1-es vagy ½ 1-es villamos

Erősen helytelenítem az 1-es villamos pályájának meghosszabbítása körül kialakult polémiát. Mérnökként kollégáimtól úgy hallottam, ha egy utat, vasutat, villamos pályát akar valaki létesíteni, akkor legelőször be kell gyűjteni az adatokat a nyomvonal műtárgyainak teherbírásáról, az ott közlekedtetni kívánt járművek műszaki adatairól, s annak tudatában lehet a tervezést elvégezni. Emlékezetem szerint a Rákóczi híd a Szabadság és a Petőfi híd tehermentesítése érdekében is létesült, tehát elég jelentős lehet a teherbírása. Már a kezdet-kezdetén cél volt a villamos közlekedés megvalósítása is.

Tekintettel arra, hogy az 1-es villamos az Árpád hídon is átvezet Óbudára, nem hinném, hogy az új hidat „gyengébbre” tervezték volna a megnövekedett forgalom és teherforgalom figyelembe vételével, mint a korábbiakat. Ha villamos vonal tervezése nem úgy történt, egy mérhetetlen műszaki blama, aminek elkövetőit a Markó utcába kell „tetemre hívni”. Ha a híd is olyan „masszív”, mint a megállókba odaömlesztett beton monstrumok, akkor biztosan elbírna még egy nehéz harckocsi századot is. Nem tudom, kinek az ötlete volt, de légiesebb megoldás is születhetett volna.

Le/fel a kalappal!

Nem vagyok Orbán-hívő. Ez talán eddig megjelent írásaimból is kiderül. Ám nem akarok igazságtalan se lenni. Amikor megláttam Orbánt kalappal a zsidó temetőben, azt mondtam: le a kalappal. Tisztességesen emlékezett meg az első világháború zsidó hőseiről abból az alkalomból, hogy azoknak sírjait felújították.

Az ezt idéző Népszava január 27-i száma lapszemlét közöl a The Guardian című újságból. Ebben szerepel egy furcsa javaslat: „… az egész Unióban helyezzék törvényen kívül az antiszemitizmust…” Mit jelentene ez? Legyen büntethető együtt például a holokauszt tagadással, az etnikai, kulturális, vallási csoportok nyilvános megsértésével? Ez jól hangzik: legyen büntethető. Eddig nem volt az? Vagy: hogyan, milyen szankciókkal legyen büntethető? És mit érünk el vele? Aki zsidógyűlöletre nevelve szocializálódik, az talán halkabban mondja ostoba, lélekgyilkos szavait.

Az antiszemitizmus gyökerei sajnos nagyon mélyek, egyidősek a zsidó- keresztény kultúrával. Az okokról a témát mélyen kutatók köteteket írtak, a megfejtés még mindig hátra van. Nem is ezzel kívánok próbálkozni ebben a pár sorban, de megemlítek valamit. Volt egy korszak hazánkban, amikor nem volt téma. Szőnyeg alá söpörtük? Így is fel lehet fogni, de tény, hogy az embereket úgy igyekeztek nevelni, hogy azzal foglalkozzanak ki a becsületes és ki a becstelen. Két apró példa jut eszembe.

Egykor volt Esti Hírlap dolgozók találkozóján szívesen adtam a régi kollégáknak az időtájt megjelent holocaust témájú könyvemből. Az egyik kolléga – Kőbányai Gyuri - csodálkozva vette át ezzel a szöveggel: „Hát maga zsidó, ezt nem is gondoltam.” A másik újságíró - a rendszerváltás utáni alternatív újságíró szervezet alapítója hívott fel elsőnek még aznap este: „Mari! Megdöbbentem, hogy ennyi szenvedés után hogy tudtál ennyire magyarnak maradni?” Az antiszemitizmust nem (csak) büntetni kellene, de valahogyan úgy nevelni a fiatalokat, hogy az emberek valódi értékét tekintsék mércének.

Szerző

Le/fel a kalappal!

Nem vagyok Orbán-hívő. Ez talán eddig megjelent írásaimból is kiderül. Ám nem akarok igazságtalan se lenni. Amikor megláttam Orbánt kalappal a zsidó temetőben, azt mondtam: le a kalappal. Tisztességesen emlékezett meg az első világháború zsidó hőseiről abból az alkalomból, hogy azoknak sírjait felújították.

Az ezt idéző Népszava január 27-i száma lapszemlét közöl a The Guardian című újságból. Ebben szerepel egy furcsa javaslat: „… az egész Unióban helyezzék törvényen kívül az antiszemitizmust…” Mit jelentene ez? Legyen büntethető együtt például a holokauszt tagadással, az etnikai, kulturális, vallási csoportok nyilvános megsértésével? Ez jól hangzik: legyen büntethető. Eddig nem volt az? Vagy: hogyan, milyen szankciókkal legyen büntethető? És mit érünk el vele? Aki zsidógyűlöletre nevelve szocializálódik, az talán halkabban mondja ostoba, lélekgyilkos szavait.

Az antiszemitizmus gyökerei sajnos nagyon mélyek, egyidősek a zsidó- keresztény kultúrával. Az okokról a témát mélyen kutatók köteteket írtak, a megfejtés még mindig hátra van. Nem is ezzel kívánok próbálkozni ebben a pár sorban, de megemlítek valamit. Volt egy korszak hazánkban, amikor nem volt téma. Szőnyeg alá söpörtük? Így is fel lehet fogni, de tény, hogy az embereket úgy igyekeztek nevelni, hogy azzal foglalkozzanak ki a becsületes és ki a becstelen. Két apró példa jut eszembe.

Egykor volt Esti Hírlap dolgozók találkozóján szívesen adtam a régi kollégáknak az időtájt megjelent holocaust témájú könyvemből. Az egyik kolléga – Kőbányai Gyuri - csodálkozva vette át ezzel a szöveggel: „Hát maga zsidó, ezt nem is gondoltam.” A másik újságíró - a rendszerváltás utáni alternatív újságíró szervezet alapítója hívott fel elsőnek még aznap este: „Mari! Megdöbbentem, hogy ennyi szenvedés után hogy tudtál ennyire magyarnak maradni?” Az antiszemitizmust nem (csak) büntetni kellene, de valahogyan úgy nevelni a fiatalokat, hogy az emberek valódi értékét tekintsék mércének.

Szerző