőről, a dokumentumok ismerete, valamint a tárgyalások kimenetele fogja meghatározni a személyi kérdéseket, a darabok repertoárra kerülését. Az új vezető egyelőre két új munkatársat hozott, Fülöp Ildikót és Pál Tibort. Kérdésre válaszolva az igazgató azt mondta, hogy a Frankenstein című darab február 13-ra tervezett bemutatóját megtartják, a produkciót Koltai M. Gábor rendezi.

Szerző
Frissítve: 2015.01.27. 22:26

„A tudás örömét kínáljuk”

Publikálás dátuma
2015.01.28. 06:45
Borzasztó büszke vagyok a Kossuth kiadói csoport profiljának sokféleségére FOTÓ: NÉPSZAVA
Most lesz 25 éve, hogy Kocsis András Sándor belépett abba a sajátos könyves fellegvárba, amit Kossuth Kiadónak hívnak. Vezetése alatt a cégcsoport növekedett: öt, különböző profillal dolgozó kiadó valamint egy három boltot üzemeltető kereskedelmi kft. munkáját fogja össze. Az elnök-vezérigazgatóval az elmúlt 25 évről beszélgettünk, de előtte lelepleződött a rejtély, hogy hogyan kerül egy termetes, színes elefánt ha nem is a Fejtő Ferenc Könyvesboltba, de közvetlenül az ajtajába.

– A kiadó székháznak halljában, a Fejtő Ferenc Könyvesbolt ajtaja mellett egy vidám színekkel és formákkal kifestett elefántszobor fogadja az érkezőt. Hogy kerül ez a vidám jelenség a könyvkiadóba?

– Felkértek, hogy sok más alkotóval együtt vegyek részt egy hajléktalanokat segítő megmozdulásban. Mindenki kapott egy fehér színű üvegszálból és műgyantából készült elefántot, saját elképzelésünkre volt bízva, hogyan fessük ki. A színeket és a mintákat a keleti hitvilág szimbólumai közül választottam ki, főleg olyanokat, amelyek engem amúgy nagyon foglalkoztatnak. Mielőtt árverésre került volna, megjárta a Szépművészeti Múzeum portikuszát, ahol két hónapig volt látható. Végül úgy megszerettem az én kis elefántomat, hogy addig licitáltam rá, míg az enyém maradt. Akkor került ide, a kiadó földszintjére.

– Képzőművésznek, vagy könyvesnek készült?

– Távközlési technikumot végeztem, az egyetemen közgazdaságtant, majd szociológiát tanultam. Olyan családban nőttem fel, ahol nagyon sokféle értéket tiszteltek. A felmenőim között volt az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó vezérkari főnöke, lelkész, katonatiszt, melós, vagyis a családi háttér igen színes. A gyakorlati érzék mellett a szellemi értékek iránti vonzalmat is belém oltották. Ami azt illeti, sem képzőművésznek, sem könyvesnek nem készültem. Amikor 1990 márciusában felkértek, hogy vegyem át a Kossuth Kiadót, nagyon fiatalon elképzelésem sem volt arról, a felelősségnek mekkora terhét veszem magamra. Beléptem egy sajátos könyves fellegvárba, ahol négyszáz ember dolgozott és nagyon keveset tudtam a jövőről. Emlékszem, akkor szűnt meg irántam a tartózkodás, amikor egy alkalommal egy perc alatt meg tudtam javítani egy kiadói szoba teljesen elnémult telefonjait. Nem Thomas Mannról kellett okosakat mondanom – arra persze ott voltak a kiadó kiváló szakemberei –, a megjavított telefonok tették helyre a reputációmat.

– Most lesz 25 éve, hogy a Kossuth Kiadó vezetője lett. Sikeréről beszédes tény, hogy a Kossuth ma már valójában cégcsoport, amely magában foglal öt különböző profilú kiadót. Mi volt a kiváltképp nehéz az elmúlt negyed században?

