A NATO is tart a balkáni merénylőktől

Publikálás dátuma
2015.01.30. 06:32
Egyre több a hagyományos öltözet, és egyre gyakoribb a zöld iszlám zászló a Balkánon is FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár múlt héten Pristinában figyelmeztetett az iraki és szíriai háborúból Koszovóba visszatérő dzsihadisták okozta veszélyre. Az észak-atlanti szövetségnél először mondták ki nyíltan, hogy a balkáni iszlamisták is komoly kockázatot jelentenek. Ezt a kérdést sokáig – politikai okok miatt – szőnyeg alá söpörték Európában.

Stoltenberg úgy foglalt állást, hogy a hazatérő dzsihadisták nemcsak a régiót, hanem egész Európát fenyegetik, ezért „együtt kell küzdenünk a terrorzizmus ellen” a balkáni országokkal – fejtette ki. A pristinai parlament is érzékeli a veszélyt, s olyan törvényt készít elő, amely kemény büntetést helyez kilátásba a Közel-Keleten harcolók ellen.

Helyi terroristák

Az eltelt bő egy évtized alatt a balkáni iszlamisták több, a világ különböző országaiban végrehajtott terrorakcióban vállaltak szerepet. Ezek közé tartozik a 2002 októberében, az Egyesült Államok bécsi külképviselete elleni, a 2007 májusi Fort Dix-i merénylet, a 2009-es New York-i metró merényletkísérlet, a 2011 októberi, az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége ellen végrehajtott terrorakció, a 2012 januárjában, Tampában végrehajtott robbantásos akció.

Balkáni terroristák gyilkoltak meg 2012 februárjában két amerikai katonát a frankfurti repülőtéren. 2014 márciusában első ízben fordult elő, hogy egy fiatal koszovói férfi hajtson végre öngyilkos merényletet Irakban. Ebben a bagdadi terrorakcióban öt személy vesztette életét.

Miközben tehát jórészt arról hallhatunk, hogy Franciaországban, Belgiumban és Németországban mennyire tartanak a hatóságok a Szíriából visszatérő dzsihadistáktól, ez a kérdés a Balkán illetékesei számára is egyre nagyobb fejtörést okoz. Az okok persze teljesen mások, mint Nyugaton. A lakosság néhány százalékának radikalizálódását a boszniai, majd a koszovói háború, s a helyzetet kihasználó közel-keleti államok idézték elő. Mivel azonban mindkét konfliktusban a helyi, boszniai és koszovói lakosság volt a szenvedő fél, a Nyugat nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, a szerbek megzabolázását tartotta első számú feladatának.

A többség mérsékelt

Az aggasztó jelek ellenére a délkelet-európai muzulmánokat továbbra is a legmérsékeltebb iszlám hívőknek

nevezetjük. Becslések szerint a térségben 5-10 százalék vált a radikális vallási ideológia rabjává. A fundamentalisták az eltelt két évtizedben, a boszniai háború óta kiépítették kommunikációs csatornáikat, infrastruktúrájukat, az elszigetelt településeken éppen úgy, mint a városokban, a radikális papság által irányított nagymecsetek közelében. Híroldalakkal rendelkeznek, újságokat adnak ki, propagálják a „szent háborúban” való részvétel előnyeit. Ehhez természetesen pénz kell, nem is kevés, közel-keleti szponzorok azonban jócskán akadnak.

Bosznia-Hercegovinában az iszlám radikalizmus gyökerei még a második világháború időszakára nyúlnak vissza. Bosznia területe a nácik által létrehozott Független Horvát Állam (NDH) fennhatósága alá került. Ekkor jött létre a Mladi Muslimani, azaz Ifjú Muzulmánok csoportja, amely a Muzulmán Testvériség boszniai társszerve volt. Az Ifjú Muzulmánok – amint egyik alapítója, Alija Izetbegovic későbbi boszniai elnök is hirdette – nagy „Iszlamisztánt” akartak létrehozni a Balkántól Észak-Afrikán át a Közel-Keletig.

Tagjai egytől egyig radikálisok voltak, olyanok, akik szent háborút akartak indítani minden nem muzulmán ellen. Ehhez azonban szövetségesekre volt szükségük, így a csoport a nácik támogatása mellett döntött a partizánokkal szemben. A második világháború után három évre le is tartóztatták Izetbegovicot.

