By, by Malév!

Alighanem kissé megkésett a kormány sajnálkozása a csődbe vitt magyar légitársaság elvesztése miatt. Némi álságosság is felfedezhető a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kijelentése mögött, amikor arról beszélnek, hogy akár még anyagi áldozatokra is hajlandó volna a magyar kormány egy új, nemzeti légitársaság megalakításért, persze csakis „piaci alapon”.

A MALÉV három évvel ezelőtti csődje is egy volt azok között a szemellenzős döntések között, amelyeket a kétharmados győzelem elbizakodottságában hozott a 2010-ben frissen hivatalba lépő Orbán-kormány. A leköszönő Bajnai-csapat már látta, hogy csakis határozott és gyors lépésekkel lehet megmenteni az ugyancsak hazai érdekeltségű fapados társaság feljelentése miatt bajba került MALÉV-et. Az átadás-átvétel dokumentumai között ott volt a kidolgozott javaslat is, amelyet az új kormány illetékesei talán még elolvasni sem akartak. Az eredményt tudjuk. És talán az sem véletlen, hogy az egykor fontos útvonalakat birtokló légitársaság legzsírosabb desztinációt mára a feljelentő szerezte meg.

A 21. század első évtizedére a budapesti repülőtér Európa egyik legfontosabb, úgynevezett „ráhordó” légikikötője lett. A ferihegyi forgalom jelentős részét a tranzit utasok generálták: ide érkeztek azok a távol-keleti, közel-keleti és észak-amerikai járatok, amelyek utasai mintegy „fordító korongon” Európa kisebb reptereire indulhattak tovább. Szerbia, a Balkán, Kelet-Európa megannyi légikikötőjébe gyakorlatilag csak Budapesten át lehetett eljutni.

Ma Budapest – zsákutca. Az utasforgalom zömét a kispénzű turistákra specializálódott fapados járatok hozzák, s aki tőlünk akar a tengeren túlra, vagy Európa kisebb repülőtereire eljutni, jó ha tudja, egy-két átszállásnál „olcsóbban” nem tudja megúszni. Budapest szerepét már átvette Bécs, Prága és részben Bukarest.

Kicsit késői a felismerés, de a minisztériumban most úgy gondolják, egy esetlegesen piacra lépő új magyar légitársaság a hiányzó összeköttetések megteremtésével, esetleg a nyugat-európai gyűjtő-elosztó bázissal rendelkező légitársaságok hálózatára való ráhordással akár szárnyalhatna is. Ha nem is Sólyom szárnyakon, de egyszer talán ismét nemzeti színű gépeken.

Szerző
Somfai Péter

Korrupciós kamuflázs 2.0?

Ha valaki azt meri állítani, hogy én itt állítok valamit, nyomban beperelem! (Azt hiszem, ügyesen kaptam el a kormánypárti trendet.) Egy nappal ezelőtt arról írtam röviden, hogy milyen különös az emberi kölcsönadás természetrajza. Kicsit hasonlít Karinthy definíciójára, csak éppen fordítva. Ő így fogalmazott: a kölcsön "a szentimentális búcsúzkodásnak sajátságos fajtája, mikor egyik ember pénzt nyújt át a másiknak, annak emlékére, hogy utoljára találkoznak". Esetünkben meg a pénzátadás azt alapozhatja meg, hogy még nagyon is sokszor találkoznak...

Felemlítettem: "vagyonnyilatkozatuk alapján a kormánypárti politikusok a legjobb adósok. Úgy kapnak tizenmilliókat, hogy a hitelezők évek óta nem kérik vissza, de még törlesztés sem igen látszik. Barátom szerint az ilyen személy politikai uzsorás, s mint ilyen, nemzetbiztonsági kockázat. A „kölcsön” pedig valójában „rendelkezésre bocsájtott pénzösszeg”, különféle hálatípusokért cserébe. Mi másért is adnák (ha valóban adnak, és nem csak korrupciós kamuflázs az egész)?"

Erre elolvasom a mindenki által talpig becsületesnek tartott Pintér Sándor vagyonnyilatkozatát. Eszerint a 610 milliós családi-baráti kölcsönadásából legalább egy éve már megint nem törlesztett neki senki. Aszfaltgondolkodásomban felmerül: nem tán ő a kormánypolitikusok legnagyobb paraván-hitelezője?

Aki a kérdésre igennel felel, nézze a kezdőmondatot!

Szerző
Veress Jenő

Fuserálók kormánya

 

Nem talált szavakat Pusztai Erzsébet, egykori államtitkár, amikor tömören óhajtotta minősíteni az Orbán-kormány új egészségügyi átszervezési terveit, amelyek úgy általában még nem igazán ismeretesek, csupán részletek szivárognak ki róla, de máris sejthető: a végeredmény tragédia lesz. Kórház bezárások, leépítések, és főként a kettészakítás. Akinek egyéb lehetősége nincs, mint az állami egészségügyi szolgáltatás, pária marad.