– Talán az indulás. Amikor átvettem a kiadót, nem tudtam, mivel kell szembenéznünk. Ott volt például a nyakunkon az óriási raktárkészlet. És nem csak a politikailag érdektelenné vált könyvek hatalmas mennyisége, hanem a rossz döntések következtében rajtunk maradt eladhatatlan kötetek tömege. Mondjuk vadászati könyv 130 ezer példányban. Vagy Nagy Imre mezőgazdasági tárgyú beszédei. Ezzel szemben ott volt még országszerte a több száz hajdani vállalati terjesztő, akiket el kellett számoltatni. Az egykori állami kiadók 1990-91-ben állami szubvenciót kaptak, meg boltot, és részvételi lehetőséget a privatizációban. A Kossuth azonban nem volt állami vállalat, nem részesült semmilyen előnyben. Nagy hátrányt jelentett a piacképes profil hiánya. Míg egy biztos profillal dolgozó, nagy hagyományú kiadó az új rendszerben el tudott indulni, mert a korábbi gyakorlatából birtokában voltak a klasszikusok, meg bizonyos piacképes művek kiadói jogai, addig a Kossuthnak nem volt semmije az induláshoz.

– Azt jelenti ez, hogy ki kellett találniuk magukat?

– Pontosan. Teljesen új profilt kellett kialakítani. Az átgondoláshoz másfél éves csendet rendeltem el. Ennyit adtam magunknak ahhoz, hogy megtaláljuk, mi az a más, amit a többiek nem csinálnak, hol az a rés, ahová be tudjuk tenni a lábunkat.

– Min fordult meg a kiadó sorsa?

– Három dolog mentette meg a Kossuthot. Az egyik a Nagy egészségkönyv megjelentetése. Ez ma már elképzelhetetlennek hangzó 160 ezer példányban jelent meg. Óriási sikere volt. A másik kettő pedig A világ országai és A világ fővárosai című kiadványunk. Ezek szintén nagyon magas példányszámban keltek el. Akkoriban kezdett felfelé ívelni a matricás könyvek divatja. Abból is piacra dobtunk kettőt. Sokan kérdezték akkoriban, hogy ehhez meg mi köze van a Kossuthnak. Nem azt mondom, hogy a matricás albumok a büszkeségeim voltak akkor, de helyük volt a piacon. Ez akkor a megmaradást segítette.

– A Kossuth egyik kiadója, a Ventus Libro máig jelentet meg matricás gyerekkönyveket. Baj lenne velük?

– Borzasztó büszke vagyok a Kossuth kiadói csoport profiljának sokféleségére. Törvényszerű, hogy van, amikor tematikát kell váltani. Az öt kiadó különböző projektjei sokféle előnnyel járnak. Vannak ismeretterjesztő, szépirodalmi, gyerekeknek szóló, történelmi kiadványaink, emellett különösen büszke vagyok a társadalomtudományi könyveinkre. Nagy öröm, hogy kemény küzdelem árán ugyan, de mi szereztük meg a kiadói jogot Thomas Piketty francia közgazdász világszerte nagy feltűnést keltett könyvének megjelentetésére. A címe a Tőke a XXI. században, s amikor tavaly nyáron angolul megjelent, egy csapásra felkerült a New York Times bestseller listájára. Ez nálunk jelenik meg magyarul és április 22-én konferenciát is rendezünk ebből az alkalomból, olyan kiváló szakemberek részvételével, mint Ferge Zsuzsa, Vértes András, Csaba László, Bokros Lajos, Felcsuti Péter és mások.

– Emlékezetem szerint a Kossuth soha nem mondott le arról, hogy kiadványaiban teret adjon a gondolkodóknak, még akkor sem, amikor közben matricás könyveket dobott a piacra a talpon maradás érdekében.

– Sok olyan programot valósítunk meg, amelyek hozamából finanszírozzuk a hagyományos társadalomtudományi ismeretterjesztő kiadványainkat. Amikor – mint említettem – a másfél éves „csendrendelet” után 1992-ben kiléptünk a piacra, bemutattuk az idővel legendássá lett Kis filozófiai sorozatunkat. A főként egyetemistákat megcélzó zsebkönyveknek komoly sikere volt, Croceval indult, Unamunóval és Machiavellivel folytatódott. Ma már múlt idő, de 80 kötete jelent meg. Saját fejlesztésünk volt A világtörténelem nagy alakjai, amelyet óriási példányszámban adtunk el, s olyan címek jelentek meg benne mint Az ókori kelet nagyjai, Egyiptomi fáraók, Kínai császárok és alattvalók. Kemény táblás könyvek voltak, korszerű küllemmel is. Magyarán, ahogy talpra álltunk, próbáltunk kialakítani egy új, szofisztikált ismeretterjesztő profilt.

– Mi volt az indulás utáni legkülönösebb kiadói élménye?