Iszlamisták új generációja

Jugoszlávia szétesésekor, a boszniai háború idején a szélsőséges iszlamisták egy új generációja kezdte bontogatni szárnyait. Ez az afgán és más dzsihadi zsoldosok által befolyásolt csoport jóval veszélyesebb és szélsőségesebb volt a Boszniában elnökké választott Izetbegovicékénál. A Katibat al-Mujahireent boszniai, csecsen, és más országokból érkezett dzsihadista veteránok alkották, több tagja a boszniai hadsereg oldalán harcolt a szerbekkel szemben.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelője, Hálid Sejk Mohamedet, valamint egy sor ismert terroristát is a soraiban tudhatott, köztük a 2005 júliusi londoni merényletek szellemi atyjának nevezett Abu Hamza al-Maszrit – írta tanulmányában Gordon N. Bardos, a délkelet-európai stratégiai kérdésekkel foglalkozó SEERECON elnöke.

Több terrorista is megfordult Boszniában, s Izetbegovic az ördöggel cimborált. Azzal vádolták, hogy minden további nélkül boszniai útlevelet biztosított a szélsőségesek számára, mert szüksége volt támogatásukra a délszláv háborúban.

Ennek a lépésnek azonban meg is lettek a következményei. Az 1995-ös daytoni egyezmény után ugyanis kialakították saját hálózatukat az országban, támogatást nyújtottak az „iszlám ügyért” küzdők számára. Azt azért nem állíthatjuk, hogy terroristákat képeztek volna ki, de hogy szerepük volt a szélsőséges ideológia terjesztésében, az biztos.

Több, a világ zajától távol fekvő településen alakították ki saját minitársadalmukat, ahol bevezették a saríát, s tagokat gyűjtöttek „szent háborújukhoz”. Janez Kovac író szerint ezekről a helyi enklávéról a rendőrség is pontosan tudott, de nem tett semmit ellenük. Ilyen iszlám falu volt Bocinja Donja, ahol mintegy 600-an éltek, illetve Gornja Maoca, e településen telepedett le Bosznia legfőbb vahabita vezetője, Nusret Imamovic. (A vahabita iszlám Szaúd-Arábia államvallása.) De itt élte mindennapjait az a Mevlid Jasarevic is, aki 2011 októberében merényletet hajtott végre az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége ellen.

A városokban is kialakultak szélsőséges iszlám központok. Szarajevóban a radikalizmus melegágyának tartják a szaúdiak által finanszírozott Fahd Király mecsetet, valamint a Szarajevói Kulturális Központot. A szarajevói Fehér mecset a koszovói albán Sulejman Bugari imám „főhadiszállása”, akit az amerikai tudományos intézet, a Stratfor az albániai és boszniai szélsőségesek összekötőjének nevezett.

Az iszlám szélsőségesek a Balkánon számos jótékonysági- segély- és civil szervezeteket hoztak létre. Ezek közül néhányat az al-Kaidához köthető szélsőséges csoportok finanszíroznak. A CIA például azt közölte, hogy a világban megannyi országában működő boszniai civil szervezetek egyharmada rendelkezik terrorista kapcsolatokkal.

A balkáni iszlamisták kommunikációs csatornáikon, főként weboldalaik segítségével hirdetik azt, hogy gyűlölni kell a „hitetleneket”, népszerűsítik az erőszakot, s terjesztik Amerika- és Izrael-ellenes ideológiájukat. Fontos terepet jelentenek számukra a közösségi oldalak, a Krenaria Islame Facebook oldalhoz például – megszüntetéséig – 25 ezren csatlakoztak. Itt a Szíriában harcoló „hős” albán dzsihadistákat népszerűsítették.

Perpatvarok a Le Pen famíliában

Publikálás dátuma
2015.01.30. 06:31
Ma már nem ilyen rózsás a viszony apa és lánya között, mint amilyen 2012-ben volt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PASCAL LE SEGRET
Ami csak bosszantó, mind egyszerre torlódott össze a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front háza táján. A pártban is, a szűkebb családban is. Az elnök asszony eddigi második embere kirúgott a hámból, önálló irányvonalat hirdetett meg, a papa zsörtölődik, az unokahúg lázad. Egyik vezető téma lett mindez a párizsi sajtóban.

Ami igazán föltűnést keltett, a belső pártviszály. Marine Le Pennek, aki édesapjától, Jean-Marie-től örökölte az elnökséget, és vele a teljhatalmat, volt egy tanácsadója, bizonyos Aymeric Chauprade. Mostanáig érinthetetlen volt ő is, amíg nem rúgott ki a hámból, ideológiailag nem önállósította magát. A Charle Hebdo-ügy, a hetilap ellen intézett terrortámadás, a tömeggyilkolás, amúgy is ezernyi problémát ébresztett a társadalomban, a hullámai érthetően nem kímélték a Nemzeti Frontot sem.

