Hajba font ösztönök

Publikálás dátuma
2015.02.04 06:45
Verebics Ági kiállításán a nők és a haj kapcsolata játssza a főszerepet FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Hajmeresztő ötlettel állt elő Verebics Ágnes fotó- és festőművész legújabb kiállításán a MissionArt Galériában. Talpig érő hajú nők borzolják a kedélyeket (vagy talán saját hajukat?) a Falk Miksa utcai MissionArt Galériában.

A fiatal és pimasz képzőművész, Verebics Ági kiállításán a haj, pontosabban a nők és a haj kapcsolata játssza a főszerepet. A Hairy Gang (Hajas banda) című tárlaton tíz, nagyméretű fotó szerepel, melyeken tetőtől talpig meztelen nők láthatók, kiknek pőre testét földig érő hajzuhatag borítja. Ami lehet fekete, barna, szőke vagy vörös, miközben göndör, hullámos vagy éppen egyenes (kinek mi tetszik). A nők testének részletei hol fel-, hol eltűnnek a hajtömegben, itt-ott megjelenik egy köldök, egy váll vagy kivillan egy kebel.

De hogy kik ezek a nők, arról semmit se tudni. Arcuk részben vagy teljesen hajba burkolózik, személyiségük titokban marad. Vagy talán mégsem? Lehet, hogy a haj, ami olykor már szőrzetre hasonlít, mutatja meg igazi, ösztönös énüket? Verebics szerint igen, nőalakjaiban egyszerre sejlik fel a félelmetes, az állati, a démoni és a hódító. A képzőművész szerint ugyanis a mai, civilizált világ elrejti azt az ősi, ösztönös erőt, mely benne él napjaink nőalakjában is, de rejtetten, elleplezve. Verebics azonban felszínre hozza, megmutatja az elrejtett „ösztönlényt”, mely a képeken burjánzó hajként olykor már szőrként jelenik meg.

– A sorozatomat irodalmi, tudományos és képzőművészeti előképek inspirálták – mondta Verebics. Hatással volt rá Gabriel García Márquez 1994-ben megjelent A szerelemről és más démonokról című regénye, melynek főszereplője egy fiatal nő, Sierva Maria, akinek hosszúra nőtt, vörös haját életében még sosem vágták le.

A képzőművészt ugyancsak megfogta a kolumbiai író egy cikke, melyben arról a kriptáról írt, ahol megtalálták annak a hosszúhajú lánynak a holttestét, akiről a regény főszereplőjét mintázta. Ágit emellett egy ma élő tájföldi gyerek, a Farkaslánynak csúfolt Nat Sapsupan is megihletett, akinek egy betegség következtében szinte a teljes arcát szőrzet borítja.

A kiállításon szerepel egy hosszúszőrű játékbaba is, melyet Uglár Csaba képzőművész egy 2003-ban kiállított szobra inspirált. Uglár Szőrös lány című alkotása gipszből és méhviaszból készült, testét a művész levágott szakálla, egy barátja haja és vaddisznóbőr borította.

A Hairy Gang kiállításmegnyitóján a szürreális témájú és hangulatú verseiről ismert költő, esztéta, Nemes Z. Márió beszélt az emberi testhez és a „szőrös nőkhöz” köthető szimbólumokról. Felidézte a híres orosz irodalomtudós, Mihail Bahtyin egy gondolatát, miszerint a kultúra az emberi testen a nyaktól vagy a deréktől felfelé kezdődik, míg a természetes, az ösztönös a test az alsó felén található.

Nemes szerint ezt a gondolatot felülírja a testen megjelenő szőr, melyet az ember folyamatosan próbál uralma alatt tartani, ami érzékletesen jelenik meg Verebics legújabb képein is. És bár a fotókon burjánzó haj elrejti a nők személyiségét, ez mégsem negatívumot fejez ki, hanem egy újfajta női erőt mutat, mely ellenáll a férfiak uralta világnak. A költő felhívta a figyelmet a képek sugallta kettőségre is, melyek egyszerre idézik meg a divatfotók és peep-show-k világát, hiszen, mint ismeretes, a szőrös vagy szakállas nőt gyakran, mint a természet botrányát, cirkuszokban, publikum előtt mutogattak.

Verebics nem először jelentkezik groteszk témával. A festőként is alkotó művész sötét tónusú képein gyakran térnek vissza torz arcú emberek vagy latexruhát viselő arctalan figurák. A képzőművész a psziché rejtett, sötét oldalát mutatja meg, még akkor is, ha látszólag szelíd témához nyúl.

Az állatportréin megjelenő macskák, nyulak, kutyák is mintha csak arra várnának, hogy befogadójuk lelkébe vessék pillantásuk, és feltárják annak rejtett zugait. A láthatatlanra kíváncsiak, az ösztönösre, akárcsak a Hairy Gang arctalan, de annál szuggesztívebb nőalakjai. Akik a jövőben még feltűnnek Verebics képein, mivel a képzőművész a megnyitón elárulta, hogy a jövőben folytatja a sorozatot.