– Ma ezt nehéz elképzelni, de 1992-ben megkeresett egy olasz kereskedő és megvettünk egy kamionnyi árut tőle. Akkoriban még volt vagy félszáz pici boltunk országszerte – hozzáteszem, ma már nincs –, és ezekben piacra dobtuk a ceruzákat, tömböket, apró papírbolti árukat. Másfél hónap alatt kiárusítottuk, nem folyt be nagy pénz, de az is bevétel volt. Más alkalommal Pozsonyban egy kamionnyi porcelánt kaptam a felhalmozódott adósság fejében, a felét egy akkori nagy áruháznak adtam át, a többit kiárusítottuk a boltokban. Zűrös idők voltak, sok marhaságba mentünk bele, hogy valamiképpen talpon maradjunk, míg biztonsággal kialakítjuk a kiadói profilunkat. Csak érzékeltetésül, hogy hogy mentek a dolgok akkor: 92 környékén felhívott az újvidéki Fórum kiadó terjesztési vezetője, hogy lenne egy 25-30 ezer dolláros magyar könyvrendelésük, de csak úgy, ha szerzünk nekik mellé félmillió darab lombfűrészlapot. Az üzlet az üzlet, szereztünk fűrészlapokat.

– Miután öt kiadójuk többféle korú és érdeklődésű olvasóközönség igényeit igyekszik kielégíteni, hogyan foglalná össze, milyen ma a Kossuth igazi arca?

– Alapvetően az ismeretterjesztés a profilunk. Egy régi szerzőtől tanultam a szlogent, amit ma is vallunk: Mi a tudás örömét kínáljuk. Nem könyvet adunk el, hanem tudást. A palettán meghatározó a Britannica Hungarica, ugyanakkor piaci okokból ott van a könnyed krimi is. Nagy vállalkozásunk, a Britannica Hungarica Magyarország utolsó nyomtatott lexikonja, a 25 kötetes sorozatot fél éve fejeztük be. Ugyanúgy a Kossuth profilját határozza meg az 50 kötetes Jókai, a 22 kötetes Mikszáth, a 20 kötetes Gárdonyi, és a Móricz sorozat, amelyet nem fejeztünk be. Kiadtuk 20 kötetben a klasszikus magyar lírát, 26 kötetben a magyar próza klasszikusait, most fut a 26 kötetre tervezett Életre szóló regények sorozata egészen Füst Milánig. Ugyanakkor nagyon büszkék vagyunk, hogy mi lehetünk Juhász Ferenc kiadója is.

– A magyar vásárlók még mindig szeretik a sorozatokat?

– Túl vagyunk a piaci csúcson. Pár éve még nagyon keresettek voltak, akkoriban a Magyar festészet mestereit 26 kötetben adtuk ki, és most egy huszas sorozattal folytatjuk ugyan, de már nem olyan élénk a kereslet, mint régebben. Különlegességnek számított a Híres operettek sorozatunk, amit az Operettszínházzal közösen jelentettünk meg. Ez egyedülállónak számít még a nemzetközi piacon is.

– Mit gondol, hosszú távon, az internet korában érdemes könyvvel foglalkozni?

– Hogyne. Az internet világával a Gutenberg galaxis kitágul. Természetesen bizonyos változásokat viszont megkövetel az új helyzet. A Kossuth ahol lehet, az internetes világban is jelen van. Működik egy képügynökségünk, és másodikak vagyunk a piacon. A multimedia plaza portálunkon 3500 legálisan letölthető e-könyv áll az érdeklődők rendelkezésére. Az Egyesült Államokban az e-könyv forgalmazás szemmel nagyon jól látható összeget jelent, míg Magyarországon a teljes könyvszakmai forgalom 0,2 százalékát teszi ki. Ez a legális letöltésekre vonatkozik. Más kérdés, hogy a fekete letöltések aránya meggyőződésem szerint nálunk Guinness-rekord méretű.

– Nálunk ezt meg lehet csinálni, de az Egyesült Államokban nem?

– Dehogynem lehet. Csak más a kultúra. Magyarországon sportot csinálnak belőle. Ez kultúra, mentalitás kérdése. Amikor Pozsonyban a magyar nemes urak felesküdtek Mária Teréziára, azt kiáltották, életünket és vérünket. A folytatást soha nem idézzük. Az úgy szólt: de a pénzünket nem. Az, hogy az internetnek köszönhetően hozzájuthatunk könyvekhez, az remek, de hogy emögött milyen őrületes munkamennyiség gyűlt össze, az senkit nem érdekel.

– A Kossuth Kiadó hangoskönyveket is kínál. Ez hogyan működik ma?

