kormány;RTL;média;Gerkens;

2015-02-04 14:50:00

Gerkens mégsem önként távozna?

Ugyan korábban olyan hírek terjedtek el, hogy Dirk Gerkensnek, az RTL Klub vezérigazgatójának rövidesen lejár a szerződése és bár az RTL Group maradásra ösztönözné, a menedzser magánéleti okokra hivatkozva mégis távozna Magyarországról, ám a Népszava úgy értesült, hogy Gerkens nem szívesen adná fel vezérigazgatói posztját.

Már csak azért sem, mert szerződése több mint egy évig még a magyar RTL-hez köti. Úgy tudjuk az sem igaz, hogy magánéleti okok miatt távozna, hiszen már korábban kiderült, hogy családját - az őt ért fenyegetések hatására - külföldre költöztette, ő maga pedig szállodában lakik és testőrök kísérik. Minderről a Business Week-nek beszélt, mondván: „ez nem Oroszország, vagy Mexikó, de jobb félni, mint megijedni”. Vagyis ha akart volna, már korábban távozott volna. Úgy tudjuk, a tavaly - immár hetedik alkalommal - a magyar média legbefolyásosabb személyiségének választott vezérigazgató esetleges menesztése mégiscsak a magyar kormány és az RTL anyacége közötti megállapodás egyik feltétele lehetett, ami Lázár János keddi bejelentése után biztosan létrejöttnek tekinthető.

Megírtuk, a Miniszterelnökséget vezető miniszter javasolja a jelenlegi – az RTL esetében 50 százalékos - reklámadó csökkentését és a sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését. Lázár arra hivatkozott, hogy a kormány tavaly augusztus óta folyamatosan kap formális és informális jelzéseket az Európai Bizottságtól, hogy aggályaik vannak a magyar sarccal. A kabinet olyan "tanácsokat" is kapott uniós szinten, hogy ha az RTL Klub tulajdonosa, a luxemburgi székhelyű Bertelsmann-csoport egyeztetés céljából jelentkezik nála, akkor fogadja a megkeresésüket, ellenkező esetben "az elmarasztalás lehetősége áll nyitva" Magyarország előtt - tette hozzá.

A Bertelsmann-csoport tett is mérlegelést érdemlő rendezési javaslatot, amely figyelembe veszi, hogy az európai uniós tagállamokban a legmagasabb reklámadó - öt százalék - Ausztriában van - mondta Lázár, megerősítve, hogy a kormány november óta tárgyal Luxemburgban és Budapesten a Bertelsmann-csoporttal a vita peren, vagy európai bizottsági eljáráson kívüli megoldásáról. Ezek alapján a Miniszterelnökség vezetője ma tájékoztatást ad az ügyről a Fidesz-KDNP frakciók mezőkövesdi ülésén, és mérlegelésre javasolja a reklámadó csökkentését, valamint a sávos rendszer felülvizsgálatát a kormánypártok számára. A kabinet számításai szerint ez nem feltétlenül jelent bevételkiesést a költségvetésnek, mert bár "kevesebb lesz az adó, de többen fogják fizetni".

Mindez erősíti korábbi információnkat, miszerint a megállapodás Lázár és az RTL anyacége közötti tárgyalásokon már a múlt héten körvonalazódott. Itt születhetett az a feltétel is, hogy a kormány a reklámadó csökkentése fejében elvárja Gerkens távozását, melytől nyilván a kereskedelmi csatorna ma kormánykritikus műsorainak puhulását is remélik. Eközben Kolosi Péter programigazgató és Kotroczó Róbert hírigazgató viszont biztosan maradnak. Korábban lapunk is úgy értesült, az RTL nem teljesíti a kormány várakozásait a politikai műsorok, elsősorban a híradó felpuhítására, ám piaci források itt is több lehetséges forgatókönyvvel számolnak. Az egyik szerint az RTL Klub a médiahatósághoz fordulna, azt kérve, hogy a csatorna kevesebb politikai tartalmat adhasson, ezért cserében az RTL II-n megnövelnék a politikai műsorok arányát.

Ám ennek törvényi akadálya lehet, hiszen az országos lefedettségű kereskedelmi adóknak is kötelező politikai (közszolgálati) tartalmat sugározniuk. A másik piaci pletyka szerint az RTL Klub kivárhatja a nyári műsorapályt, amikor kevesebb a politikai téma is, ősszel viszont már kevésbé kormánykritikus, mérsékelt hangvételű politikai műsorokat sugároznának. Idetartozik, hogy információnk szerint az RTL anyacége úgynevezett progamtanácsot hozna létre az RTL Klubnál, amelynek feladata a magyar vállalat műsorai feletti felügyelet lehet. Ennek részletei azonban állítólag még nem körvonalazódtak és ha létre is jön a programtanács, komoly feladata nem lesz. Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy a csatorna a hírműsorok, s Gerkens esetében is „ellenáll”, hiszen tudtunkkal az RTL Gruop elégedett a magyarországi vezérigazgató munkájával.