Búcsú Fésűs Évától

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:36

Fotó: SHUTTERSTOCK
Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró. Hol volt, hol nem volt, a váci piarista templom közelében egy apró házikó emeleti szobájában egy kislány éldegélt közjegyző apukájával és háztartásbeli anyukájával. No és a nagymamával, aki a legnagyobb ínség közepette is elhozta sokat betegeskedő unokája szobájába a különféle királyfikat, hercegkisasszonyokat, boszorkányokat, a szegény ember legkisebb, ám legleleményesebb fiát, mackókat, nyuszikat, rókákat, sárkányokat, hogy elfeledtesse szeme fényével a szenvedéseit. A kislány aztán felcseperedett, drogista segédvizsgát tett, s a második világháború alatt felkötött karral járt dolgozni, nehogy elvigyék ingyenmunkába a katonai mosodába. Miután államosították a drogériát, a fiatal lány Budapesten keresett munkát gyors- és gépíróként, hogy aztán új életet párja oldalán Kaposváron. Az új otthonhoz és munkahelyhez hamarost új hobbi is párosult, egy véletlennek köszönhetően meséket kezdett írni a Rádiónak: megszületett a fogfájós nyuszi története, aztán Toppantó királykisasszonyé, majd Kukkantó manó, Csupafül, Tüskeböki, Csacsi Tóni és a többiek kalandjai. A mai középgeneráció a tévéből, a nagyétkű Palacsintás király kapcsán ismerhette meg a nevét: a fiúk fülig szerelmesek voltak Kökényszemű Katicába, mind elátkozták Derelyét, a minden hájjal megkent főszakácsot, s szurkoltak a gonosz ellen küzdő Éliás királyfinak. De imádták minden hősét – több mint kétszáz meséje cirka kéttucatnyi kötetben látott napvilágot -, s a népszerűség elől magát mindig távol tartó asszony azt vette észre, egyre gyűlnek az ilyen-olyan kitüntetések a szoba polcain, míg végül a hazai meseírók közül – Lázár Ervin, Janikovszky Éva és Csukás István után – negyedikként a 2017. március 15-én Fésűs Éva átvehette a Kossuth-díjat is. Első meséjét – ahogyan azt 2017 karácsonyán a Népszavának adott interjújában elmesélte - a kisfiának írta. Mivel ismerőseinek is nagyon tetszett, beküldte a Magyar Rádiónak – és ezzel elkezdődött egy életre szóló utazás a mesék világában, miközben a történetek kitalálója Kaposváron a vasgyárban, az Állatforgalminál, végül a Köjálnál dolgozott titkárnőként. Másfél évtizede, férje halála után kezdett el verseket írni, eleinte csak a fióknak, aztán persze ezekből is több kötet lett, jó néhányat meg is zenésítettek közülük. Tizenöt esztendeje lett Kaposvár díszpolgára, 2006-ban átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, míg 2014-ben megkapta a legnagyobb somogyi kitüntetést, a Pro Comitatu Somogy-díjat, három évre rá pedig Vác is díszpolgárának választotta. Fésűs Évát, aki májusban ünnepelte volna 93. születésnapját Kaposvár városa saját halottjának tekinti.

Kinek a tulajdona az Esterházy-kincs?

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:33
FŐÚRI RAGYOGÁS - Az iparművészet nagy Esterházy-tárlatára Fraknóból is érkeztek műkincsek
Fotó: Népszava
A Fővárosi Törvényszék pénteki, reggeltől estig tartó tárgyalásán még Werbőczy István 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került.
Továbbra is folyik a per Közép-Európa legjelentősebb, mintegy 100 millió euró értékű barokk főúri kincstáráért, az Esterházy-kincsekért, amelyet az osztrák Esterházy Magánalapítvány indított a magyar állam, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont jogutódja, a Nistema Kft. ellen. A Fővárosi Törvényszék pénteki tárgyalásán még Werbőczy 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került – a periratok ismertetése és a perbeszédek reggeltől estig folytak.

Mint arról a Népszava is beszámolt: a Esterházy magánalapítvány magát tekinti a mintegy száz éve Budapestre szállított és az Iparművészetibe 1920-ban és 1923-ban is letétbe helyezett kincseknek. A magánalapítvány pert azután kezdeményezte, hogy 2016-ban döntés született arról, az Iparművészetiből Fertődre szállítanak 75 Esterházy-műtárgyat.

A felperes a keresetében azt szeretné elérni, hogy a kincseket szállítsák vissza az Iparművészetinek, de amennyiben a műtárgyak átvételét megtagadja az épp felújítás alatt álló budapesti múzeum, úgy a tárgyakat adják ki a részére. Az osztrák magánalapítvány ugyanis azzal érvel, az 1695-ben létrejött hercegi hitbizományként a magyarországi kincsek is a burgenlandi fraknói vár tartozékai, mint ahogy jogi képviselőjük fogalmazott: a vár kincstára egy megbonthatatlan műalkotás, amelynek alkotója Esterházy Pál herceg.
Az alperesek jogi képviselői szerint ugyanakkor 1920 után – miután az Esterházy birtokok egy része Ausztriához került − az újonnan létrejött osztrák Esterházy hitbizomány leltárai nem említtették a magyarországi hitbizomány műtárgyait , a hitbizomány várományosai sem emeltek kifogást az ellen, hogy a műtárgyakat V. Pál herceg letétbe adta Budapesten. A felperes vitatja, az alperesek viszont állítják: 1949-ben jogszerűen államosították az Esterházy-kincseket.