– A kiadónk a Mojzer kiadóval közösen több mint 250 címmel van jelen a piacon. Sok előnye van, például vezetés vagy egyéb más tevékenység közben is lehet hallgatni, kultúrát „fogyasztani”.

– Tavaly a Kossuth lett az év kiadója. Min mérhető egy ilyen cím?

– Az olvasók és a szakma elismerésén, a kiadványok színvonalán, az innovációkon. Egyszer már elnyertük a címet, 2002-ben. Mindig új programokon törjük a fejünket, most is készülünk két újdonságra, de ezek még hétpecsétes titoknak számítanak.

– Mint a kiadói egyesülés elnöke, milyennek ítéli meg a könyv állami támogatását?

– Egyrészt helyes, ha a kiadói szakmában nem túl sok állami pénz van jelen, amely torzíthatná a piacot. Másrészt viszont az állami részvétel hiánya bizonyos területeken rettenetesen megnehezíti a helyzetet. A teljes magyar könyvszakma forgalma, a tankönyvvel együtt körülbelül 60 milliárd forint évente. Az egész könyvkiadás – a tankönyvek nélkül – 630 millió forint állami támogatást kap. Ebben benne van a könyvtárak ellátását segítő Márai program, a határon túli megjelenések, a műfordítói támogatások, és minden egyéb is. Ez rendkívül kevés. Ennek a szakmának van néhány olyan területe, amely a világon sehol nem áll meg külső támogatás nélkül. Az olvasás népszerűsítésére például az angolok, franciák, németek nagyon odafigyelnek és áldoznak is rá. Mi nem nagyon. Jobban kellene támogatni az elsőkötetes szerzők műveinek megjelenését, a magyar irodalom hazai népszerűsítését, a magyarról más nyelvre fordítók tevékenységének támogatását. Csupán 25 millió forint fordítástámogatására pályázhatnak azok a külföldi kiadók, amelyek magyar irodalmat óhajtanak megjelentetni.

– Mit tud tenni a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete a változásért? Van lehetőség a párbeszédre?

– Korábban rengeteg vitánk volt L. Simon Lászlóval, de nagyobb lehetőségünk is a párbeszédre. Amióta új felelősök kerültek döntéshozói helyzetbe szakmánk területén, a párbeszéd megnehezült. A könyveseké Magyarország egyik legrégibb civil szerveződése. 1795-ben alakult, a 220. évfordulón, idén májusban saját magunkat fogjuk ezért ünnepelni – vagyis a szervezett magyar könyvszakmát –, s mód lesz a gondokról is beszélni. Tudomásul vesszük, hogy bármilyen kormány legyen is, párbeszédre szükség van, az érdekeket egyeztetni kell. Ez jelenleg elég nehezen működik.

- Kanyarodjunk vissza a másik szenvedélyéhez. Hogy adta a fejét képzőművészeti alkotásra?

– Rajzolni már diákkoromban kezdtem, de soha nem tanultam igazán. Schéner Mihálynak köszönhetem, hogy több évtizedes kihagyás után, kb. 15 éve újra életre kelt a régi hobbi. Közel laktunk egymáshoz, gyakran ott voltam nála, néztem, ahogy dolgozik, kérdezgettem a festési technikákról, ecsetkezelésről – nagyon büszke vagyok, van egy képem, amelynek az egyik felét ő festette, a másikat én. Ő kezdett el piszkálni, hogy kezdjek el formázni. Szerettem volna ugyanis szerezni egy Kossuth plasztikát, de nem találtam és akkor csináltam magamnak egy Kossuth szobrot. 2002-ben ez volt az első bronzportré, és követték a többiek: portrék és kisplasztikák.

– Több tucatnyi bronz mellszobrot formázott meg élő és klasszikus művészekről. Fejtő Ferenc bronzból öntött mellszobrát a Népszava segítségével állították fel a Szent István parkban, s elkészítette az Fejtő-díjat, amelyet lapunk újságírói évente kapják, az első díjazott Andrassew Iván volt. Hol tanult formázni?

- Szervezetten sehol, autodidakta módon tanultam meg néhány technikát, és néhány tanácsával megtisztelt Varga Imre is. Büszke vagyok arra, hogy a róla készült bronzportrét kihelyezte a műveit bemutató múzeumába is. Összességében a sport mellett ez a tevékenység jelenti számomra a kikapcsolódást és a pihenést, de a nagy szerelem az mindig is a könyvkiadás marad!

Szerző