Monsieur Chauprade azonban készítetett egy videót. Azt hirdette meg benne, hogy Franciaországban, az arab muzulmán lakosság körében létezik egy „ötödik hadoszlop”, ellenséges réteg, amely „hazaáruló tevékenysége miatt ártalmas”. Azokat a születésük folytán állampolgároknak, tehát franciáknak minősülőket értette ez alatt, akik elhagyják az országot, Szíriában, Irakban, az égő térségben csatlakoznak az Iszlám Államhoz (IS), részt vesznek a tömegmészárlásokban.

A pártelnök haragját tovább gerjesztette, hogy a jellemzés erősen túllőtt a határon, mert a videó, ezeket az arabokat, azokhoz a germánokhoz hasonlította, akik már 1933-ban, tehát Hitler hatalomra jutása előtt voltak horogkeresztes aktivisták. Az elbocsátott tanácsadó azzal magyarázkodott, hogy „Franciaország moszlimokkal áll háborúban, de nem hívőkkel. Egyesek hazajönnek és ellenünk fordulnak.”

A minősítés mindenekelőtt azért dúlta föl Marine Le Pent, mert ő arra törekszik, nem is eredménytelenül, hogy szélsőjobboldali pártja híveiként, esetleg aktív párttagjaikként is, megnyerjen muzulmán arabokat is. Kicsit hasonlatos az eset ahhoz, hogy vannak zsidók is, akiket antiszemita elvakultság fűt. Ezek az arabok is ki tudja miért, fajüldözőkhöz csatlakoznak, esetleg vélt személyes előnyök reményében. Nem csak Marine Le Pen hiszi ezt, tények bizonyítják, a jelenség létezik.

A pártelnök tehát szorongani kezdett, helyettese és tanácsadója elrettenti ezt a réteget, habozás nélkül döntött. Aymeric Chauprade-ot a Nemzeti Frontból nem zárja ki ugyan, de azonnal megfosztja tanácsadói rangjától. Sokkal többtől is. Az úr eddig európai parlamenti képviselője volt a Nemzeti Frontnak, mi több, a 23 tagú csoportnak a vezetője.

A mandátumát elvenni nem lehetett, mert választották, viszont ugyancsak azonnali hatállyal visszavonta tisztségét, sebtében, ki is nevezte az utódát. Chauprade úr elvben politikai „pária” lett. Alkalmat adott arra is, hogy Marine engesztelhetetlenül a nemzetközi ügyek egyetlen megítélőjének nyilvánítsa magát, hiszen addig a büntetett volt a Nemzeti Front külügyminisztere.

A viszálykodást súlyosbította, hogy nyomban családi perpatvarrá is szélesedett, nem első ízben. A párt és a família „üdvöskéje”, az unokahúg Marion Maréchal-Le Pen, máskor is duzzogó, külön véleményt publikáló, a maga nevében körlevelet címzett a Front megyei felelőseihez, amelyben közölte, hogy nem ért egyet a nagynéni döntéseivel. Ő maga sem osztja ugyan mindenben Chauprade úr téziseit, de a fegyelmi döntéseket túlzottaknak tartja.

A papa, a pártalapító öregúr is már a kisasszony előtt inkább a megbüntetett álláspontját osztotta. Marine Le Pen sógora, Philippe Olivier ugyancsak hozzá csatlakozott, feleségével, Marie-Caroline-nal, a családfő legidősebb lányával együtt. Ők ketten már korábban is elszegődtek egy zendülő frontista mozgalmához, amely „Talpra Franciaország” néven szintén szélsőjobboldali programmal, de külön útra tért.

A szakítás olyannyira az idegeire ment a családfőnek, hogy fölháborodott hangnemben rótta meg az övéit, „elítélem azokat az asszonyokat, akik inkább férjüket vagy szeretőiket követik, mintsem atyjukat”. Marie-Caroline-t, a legidősebb leányt az intés annyira fölháborította, hogy férjével együtt otthagyta a nagy családi otthont, másutt telepedtek le. Atya és leánya az óta nem is beszél egymással, tizenhárom éve találkoztak legutóbb. Az „öreglány” két húgával azonban tartja a kapcsolatot.