Sohanapjáig várhat, amíg megkapja a szükséges gyógyítást, műtétet, kezelést, várólistán vesztegelhet, és ha szerencsés, időközben meggyógyul. Ha pedig van pénze, módos családja, tárt kapukkal várja a magánintézmény, válogatott orvosokkal, ápoló személyzettel, technikai fölszereléssel, gyógyító csodákkal, amelyek amúgy - legalábbis a fáma szerint -, ott vannak az állami kórházakban is, csak ott éppen pénz nincs a használatukra, személyzetük fizetésére.

A Népszabadság napok óta szellőztetett információi szerint úgy 8-10 ezer elbocsátás várható az ágazatban. Nem mindenki lesz földönfutó, mert egy részüket várják a magánkórházak, rendelők, mások szerencsét próbálhatnak Nyugaton, mint tették eddig is már sokan a kollégáik közül.

Ez az állapot késztette arra Pusztai Erzsébetet, hogy másokkal együtt úgy vélje, az egészségügy „rendbe tétele” ugyanarra a sorsra juthat, amiként sikerült állítólagos "reformokkal" átalakítani az oktatást is. Elfuserál mindent, amihez ez a kormányzat hozzányúl. De nem kell olyan messzire menni: alig néhány hónapja pukkadt ki a netadó terve, szerencsénkre visszavonták. Pancser módra készítették elő az útadót is, hevenyészett változattal álltak elő a módosítására is, a gyakorlat még ezt a változatot sem igazolta, hiszen csak részlegesen lépett életbe.

Kibukkanhatnak további ostobaságok is, és azt sem tudjuk, azoknak, akik fegyelmezett állampolgárokként gyorsan megvették matricájukat, de nem lesz szükségük rá, ha egyáltalán visszakaphatják a pénzüket, hogyan és mi módon jutnak majd hozzá. Az egészen friss kudarc diplomáciai: Orbánék belehajszolták magukat a Washingtonnal kialakult válságba, és a kényszerű visszakozás ott is kétbalkezesre sikerült.

Kérkednek vele, hogy ilyen kis létszámú kormányuk, tucatnál is kevesebb minisztere nem volt egyetlen elődjének sem. És ha már a létszámot piszkáljuk, államtitkáraival, helyettes államtitkáraival együtt ekkora államigazgatási apparátusa sem volt egyetlen korábbinak. Pontos számot aligha tud mondani bárki is, de nyers becslések szerint az összlétszámuk megközelíti a kétszázat.

A legújabb találgatás: mekkorák lehetnek a főtisztviselők valódi jövedelmei, hiszen naponként derül ki egy-egy botrány. Az amúgy sem csekély juttatások mellett, kit milyen szakértői, megbízotti sarzsihoz juttat a "véletlen", az összeköttetés, ami a költségvetésnek további millióiba kerül. Jól megfizettek, de tehetetlenek, amihez csak hozzányúlnak, szinte mindent elrontanak.

Nem új jelenség, hogy a kormány elég gyakran és eléggé szeszélyesen vet ki új adókat és illetékeket, mert lyukas a kassza, foltozgatni kell, az isten pénze is kevés a váratlan kiadásokra. Azt mondja a fáma, és kérkednek is vele, hogy a mi kabinetünk tagjai magasan képzettek, csaknem minden miniszternek és államtitkárnak ott a tarsolyában a jogi diploma is, mintha ez minden ismeretet pótolhatna, nem volna szükségük más tudásra is.

Zömében fiatal a gárda, ami önmagában csakugyan dicséretes, a 21. század szellemiségének felel meg, ám ott kezdődik - nem is a kételkedés, csakis az enyhe töprengés -, amikor például a külügyminiszter (jóval innen van a negyven esztendőn), furcsa hangú nyilatkozatai időnként indokolttá teszik ezt.

Ha szemügyre vesszük a legutóbbi választások óta eltelt lépéseket, aligha okvetetlenkedés arra gondolni, hogy Magyarország pillanatnyi kormánya összetételében is elfuserált együttes. Bárhová nyúl, valami képtelenség bukkan elő, nagy ritkán történik meg, hogy valamilyen döntése elismerésre, egyetértésre adhatna okot. Kétségtelenül ilyen volt legutóbb a devizaalapú lakáshitelek esetében az árfolyam rögzítése, jó ütemben fékezték meg a törlesztő részletek esetleges elszabadulásának lehetőségét. Sokaknak, ha nem is mindenkinek segítséget jelentett ez a döntés.

Félreértés ne essék, hiba volna az általánosítás, igazságtalan minden minisztert, még inkább minden államtitkárt hozzá nem értéssel gyanúsítani, mert vannak köztük rátermettek, jó szándékúak is, akiket tevékenységükben a szolgálat szépsége vezet. De a legutóbbi csaknem öt esztendő inkább a kételyeket igazolja. A bizalomvesztés, a népszerűség csökkenése azt jelzi, hogy lassan ugyan, de a választók tekintélyes része is kezd rádöbbenni arra, talán nem a legjobb kezekre bízta a kormányzást.

Vannak, akik türelmetlenebbek, akik gyorsabb változást, cselekvést sürgetnek.

Szerző
Várkonyi Tibor