A Le Figaro azt írta, történjék bármi, Marine Le Pen nem fogja eltűrni soha, hogy a pártjában irányzatok tűnjenek föl. Elszánta magát, hogy a véglegekig és minden eszközzel harcol ellenük, mert ha belenyugodnék – véli – az a Nemzeti Front halálát jelentené. Arra emlékeztet, hogy Sarkozy pártjában, az UMP-ben ez következett be.

Mellesleg a jobboldali Le Point hetilap egyik vezető kommentátorának, a nagy tekintélyű publicistának, Michele Cottának a véleményét közölte a Nemzeti Front válságáról. Ő úgy jellemzi Marine Le Pen magatartását, hogy „ott akar lenni mindenütt, máskülönben azt kockáztatja, nincs sehol. Igyekszik egyensúlyozni”. Különös magatartása az is, hogy hasonlatosan több más nyugat-európai szélsőjobboldali pártvezetőhöz, még jóval a görög választások előtt, az ottani szélsőbaloldali Sziriza mellett tette le a garast, amely azonban győzelme után percet sem késlekedve, elutasította a mérgezett ajándékot.

Ég a ház
A papával a már megszokott kisebb konfliktusokon túl elég bosszúságot okozott az is, ahogyan Marine Le Pen a Charlie Hebdót ért terrortámadást kezelte. A pártelnök asszonytól rossznéven vették a francia közélet politikai pártjai, hogy föltűnően barátságtalan nyilatkozatokat nem tett ugyan, nem állt ki a gyilkos támadók mellett, de a közös szimpátiatüntetéstől távol tartotta magát.
Az öregúr azonban töprengés nélkül kételyeit fejezte ki a mindenki által elfogadott változat iránt, olyanokat mondott, hogy „igazi merénylet nem is történt, az egész a baloldali kormányzat „összeesküvése”. Alaposan eltúlozták a monumentális közös tiltakozó tüntetést is, a sajtóban közöltekkel ellentétben sokkal kevesebben vettek részt a menetelésen”. Kétségbe vonta azokat a beszámolókat is, amelyek a gyilkosok ártalmatlanná tételéről jelentek meg, „van más módszer is az elhallgattatásukra” bizonygatta. Nem vagyok naiv” – fűzte hozzá.
Volt azonban kellemetlen mellékzöngéje is a zsörtölődésének. Florian Phillippo, a Nemzeti Front második embere kommentálta azt a nyilatkozatot, amelyet az idős Jean-Marie Le Pen elfogultságában adott a moszkvai Komszomolszkaja Pravdának. A „vén csibész” ebben ugyancsak kétségbe vonta az ocsmány gyilkosságok tényét. Philippo azt mondta, úgy látszik, „az orosz újságíró társaságában kicsit több vodka csúszott le a szomjas torkon”. A válaszban a pártalapító „pimasznak” nevezte bírálóját, kifogásolta tiszteletlenségét.A Le Pen sztori zárófejezete a családfő házának kigyulladása volt.
A kiadott közlemény szerint munkások tisztították a fűtőberendezést, és eközben kapott lángra a környezet. Az anyagi kár tetemes, de az öregúr arcán csak kisebb, jelentéktelen égési sérüléseket szenvedett, semmi sem súlyos, nyugtalanságra ok nincs, nyugtatta meg a sajtót, Marine, a pártelnök. Papa, mama, kéz a kézben „hősiesen vonult a tornácra”, ott vették gondjaikba őket a tűzoltók, kórházba sem kellett szállítani senkit. Viszont a családfő változata szerint csaknem minden odaveszett, ami az első közlésekkel ellentétes. Arra a kérdésre pedig, hogy nem félt-e Monsieur, azt válaszolta, „nem félek én soha, ha csak a mennybolt nem szakad rám. Breton vagyok, már ilyen fából faragtak”.



Szerző
Frissítve: 2015.01.29. 20:38

Washington újabb szankciókkal fenyegeti Moszkvát

Az Egyesült Államok csütörtökön újabb gazdasági büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba Oroszország ellen arra az esetre, ha Moszkva nem hagy fel a kelet-ukrajnai felkelés támogatásával.

Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő a további szankciók lehetőségéről szólva egyúttal üdvözölte, hogy Európai Unió szeptemberig meghosszabbítja a márciusban lejáró büntetőintézkedések hatályát, amelyeket az ukrajnai válsággal kapcsolatban orosz, illetve ukrajnai természetes és jogi személyekkel szemben rendelt el. Az EU egyúttal, február 9-én kibővíti majd az érintett személyek listáját is.

Szerző